2020. már 15.

Ezt történt 2019-ben 2. rész

írta: Kenyeres László
Ezt történt 2019-ben 2. rész

…Minden nyáron legalább egyszer ellátogatunk a párom szüleihez, akik közel laknak a Balatonhoz. Természetesen a horgász felszerelés sem maradhat otthon, így a pihenés mellett próbálok a hobbimra is némi időt szakítani.

A Balaton annyira sokszínű és változatos horgászlehetőségeket kínál, hogy sokszor nem tudom eldönteni, milyen készséget pakoljak a kocsiba. Általában a pontyokat próbálom becserkészni feeder bottal, de az utóbbi időben egyre gyakrabban került előtérbe a pergető bot is. Tavaly júliusban ejtettük meg a nyaralással egybekötött horgásztúrát és bőven jutott idő mindkét módszer gyakorlására. Az igazán kapitális pontyok elkerültek, de így sincs okom panaszkodni, mert szinte minden alkalommal sikerült szép halakat ...

Tovább Szólj hozzá

Balaton Sorozat Duna Ősz Nyár Emlékek Harcsa Történet Horgászok Balin Éjszaka Feeder Elbeszélés Ponty C&R Dévérkeszeg Amur Compó Fenekezés Horgászhely Fonott zsinór Öböl Éjszakai horgászat Rövid előke Horog előke Kíméletes horgászat Damil Kuttyogatás Halfárasztás

2019. máj 22.

Keserédes májusi pillanatok - a Balatonról jelentem

írta: Kenyeres László
Keserédes májusi pillanatok - a Balatonról jelentem

Múlt héten hat napot töltöttem a Balaton mellett, ebből négy alkalommal sikerült is kijutnom horgászni. Szívem szerint minden nap a vízparton ültem volna, de az időjárás áthúzta a számításaimat. Két hónappal ezelőtt, amikor még a horgászatot terveztem, bele se gondoltam, hogy májusban majd a jeget kell kaparnom a kocsi szélvédőjéről. Vasárnap este markáns hidegfront érkezett, drasztikusan lehűlt a víz, és ez megmutatkozott a halak kapókedvén is. Az első két horgászat alatt még kapásig sem jutottam! Nemhogy pontyot, de még egy árva keszeget sem tudtam felmutatni! Az igazat megvallva, erre nem voltam felkészülve. Sajnos a közeli előrejelzés sem jósolt komoly javulást. Gyakran szemerkélő eső, hideg levegő, ráadásként egy kis déli ...

Tovább Szólj hozzá

Balaton Vélemény Tavasz Emlékek Történet Horgászok Éjszaka Feeder Elbeszélés Ponty C&R Kárász Horgász Szél Éjszakai horgászat Fürdőző halak Halugrás Kíméletes horgászat Kopoltyú

2017. okt 05.

A halak légzése – egy horgász gondolatai 7. rész

írta: Kenyeres László
A halak légzése – egy horgász gondolatai 7. rész

A koponya alsó felében, a kopoltyúfedő alatt található a halak legfontosabb szerve, a kopoltyú. E bonyolult szerv segítségével tudják a halak az életükhöz szükséges oxigént hasznosítani. A kopoltyúban 5-5 kopoltyúrés található, melyek között 4-4 porcos kopoltyúív helyezkedik el. Ha ezeket mikroszkóp alatt megvizsgáljuk, hajszálerek millióit láthatjuk. Egészséges hal esetében ez adja a szilványok pirosas színét. A légzőmozgást az idegrendszer működteti, melynek tökéletesen kell működnie a hal élete végéig.

vagolap01_18.jpg

A légzés folyamata:

  1. A hal zárt kopoltyúrések mellett, a szájüreg tágításával vizet szív be a száján keresztül.
  2. A hal bezárja a szájnyílást, a szájüreg izmaival összehúzza, csökkenti a szájüreg ...
Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Duna Horgászok Süllő Csuka Jászkeszeg Bodorka Ponty C&R Dévérkeszeg Márna Leánykoncér Compó Kárász Horgász Halvédelem Kíméletes horgászat Halak légzése Kopoltyú

2017. máj 13.

A halak szája - kíméletes horgászat – egy horgász gondolatai 6. rész

írta: Kenyeres László
A halak szája - kíméletes horgászat – egy horgász gondolatai 6. rész

Az elmúlt években, a fejlett gyártási technológiának köszönhetően, olyan típusú horgászbotok jelentek meg a piacon, amelyekről azt hittük, hogy előállításuk lehetetlen feladat. Ilyenek például az XH és XXH karakterisztikájú feederbotok. Ezeknek a botoknak a használatával jókora súlyú végszerelékeket tudunk eljuttatni hatalmas távolságokra. A pozitív tulajdonságok mellett viszont van egy komoly hátrányuk is, mégpedig, hogy kevésbé rugalmasak, karcsúak. Gyakorlatlan kezekben ezek a pálcák sajnos komoly sérüléseket tudnak okozni a halak szájában. Nem az a célom, hogy elrettentsem vagy lebeszéljem a békés halas horgászokat az ilyen karakterisztikájú botok megvásárlásáról, hanem inkább szeretném bemutatni, hogy mikre érdemes ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Horgászok Módszerek Jászkeszeg Feeder Ponty C&R Márna Leánykoncér Fenekezés Paduc Szilvaorrú keszeg Horgász Zsinór Fonott zsinór Feeder kosár River kosár Halvédelem Horog Horog előke Kíméletes horgászat Damil Erőgumi Power gum

süti beállítások módosítása