A 2015. év horgásza „nemes hal kategória” győztese után következzen az „egyéb hal kategóriát” megnyerő hal és az azt kifogó horgász bemutatása. Jó látni, hogy a szavazók értékelik, ha egy különleges, ritkaságszámba menő hal is a versenyzők között van. Ebben az évben is „címvédő” maradt a leánykoncér, ám ezúttal Kenyeres László büszkélkedhetett egy ilyen hal kifogásával, ráadásul a súlya is irigylésre méltó, 2,98 kg-ot nyomott ez a védett halunk! Gratulálunk hozzá!

Mióta horgászol? Ki fertőzött meg a horgászat szeretetével?

A közeli rokonságból senki sem horgászott, így e hobbi megismerése nem egy szokványos, rövid történet. 6 éves voltam, amikor hosszú betegség után édesapám elhunyt. Ott maradtunk anyuval és a két testvéremmel egy nagy kertes, családi házban. Mindenki rengeteget dolgozott, hogy a hónap végére mindig maradjon némi pénz a családi kasszában. Mivel én voltam a legkisebb, ezért leginkább csak a ház körüli munkákban tudtam részt venni, emiatt gyakran előfordult, hogy egyedül maradtam otthon. A vakációk elég hosszúra nyúltak, keresnem kellett valami szabadtéri elfoglaltságot, mert már abban az időben sem szeretettem a négy fal között gubbasztani. Az általános iskolás osztálytársaim többsége már rendelkezett Amiga, Commodore és Nintendo játékokkal, így ők szívesebben választották ezt a zárt tevékenységet az egészségesebb kinti levegő helyett. A gyerekkori barátaimmal ellentétben engemet jobban vonzott a természet. Szinte reggeltől estig a házunkhoz közeli Bükkös-patakhoz jártam le játszani, ahol a vízben állva kergettem kézzel vagy hálóval a tiszta vizű patakocska lakóit. Olykor, ha sikerült fognom egy-egy halacskát, azokat hazautaztattam egy vödörben és a „nagy fogásokat” boldogan újságoltam el környezetemnek. Az élménybeszámolókat követően rendre megsajnáltam az aprócska halacskákat, ezért csakhamar visszajutattam őket a szülőotthonukba. Abban az időben költözött mellénk jelenlegi szomszédunk is, akitől ajándékba kaptam egy régi, orosz gyártmányú horgászbotot és orsót. Ő azt tanácsolta, hogy inkább a közeli Dunán próbálkozzak, mert ott sokkal több és nagyobb hallal is összefuthatok. Mondanom se kell, már másnap rohantam a helyi horgászboltba, hogy utánajárjak, milyen engedélyek szükségesek a folyóvízi horgászathoz. A bolt tulajdonosa készségesen állt rendelkezésemre és kezembe nyomott egy könyvet azzal a címszóval, hogy az abban fellelhető tananyagot magoljam be és utána jelentkezzek a helyi horgász egyesületnél vizsgára. Még azon a nyáron megtanultam a könyv tartalmát és az eredményes tesztet követően beszereztem az előírt horgászdokumentumokat is. A rá következő héten már a folyóvíz társaságában múlattam az időmet, természetesen eredmény nélkül. A mai napig tisztán emlékszem rá, hogy a sorozatos betlik után, egyszer csak váratlanul bejelzett a kapásjelzőként funkcionáló félbetört ágacska. Bevágtam az ismeretlennek, de az első kirohanására ketté is törte a botomat. Én mégsem adtam fel a küzdelmet! Leraktam a használhatatlanná vált felszerelést, a botspicc előtt megfogtam a damilt és a karomra spárgaként kezdtem el feltekerni a zsinórt. Bőrömet égetően vágta a megfeszülő damil, de abban a pillanatban a lelkesedés láza felülmúlta az összes fájdalmat. Merítő hiányában a part menti vízbe gázolva ragadtam meg a halat és a gyermeki kezek szorításában a szárazra vonszoltam a legyőzött ellenfelet. Egy 2-3 kilós, erőtől duzzadó, dunai tőponty volt. Nem törődve a kellemetlen szagokkal, a pikkelyest betekertem egy törülközőbe és sietve hazabicikliztem életem első, horoggal kifogott halával. Otthon még jóval a csata után is reszketett minden porcikám az izgalomtól, de elkenődve mutogattam a darabokra tört felszerelésem javíthatatlan tagjait. Ekkor édesanyám megsajnált és úgy határozott, hogy névnapom alkalmából megajándékoz egy komolyabb horgászfelszereléssel. Roppant mód megörültem a döntésének és innentől fogva a horgászat terén számomra már nem volt megállás.

