2019. máj 22.

Keserédes májusi pillanatok - a Balatonról jelentem

írta: Kenyeres László
Keserédes májusi pillanatok - a Balatonról jelentem

Múlt héten hat napot töltöttem a Balaton mellett, ebből négy alkalommal sikerült is kijutnom horgászni. Szívem szerint minden nap a vízparton ültem volna, de az időjárás áthúzta a számításaimat. Két hónappal ezelőtt, amikor még a horgászatot terveztem, bele se gondoltam, hogy májusban majd a jeget kell kaparnom a kocsi szélvédőjéről. Vasárnap este markáns hidegfront érkezett, drasztikusan lehűlt a víz, és ez megmutatkozott a halak kapókedvén is. Az első két horgászat alatt még kapásig sem jutottam! Nemhogy pontyot, de még egy árva keszeget sem tudtam felmutatni! Az igazat megvallva, erre nem voltam felkészülve. Sajnos a közeli előrejelzés sem jósolt komoly javulást. Gyakran szemerkélő eső, hideg levegő, ráadásként egy kis déli ...

Tovább Szólj hozzá

Balaton Vélemény Tavasz Emlékek Történet Horgászok Éjszaka Feeder Elbeszélés Ponty C&R Kárász Horgász Szél Éjszakai horgászat Fürdőző halak Halugrás Kíméletes horgászat Kopoltyú

2017. okt 05.

A halak légzése – egy horgász gondolatai 7. rész

írta: Kenyeres László
A halak légzése – egy horgász gondolatai 7. rész

A koponya alsó felében, a kopoltyúfedő alatt található a halak legfontosabb szerve, a kopoltyú. E bonyolult szerv segítségével tudják a halak az életükhöz szükséges oxigént hasznosítani. A kopoltyúban 5-5 kopoltyúrés található, melyek között 4-4 porcos kopoltyúív helyezkedik el. Ha ezeket mikroszkóp alatt megvizsgáljuk, hajszálerek millióit láthatjuk. Egészséges hal esetében ez adja a szilványok pirosas színét. A légzőmozgást az idegrendszer működteti, melynek tökéletesen kell működnie a hal élete végéig.

vagolap01_18.jpg

A légzés folyamata:

  1. A hal zárt kopoltyúrések mellett, a szájüreg tágításával vizet szív be a száján keresztül.
  2. A hal bezárja a szájnyílást, a szájüreg izmaival összehúzza, csökkenti a szájüreg ...
Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Duna Horgászok Süllő Csuka Jászkeszeg Bodorka Ponty C&R Dévérkeszeg Márna Leánykoncér Compó Kárász Horgász Halvédelem Kíméletes horgászat Halak légzése Kopoltyú

2017. júl 09.

Filléres horgászatok – Busa horgászat feederbottal

írta: Kenyeres László
Filléres horgászatok – Busa horgászat feederbottal

Körülbelül három évvel ezelőtt határoztam el, hogy belevetem magamat a busahorgászat rejtelmeibe. Pályafutásom alatt egyetlen horgásszal sem találkoztam, aki kifejezetten busára horgászott volna, így eléggé hiányos ismeretekkel vágtam neki a planktonevők keresésének. Próbáltam az interneten is kutakodni, de alig találtam néhány hasznos írást a témával kapcsolatosan. Hamar be kellett látnom, hogy kemény fába vágtam a fejszémet, ugyanis az első próbálkozások komoly eredményt nem hoztak, csupán egy-két keszeget sikerült horogra csalnom. Rengeteg időt fektettem a busahorgászat megismerésébe, melynek lassan, de végül meglett az eredménye…

1_kep_15.jpg

Magyarországon jelenleg két busafajjal találkozhatunk, a fehér és a pettyes busával. Az ...

Tovább Szólj hozzá

Teszt Vélemény Sorozat Duna Nyár Módszerek Jászkeszeg Feeder Ponty Dévérkeszeg Fenekezés Hungarocell Etetőanyag készítés Pufi Zsinór Szél Fonott zsinór Etetőkosár Öböl Etetőanyag teszt Filléres horgászat Rövid előke Fürdőző halak Halugrás Horgász jogszabályok Halfogyasztás Halak szaporodása Halak növekedése Horog Horog előke Damil Busázás Busa horgászat Planktonevő Invazív Timár Mix Busa sárga

2017. máj 13.

A halak szája - kíméletes horgászat – egy horgász gondolatai 6. rész

írta: Kenyeres László
A halak szája - kíméletes horgászat – egy horgász gondolatai 6. rész

Az elmúlt években, a fejlett gyártási technológiának köszönhetően, olyan típusú horgászbotok jelentek meg a piacon, amelyekről azt hittük, hogy előállításuk lehetetlen feladat. Ilyenek például az XH és XXH karakterisztikájú feederbotok. Ezeknek a botoknak a használatával jókora súlyú végszerelékeket tudunk eljuttatni hatalmas távolságokra. A pozitív tulajdonságok mellett viszont van egy komoly hátrányuk is, mégpedig, hogy kevésbé rugalmasak, karcsúak. Gyakorlatlan kezekben ezek a pálcák sajnos komoly sérüléseket tudnak okozni a halak szájában. Nem az a célom, hogy elrettentsem vagy lebeszéljem a békés halas horgászokat az ilyen karakterisztikájú botok megvásárlásáról, hanem inkább szeretném bemutatni, hogy mikre érdemes ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Horgászok Módszerek Jászkeszeg Feeder Ponty C&R Márna Leánykoncér Fenekezés Paduc Szilvaorrú keszeg Horgász Zsinór Fonott zsinór Feeder kosár River kosár Halvédelem Horog Horog előke Kíméletes horgászat Damil Erőgumi Power gum

2016. aug 23.

