Az elsők...
Mission 4.
Az első komolyabb bevetésem! Eddig csak délutánonként próbálkoztam, de most rendhagyó módon hajnalban keltem. Döcögve kanyarodom ki a garázsból, hideg még a motor. Az én vérem viszont pezseg, nem vagyok fáradt. Hajt az izgalom, az újdonság szele, a kíváncsiság, hogy vajon ma mit tartogat számomra az öreg folyó.
Egy kőhányáson indítom a horgászatot süllő reményében. Fél 5-ig nem történik semmi esemény, mintha csak az üres vizet szűrném, annyira néma a folyó. Körülöttem minden nyirkos és nedves, sötét is van, ujjaim fáznak, nem az a „városi fiúcskáknak” való környezet. De én kitartó vagyok, lelkesedésem indexe még mindig túlhevült, jócskán a pirosban jár.
Óvatosan lépkedek a köveken, minden egyes mozdulatom megfontolt. Rafináltak a ragadozó halak, ha valami szokatlant éreznek, rögtön odébbállnak. Elegendő csak két követ összekoccantanom és máris lőttek az eredményes horgászatnak. Pedig fogadni mernék, hogy itt vannak a süllők, csak nem mutatják magukat. Közben egy elúszó hajó hullámai kavarják fel a tiszta vizet, a sodrás erősödik, a műcsalim is jobban veret.
A távolból jellegzetes, rablásra utaló loccsanást hallok. Nocsak, mégsem üres ez a folyó? Levegőt se veszek, mozdulatlanul figyelek. Leheletem „füstje” is elillan, érzem, ahogyan szívem a mellkasomat veri. Újabb kaffantás. Nincs messze, nekem jobbra 20-30 méterre. Indulás becserkészni! Átverekedem magamat a derékig érő elvadult ösvényen és leereszkedek a kövezésre. Fejlámpám gyenge fényében próbálok egy tágasabb beállót keresni, ahonnan be tudok dobni. Nagy nehezen találok is egyet, de nem az igazi. Semmi gond, voltam már szorultabb helyzetben is, majd alulról lendítve dobálok.
A bot spicce alól húzom fel a ceruza formájú fa halacskát, amikor olyat koppan a bot nyele, mintha kaviccsal dobálnák. Csuklóm fogadja a hirtelen jött morzeüzenetet és továbbítja azt karomnak. Az idegpályákon keresztül gyorsan eljut az agyamba, ahol pillanatok alatt fordításra kerül a kódolt üzenet. Kapás van! Rövidke bootolás következik, végül a parancs is megfogalmazódik. Bevágni! Az utasítás visszafut a kiindulópontba és lendül a pálca. Míg ezeket a sorokat elolvassák fél perc is eltelik, de ott, élesben az egész történet nem több egy röpke másodpercnél. Minden bizonnyal ez a pergetés egyik legszebb pillanata. Hamisítatlan és nem lehet visszacsinálni!
Az ellentétes erők összecsapnak, de nem sokáig, mert az egyik fél kereket old. Pontosabban, kihasználja szerencsétlenkedésemet és lerázza magát a horogról. Ez van, így jártam. Mindenesetre az orsó tervezőmérnökének kiosztok egy elégtelent! Miért is? Új az orsó, a hal ment volna, de az aprócska műszeren, a megszokott helyen nem találtam a visszaforgásgátlót. Persze utólag könnyű magyarázkodni és mást hibáztatni. De vajon miért pont az ellentétes oldalra építették azt a néhány milliméteres pöcköt? Körömmel alig lehet átkapcsolni, annyira belesüllyesztették az orsó testébe. Áh, inkább nem mérgelődök, tovább folytatom horgászatot.
Épp, hogy vizet ér a wobblerem, újabb ütést kapok. Sajnálatos módon ez a párharc sem tart sokáig, kettőt rúg a bot, és viszontlátásra! Úgy látszik, nem akarják az igazságot, szórakoznak velem a tüskéshátúak. Időközben a nap is előbújik, a rablások megszűnnek. Ennyi volt a tűzijáték, 10 percig tartott. Próbálkozok még egy kicsit a mélyben, hátha maradt még itt valaki, de semmi. Tovább is állok, messzire bóklászom a kövezésen.
9-ig nem történik semmi érdemleges, csupán egy fácáncsapat rapid randi találkozóját zavarom meg. A horgászatra szánt időm megfogyatkozott, lassacskán ideje hazaindulnom. A telefonom kijelzőjére pillantok, van még fél órám. Menjek, maradjak? Nem tudom, tanácstalan vagyok. A nap is magason jár és a süllők vélhetően már a reggelijüket emésztik. Megvan! Ismerek egy nyugodtabb részt, ott talán még van esélyem csukát fogni. Gyerünk!
Hamar a kiszemelt partszakaszra érek, őrjöngve tűz a nap. Hirtelen lett melegem, pulcsimat levedlem és bokáig a vízbe sétálok. Egy színes kétrészes felúszóval indítok, ez remekül vibrál a vízben. Ha van itt a közelben csuka, annak biztosan felkelti majd a figyelmét. Dobálom a vizet és közben folyamatosan játszok a behúzás sebességével. Jelenleg tanulgatom ezt a műfajt, egyszer majd csak eltalálom a helyes technikát.
Lassan tekerem az orsót, amikor észreveszem, hogy a kristálytiszta vízben a wobbleremet egy hosszúkás test követi. Ott jön a csuka, kíséri a csalimat! Pár nappal ezelőtt már volt egy hasonló élményem, akkor elpuskáztam a lehetőséget. Egy életem, egy halálom, most vagy soha, több ilyen ma már úgysem lesz! Lassítok a behúzáson és megvárom, amíg a krokodilpofájú feltűnően közel nem úszik. Ekkor váratlanul beletekerek az orsó hajtókarba és a csuka reflexszerűen küldi le a műcsalimat. Kezemben lendül az érzékeny pálca, s ezzel szinte egy időben felrobban a víz. Megvan! Egymás után kétszer is kiveti magát a vízből, próbál szabadulni a kellemetlen tüskétől. Rövid fárasztást követően nyakon csípem a tigrismintás elkövetőt, örömöm leírhatatlan. Első pergetve fogott „méretes” dunai csukám. 56 cm. Ez a hal bearanyozza a napomat, hálával tartozom neki, visszaengedem. Nem is dobok többet, indulok haza, a „csúcson” kell abbahagyni. :-)
5. bevetés
Csak 1 óra peca, egy perccel se több! Hétköznap, munkahely, nem szabad elkésni.
…
Egy kapás, egy hal. Nem az a rekordlistás méret, de a boldogságomat sem lehet számokban lemérni.
Első dunai süllőm. C&R
6. bevetés
Második dunai sárkányom, 48 cm.
7. bevetés
Slider fogta kölyökbalin
Viszlát!
8. bevetés
Növekszik a méret
Ezüstösen csillogó fenekeszeg a hajnal derengő fényében
Küldetés teljesítve