Őszi csukázás. 2004.

Hol laksz? Mivel foglalkozol?

Születésem óta a Pilis lábánál elterülő, festői szépségű Szentendrén lakom.

Jelenleg a budapesti székhelyű Fermentia Mikrobiológiai Kft. 14 fős csapatának vagyok az egyik tagja. Ez egy látványosan fejlődő, sikeres vállalkozás, ami 100%-ig magyar tulajdonban van. A cég fő profiljai közé tartozik a bér fermentációk elvégzése, talajoltó baktériumok előállítása, fehérjetermelés, liofilizálás stb. A felsorolt tevékenységek mellett képzett kollégáink vállalják a hasonló területen tevékenykedő intézmények és egyetemek számára a szakmai bemutatók lebonyolítását is. Az én elsőrendű feladataim közé tartozik a ki- és beérkező áruk kezelése, készletek fenntartása, a logisztikai munkák elvégzése. Az itt eltöltött évek során hamar kiderült, hogy az üzleti partnerek között többen is hódolnak a horgászat szenvedélyének. Kapcsolatom velük nagyon barátias, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy már több alkalommal is szerveztünk közös horgásztalálkozókat.

Rakós bottal a Dunán. 2004.

Melyek a kedvenc horgászmódszereid?

Fiatalabb koromban a match-, a feeder- és a rakós botos horgászat volt az, ami a leginkább foglalkoztatott. Idővel az úszós horgászat a háttérbe szorult és megmaradtam a kényelmesebb rezgőspicces technika gyakorlása mellett. Mégis, a 2015-ös évben ismét elővettem a finomabb úszós pálcáimat és újra felfedeztem ennek a módszernek a varázsát, lehetőségeit. A jövőben szeretnék még jobban elmélyülni az úszós horgászat világában, és mindezek mellett jó lenne némi időt szakítanom a rablóhalas pergető horgászat megismerésére is.

Matchbottal úsztatva fogott dunai pikkelyes. 2006.

Vakáció a Balatonon. 2014.

Melyek a kedvenc horgászhelyeid?

Ahogy a bevezetőben is említettem, a Dunán kezdtem el a horgászatot és ez a fajta vonzalom a természetes vizek irányába a mai napig megmaradt. Tavaly például egy háromnapos balatoni horgásztúrán kívül sehol máshol nem horgásztam, csak a Dunán. A folyó kiszámíthatatlansága, változatossága, szépsége a mai napig lenyűgöz. Itt érzem jól magam és talán nem árulok egy nagy titkot, ha azt mondom, számomra ez a második otthon. Sokszor nem is érdekel, hogy fogok-e valamit, a lényeg, hogy magához ölelhessen az öreg folyó. Ha aktív pihenésre vágyom, akkor megpróbálok olyan helyeket felkeresni, ahol szemet gyönyörködtető panoráma tárulhat elém. E tekintetben szerencsésnek mondhatom magamat, mert a környék nagyon gazdag az ilyen jellegzetességekkel bíró partszakaszokban.

I love it! :) 2012.

Milyen nagy fogásokkal dicsekedhetsz?

Igazán kimagasló nagy fogásokkal nem dicsekedhetek, bár megvallom, a horgászatban nem is ez az elsőrendű célom. Az tény, hogy van néhány tavon zsákmányolt 10 kiló feletti halam, de ezekre kevésbé vagyok oly büszke, mint például egy természetes vízből kifogott kapitális dévérkeszegre. Alapjában véve tudatosan, célirányosan nem is keresem a nagytestű halakat, de talán majd egyszer ennek is eljön az ideje. Addig is megmaradok a finomabb módszereknél és a kisebb méretű, békésebb természetű halaknál. :)

Rakós botos "nagyhalazás". 2008.