A halak szaporodása, növekedése természetes vizeinkben – egy horgász gondolatai 5. rész

írta: Kenyeres László
A halak szaporodása, növekedése természetes vizeinkben – egy horgász gondolatai 5. rész

A most következő részben a halak szaporodásáról, növekedéséről fogok általános és megdöbbentő ismereteket megosztani néhány saját tapasztalattal és gondolattal vegyítve. Nem akartam túlbonyolítani a bejegyzést, ezért kerültem az idegen szakszavakat, hátha így mindenki számára könnyebben emészthető lesz a téma. Mélyrehatóbb vizsgálatokat egyedül a ponttyal kapcsolatosan végeztem, mert úgy látom, a horgászok körében ez a faj számít a leggyakoribb célhalnak.

vagolap12_2.jpg

A szaporodás a faj fennmaradását szolgálja. A szárazföldi élőlényekkel ellentétben a halaknál (legalábbis a hazai fajoknál) a megtermékenyülés nem a testen belül, hanem azon kívül, a vízben történik. Egy köbcenti haltejben durván 20 milliárd csírasejt van. A ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Duna Horgászok Csuka Ponty Dévérkeszeg Horgász Kecsege Ívás Horgász jogszabályok Halvédelem Halak szaporodása Halak növekedése

2016. júl 11.

Mértékletes halfogyasztással kapcsolatos okfejtések – egy horgász gondolatai 4. rész

írta: Kenyeres László
Mértékletes halfogyasztással kapcsolatos okfejtések – egy horgász gondolatai 4. rész

A horgászokat sokféleképpen lehet csoportosítani. Alkalmazott módszereik, életkoruk alapján, tavakon horgásznak-e, vagy folyóvízen, esetleg parti pecások, avagy csónakból kergetik a halakat. De lehet más szempontok alapján is „kategorizálni”. Például vannak azok a sporttársak, akik mindig visszaengedik a kifogott halat. De ismerhetünk olyan horgászokat is, akik minden kifogott halat mérettől függetlenül hazavisznek. Egyesek pedig még csak most ismerkednek a mértékletesség fogalmával.

Szeretnék egy kicsit magamról sztorizni. Talán kezdjük ott, hogy nem is szeretem a halat. Se sütve, se halászlébe, magyarul semmilyen formában. Édesanyám azt mesélte, hogy gyerekkoromban olykor megkóstoltam egy-egy halrudacskát, de a hal már akkor sem ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Duna Horgászok Balin Ponty Dévérkeszeg Leánykoncér Horgász Horgász jogszabályok Halvédelem Halfogyasztás

2016. máj 18.

Szemetelés, vízszennyezés - egy horgász gondolatai 3. rész

írta: Kenyeres László
Szemetelés, vízszennyezés - egy horgász gondolatai 3. rész

Vízszennyeződést általában valamilyen külső behatás okozza. Ezeket két nagy csoportra lehet osztani: vannak a szabad szemmel jól látható károsító anyagok, amelyek a víz felszínén úsznak (olajok, festék, állattetem, mosószer, szilárd szemét, hulladék) és ezek mellett vannak a vízben gyorsan oldódó anyagok (növényvédő-, rovarirtó szerek, hígtrágya, házi szennyvíz). Mind két csoport egyaránt képes a természet és az élővilág súlyos károsítására, gyors kipusztítására, melyeknek nyomai a környezetben hosszútávon is megmaradhatnak.

vagolap02_5.jpg

A halak esetében a vízszennyeződések már kisebb dózisban is kopoltyú, bőr és úszókárosodódást okozhatnak, amelyek akár halpusztulással is végződhetnek. A vízpartokon „ott felejtett” ...

Tovább Szólj hozzá

Környezetvédelem Szemét Vélemény Sorozat Horgászok Horgász Horgász jogszabályok Halvédelem Vízszennyezés Szemetelés

2016. ápr 18.

