2017. aug 27.

Pontylesen

írta: Kenyeres László
Pontylesen

vagolap01_17.jpg

… emlékszem gyönyörű, szikrázó napsütés volt. A kalendárium szerint még csak május elején jártunk, mégis hosszú hetek óta tartó kánikulai hőség uralkodott az ország felett. Mindig izgatottan vártam, hogy kiszabadulhassak az iskolapad fogságából és biciklire pattanva megjárjam szokásos Duna parti körutamat. Akkoriban még nem volt elterjedt a mobiltelefon, internet és a számítógép is csak a tehetősebb gyerekeknek adatott meg. Mondanom se kell, abban az időben több fiatallal lehetett találkozni a focipályán vagy a lakótelepi játszótereken… De más idők jártak, elmúlt.

A rendszeres körbejárásnak köszönhetően mindig naprakész, friss információkkal rendelkeztem a halfogást illetően. Első helyszínként a Bükkös-patak ...

Tovább Szólj hozzá

Duna Tavasz Emlékek Történet Elbeszélés Ponty Horgász Ívás Halak szaporodása

2017. júl 09.

Filléres horgászatok – Busa horgászat feederbottal

írta: Kenyeres László
Filléres horgászatok – Busa horgászat feederbottal

Körülbelül három évvel ezelőtt határoztam el, hogy belevetem magamat a busahorgászat rejtelmeibe. Pályafutásom alatt egyetlen horgásszal sem találkoztam, aki kifejezetten busára horgászott volna, így eléggé hiányos ismeretekkel vágtam neki a planktonevők keresésének. Próbáltam az interneten is kutakodni, de alig találtam néhány hasznos írást a témával kapcsolatosan. Hamar be kellett látnom, hogy kemény fába vágtam a fejszémet, ugyanis az első próbálkozások komoly eredményt nem hoztak, csupán egy-két keszeget sikerült horogra csalnom. Rengeteg időt fektettem a busahorgászat megismerésébe, melynek lassan, de végül meglett az eredménye…

1_kep_15.jpg

Magyarországon jelenleg két busafajjal találkozhatunk, a fehér és a pettyes busával. Az ...

Tovább Szólj hozzá

Teszt Vélemény Sorozat Duna Nyár Módszerek Jászkeszeg Feeder Ponty Dévérkeszeg Fenekezés Hungarocell Etetőanyag készítés Pufi Zsinór Szél Fonott zsinór Etetőkosár Öböl Etetőanyag teszt Filléres horgászat Rövid előke Fürdőző halak Halugrás Horgász jogszabályok Halfogyasztás Halak szaporodása Halak növekedése Horog Horog előke Damil Busázás Busa horgászat Planktonevő Invazív Timár Mix Busa sárga

2016. aug 23.

A halak szaporodása, növekedése természetes vizeinkben – egy horgász gondolatai 5. rész

írta: Kenyeres László
A halak szaporodása, növekedése természetes vizeinkben – egy horgász gondolatai 5. rész

A most következő részben a halak szaporodásáról, növekedéséről fogok általános és megdöbbentő ismereteket megosztani néhány saját tapasztalattal és gondolattal vegyítve. Nem akartam túlbonyolítani a bejegyzést, ezért kerültem az idegen szakszavakat, hátha így mindenki számára könnyebben emészthető lesz a téma. Mélyrehatóbb vizsgálatokat egyedül a ponttyal kapcsolatosan végeztem, mert úgy látom, a horgászok körében ez a faj számít a leggyakoribb célhalnak.

vagolap12_2.jpg

A szaporodás a faj fennmaradását szolgálja. A szárazföldi élőlényekkel ellentétben a halaknál (legalábbis a hazai fajoknál) a megtermékenyülés nem a testen belül, hanem azon kívül, a vízben történik. Egy köbcenti haltejben durván 20 milliárd csírasejt van. A ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Duna Horgászok Csuka Ponty Dévérkeszeg Horgász Kecsege Ívás Horgász jogszabályok Halvédelem Halak szaporodása Halak növekedése

süti beállítások módosítása