Method feederel fogott tavi csuka (a horog a szájszélbe akadt). 2014.

Ezüstösen csillogó dunai kincs. 2012.

Meglepődtél, amikor a 2015-ös év jelöltek között láttad magadat?

Majdnem minden évben sikerült valamelyik kategóriába bekerülnöm egy-egy fogásommal, de nyilvánvalóan minden egyes „beválogatás” meglepetésként éri az embert.

Őszi márnázás

Az én szememben 2015 talán legszebb...

...fogásai.

Büszke vagy rá, hogy a legtöbb szavazatot kapva nyerted e megtisztelő címet?

Igen, megtiszteltetésnek érzem ezt a díjat és szeretném megköszönni minden egyes horgásztársnak a rám leadott szavazatát. Igaz, most én nyertem, de úgy gondolom, a kiválasztott fogások mindegyike rászolgálhat erre a címre! Meglepetésként ért, amikor utánanéztem, hogy a korábbi években milyen halfajok voltak a befutók. Érdekes, hogy az elmúlt három évben minden esetben egy leánykoncér nyerte el a díszes serleget. Mégis szomorúan tapasztalom, hogy a sporttársak egy része a mai napig nem képes felismeri ezt a színes külsővel és egyedi vonásokkal megáldott csodás halfajt.

Bronzos folyóvízi dévér. 2015.

Esetleg vannak-e még a tarsolyodban a nem hétköznapi fogásról egyéb felvételek, információk, amelyeket megosztanál velünk?

November volt, egy őszi feederbotos márnázásra indultam el, egy számomra már jól ismert horgászhelyre. A „vadászat” nem úgy indult, ahogyan elterveztem, mert rögtön a parton azzal kellett szembesülnöm, hogy a kabátomat otthon felejtettem. Arra a napra viharos északnyugati szelet jósoltak, ami ezen a szakaszon orkánnak felel meg. Ilyen körülmények között a hely sajátossága, hogy jóval szerényebb az adott nap fogása, de a horogra csalt példányok általában termetesebbek az átlagosnál. Ennek ellenére nem kellett sokat várnom az első pikkelyesre, hiszen már a második dobás meghozta az első érdeklődőt, ami sajnálatos módon rövid fárasztást követően búcsúzott is. Ezt követően még két halam is idő előtt távozott, bosszankodtam is rendesen a bénázásaim miatt. Minimálisan korrigáltam a szereléken, és ennek köszönhetően valamelyest sikerült javítani a fogási statisztikán. A horgászat befejezésekor érkezett meg ez a gyönyörű leánykoncér, ami eddigi életem legnagyobb leányhala is egyben. Nagy valószínűséggel előttem már találkozhatott egy másik horgásszal, mert szegénykémnek kicsit le volt amortizálva a szája, de szerencséjére a sporttárs vélhetően felismerte és visszaengedte, amiért elismerés jár. Gyanítom, hogy a küzdelem során túl erőszakosan bánhattak vele és emiatt hordozta magán egy múltbéli csata begyógyult sebeit. Sajnos hiába élvez védettséget ez a gyönyörű hal, sokan semmibe veszik a szabályokat és kihasználják a gyenge, nem túl hatékony halőri jelenlétet. Mivel ez a hal újra visszanyerte szabadságát, így megvan rá az esély, hogy egy másik horgásztársnak is hasonlóan szép emléket fog szerezni.

Márnaportré

Mit jelent számodra a horgászat?

Számomra a horgászat többfajta kikapcsolódási lehetőséget is ad. Egy-egy versenyen való részvétel kihívást jelent, ahol a korábban megszerzett tudásomat kamatoztatni tudom. A megmérettetések alkalmával lehetőségem nyílik új embereket megismerni, akikkel kölcsönösen megoszthatom tapasztalataimat, meghallgathatom véleményüket, tanácsaikat. Emellett szeretem a társas horgászatokat is, mert itt sosem telnek unalmasan a vízparton eltöltött kapástalan időszakok. De talán a szívemhez a legközelebb az a fajta horgászat áll, amikor egyedül lehetek a folyó társaságában, felvehetem a természet ritmusát és így kiszakadhatok a dolgos hétköznapok egyhangú szürkeségéből.

Életem első horgászkupái. 2003.