A nyilvánosság felelőssége – egy horgász gondolatai 2. rész

írta: Kenyeres László
A nyilvánosság felelőssége – egy horgász gondolatai 2. rész

Rohanó világunkban rendkívül gyorsan nő a horgászattal kapcsolatos különböző csoportok, csapatok, írók, videókat megosztók száma. Gyakorta szembesülök azzal, hogy ezek mögött olyan személyek állnak, akik – feltételezésem szerint nincsenek tisztában a nyilvánosság felelősségével. Ki is fejtem, hogy pontosan mire is gondolok. Kevés olyan jó értelemben vett „oktató” horgásszal találkozom, aki valóban a tanítás, tudása átadása érdekében végezné a tevékenységét. Egyeseknél a háttérben általában az exhibicionizmusuk kiélése vagy valamilyen üzleti érdek húzódik meg. Sajnos elenyésző azon személyek száma, akik ezt a tevékenységet nagy odafigyeléssel végeznék. Szomorúan tapasztalom, hogy olykor helytelen, sőt ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Duna Tavasz Horgászok Jászkeszeg Paduc Horgász Horgász jogszabályok Halvédelem Nyilvánosság felelőssége

2016. ápr 04.

Halaink és környezetük élete, jövője – egy horgász gondolatai 1. rész

írta: Kenyeres László
Halaink és környezetük élete, jövője – egy horgász gondolatai 1. rész

Folyó- és állóvizeink talán legnagyobb ellensége a civilizáció, az ember. A szemetelés, a horgászvizek mértéktelen kizsákmányolása, azok természetes állapotának szabályozása-változtatása, a halak védelmével kapcsolatos eszközök, cselekedtek hanyagolása stb. mindegyike hozzájárulhat a vizeinkben előforduló halaink létszámának a csökkenéséhez. Szeretnék elindítani a Vízparti randevúk oldalon egy cikksorozatot, melyben ezeket a horgászokat is értő témákat próbálom számba venni, feldolgozni. A sorra kerülő bejegyzések címéből megemlítek néhányat:

  • A halak növekedése természetes vizeinkben
  • A mértéktelen halelvitellel kapcsolatos okfejtések
  • Milyen eszközök használatával csökkenthetjük a halak (száj, pikkely, ...
Tovább Szólj hozzá

Vélemény Sorozat Duna Horgászok Karikakeszeg Horgász Horgász jogszabályok Halvédelem

2015. júl 14.

Horgász sztereotípiák!?

írta: Kenyeres László
Horgász sztereotípiák!?

Nemrég történt egy igen szomorú esemény, amiről szerintem minden horgász valamilyen formában értesült. Egy „spori” illetlenül, durván viselkedett egy futó hölggyel a csepeli Csőhídi versenypályán június 21-én. Erről a sztoriról nem kívánok írni, gondolom, mindenkinek megvan a maga véleménye a történtekkel kapcsolatban pro és kontra szinten.

A történet beszámolói alatt található hozzászólásokat böngésztem, ahol belefutottam néhány, mondhatni igen érdekes véleménybe, ami általánosságban beszél a horgásztársadalomról. A kommentelők rövid-hosszú sorokban taglalják, hogy nem új keletű a probléma, mert igen is a horgászok ilyenek. Elgondolkodtam  azon, hogy vajon ezek a hozzászólások mennyire valós tartalmúak. Valóban ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Horgászok Horgász

2015. ápr 22.

Felhívás! Ingyen szemeteszsák!

írta: Kenyeres László
Felhívás! Ingyen szemeteszsák!

Aki azt hiszi ez a bejegyzés teli lesz halas fotókkal és élményszerű fárasztásokkal azokat el kell, hogy keserítsem. Ez a kis poszt inkább lesz figyelemfelhívás egy lehetőségre. Miről is van szó? Talán kezdjük is az elején, hogy honnan is jött az ötlet…

A cég ahol dolgozom egy fermentációs üzem. Talajoltó baktériumokat állítunk elő, amiket a mezőgazdaságban hasznosítanak. Az én feladatom a kész termék csomagolása, összekészítése, amelyek szállítók által jutnak el a gazdákhoz, vagy a boltok polcaira. A folyékony termék több fajta kiszerelésű flakonba, kannába kerül kipalackozásra. Ezeket a műanyag kannákat a cég, aki nekünk gyártja, nylon zsákokba csomagolja. A nylon zsák csak csomagoló anyag, számunkra feleslegessé ...

Tovább Szólj hozzá

Környezetvédelem Szemét Vélemény Duna Szemetes zsák

2015. már 06.

A hely

írta: Kenyeres László
A hely

Mielőtt belefognék ebbe a téma, már itt az elején elnézést kérek azoktól, akik úgy gondolják bolondság - amit összehordok, nem ért velem egyet - vagy csak kiverte nála a biztosítékot. Ez a téma nem nekik szól! Miről is járatom számat, akarom mondani, pötyögöm a sorokat. A horgászhely! Az internet igencsak meggyorsította az információk áramlását és bizony ez érződik a horgászatban is. A vízparton okos telefonunk által, az internet segítségével egy kapitális hal kifogásáról egyből képet is kaphatunk barátunktól, feltölthetjük azt a világhálóra, vagy bármelyik horgászportál fogási naplójába.  Az egyéntől ez természetes is, hisz ki ne lenne büszke egy hatalmas fogásra. A zsákmányt becsapta, sikeresen kifárasztotta és ...

Tovább Szólj hozzá

Vélemény Duna Dévérkeszeg Márna Horgászhely

süti beállítások módosítása