Küzdelem a folyóvíz egyik vad harcosával. 2012.

Csőhídi versenypálya, Csepel. 2015.

Ha rajtad múlna, mit tennél azért, hogy az új, felnövekvő horgásznemzedék is olyan mentalitású legyen, mint te?

A 2015-ös évben elindítottam saját, horgászattal kapcsolatos blogomat. Az itt közzétett bejegyzések megírásakor igyekszem minél több hangsúlyt fektetni a fiatal generáció tanítására. Övék a jövő, tőlük várjuk a változást, az előrelépést. Az oldal létrehozásakor ezért is tűztem ki célul ennek a korosztálynak az oktatását. Tudom, milyen nehéz egy mai fiatalnak a horgászat elkezdése, hiszen én is ugyanígy végigjártam ezeket a lépcsőfokokat. Próbálok olyan cikkeket publikálni, amelyekből nem az jön le, hogy csak a csúcs szuper felszereléssel vagy a méregdrága etetőanyagok megvásárlásával tudnak kimagasló fogást elérni a hétköznapi horgászataik során. Írásaimban igyekszem ráirányítani a figyelmet a halak és a természet védelmére is, mert úgy látom, hogy ezen a téren a horgászkollégák még nagyon le vannak maradva. Ha a vízparton találkozom egy serdülő fiatallal és azt látom, hogy számára nehézkesen megy a halfogás, akkor mindig a segítségére sietek. Egy-egy hasznos tanácsommal esetleg hozzájárulhatok az eredményesebb és sportszerűbb horgászatához.

Marci, az egyik "diákom". 

És nagyon tehetséges. :)

Mit „üzensz” a horgászoknak?

Szomorúan tapasztalom, hogy a kapitális halak döntő hányada jellemzően otthon végzi. Nemcsak a horgászatot kellene megtanulnunk, hanem a kegyelmezést is. Ezeknek a halaknak rengeteg megpróbáltatáson kellett keresztülmenniük, hogy megéljék a matuzsálemi életkort. Természetes vizeinkben drasztikusan csökken a nagytestű halak száma, ezért inkább engedjük őket szabadjára és helyettük a kisebb méretű, ámde gyakrabban előforduló példányok közül vigyünk haza. Örülnék, ha minél több olyan horgászbeszámolóval találkozhatnék, ahol a büszke fogás nem fellógatva, a talajon homokba, levélbe bepanírozva, szélsőséges esetben vérben úszva van megörökítve. Minden egyes halnak kijár a tisztelet még akkor is, ha a konyhaasztalon fogja végezni! A legyőzött ellenfél boldoggá tette a kifogóját, ezért törekedjünk a halat vízparti környezetben és helyes kéztartásban bemutató fényképek elkészítésére. A közösségi portálokon nyilvánosan kiposztolt fogásokat próbáljuk meg nagyobb felelősséggel publikálni, hogy ezek ne „rossz” mintaként szolgáljanak a felnövekvő nemzedéknek. Gyakoroljuk minél többször a mértékletességet és ne használjuk ki a kiskapuk nyújtotta lehetőségeket. Nincsen azzal bajom, ha valaki elviszi a fogását, de azt tegye minden esetben az elvárható erkölcsös, épeszű és szabályozott keretek között. Ténylegesen csak annyi halat vigyünk haza, amennyire valóban szüksége van egy családnak. Tisztában vagyok vele, hogy folyóvizeinkben rengeteg hal van, de az ott ma még meglévő halállomány megőrzése a horgászok feladata is.

Pikkelyes barátaink mellett fordítsunk nagyobb figyelmet környezetünk tisztaságára is. A vízparton felejtett hulladékok többsége igen lassan bomlik le és az alkotórészek a talajvízbe jutva idővel bemosódnak horgászvizeinkbe, ezzel tovább mérgezve az ott megtalálható élővilágot. Melyik horgász szeretne rossz ízű, szennyezet halat enni? Egyáltalán mi az, ami jobban számít? Megóvni, védeni, gyarapítani a természeti értékeinket? Hozzájárulni egy gazdagabb vízi élővilág kialakulásához, vagy inkább tovább gyéríteni azt? Minden horgász nézzen magába és döntse el, hogy számára mi a fontosabb!