2017. feb 11.

Horogelőke variációk folyóvízi feeder horgászok számára

írta: Kenyeres László
Horogelőke variációk folyóvízi feeder horgászok számára

A folyóvízi horgászat sikerességét több tényező befolyásolhatja. Nagyon fontos a megfelelő horgászhely kiválasztása, a jó minőségű és állagú etetőanyag bekeverése, a fogható halakhoz igazodó felszerelés és így tovább, az aprónak tűnő, ámde nélkülözhetetlen technikai megoldásokig. Ebben az írásban a végszerelék utolsó egységéről, az előke, a horog és a csali ideális párosításáról fogok saját tapasztalásaimból tippeket, trükköket megosztani.

A sporttársak egy része csekély hangsúlyt fektet a megfelelő horogelőke kiválasztására, pedig ha belegondolunk, a szerelékünknek ez a része, találkozik a hallal, illetve segít túljárni az eszén, és nagyban hozzájárul a fárasztás sikeres végkimeneteléhez. Tehát kijelenthetjük, hogy a precízen kiválasztott horogelőke a lelke, mozgatórugója az összeállított végszerelékünknek.

1_kep_14.jpg

Új nap, új lehetőségek.

Mindenekelőtt megér pár szót, hogy miként is jutottam hozzá ezekhez a „fogós” információkhoz: a válasz, gondolom, mindenki számára egyértelmű, sok-sok-sok horgászattal. Azonban e horgászatok tapasztalatai mit sem érnek, ha a megszerzett tudást valamilyen formában nem kezdem el rögzíteni és kategorizálni. Az elején még könnyű volt a rendszeresen látogatott egy-két hely sajátosságaihoz igazodó fortélyokat fejben tartani, viszont amikor sikerült távolabbi horgászhelyekre is eljutnom, rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok egy számítógép, amely memorizálni tudja a rengeteg új ismeretet, ezért beszereztem egy noteszt, és a horgászat alatt nyert ismereteket elkezdtem lejegyzetelni. Idővel körvonalazódott, hogy melyek azok az előkekombinációk és felkínált csalik, amelyek képesek a legkapástalanabb időszakokban is táplálkozásra ingerelni a halakat. Most már csak a bevált típusokat kötöm a fadobozos előketartómba, és rutinszerűen nyúlok bármelyikhez, mert tudom, hogy milyen halfajnál lesz igazán eredményes, fogós. Mondanom se kell, nincs két egyforma horgászat, így a mai napig van, hogy engem is gondolkodásra ösztönöznek a halak, de talán ettől is olyan sportszerű és igazságos ez a szórakoztató játék.

A természetes vizek varázsa abban rejlik, hogy sosem tudni, milyen és mekkora hal veszi fel a horgunkat, így ebben a helyzetben szilárdnak mondható szabályok nincsenek, csak általános megfigyelések! Kérem az olvasót, ezt vegye figyelembe a cikkben leírtak gyakorlati alkalmazása során!

2_kep_14.jpg

Hungarocellel kikönnyített egy szem fehér csontira csábult el a két kilós márna.

Monofil vagy fonott előke?

A fenti kérdés örök dilemma a horgászok körében. Speciális helyzetekben kötöm fonott zsinórból az előkémet, nálam ugyanis a monofil damilok, azon belül is fluorocarbon anyagúak élveznek kizárólagos előnyt. Ezek a vízben láthatatlanok, és semmivel sem merevebbek, vagy rosszabb a szakítóértékük, mint a hasonló normál monofil zsinóroknak. Ha a meghorgászni kívánt mederfenék kövekkel, kagylókkal tarkított, kénytelenek vagyunk a durvább fonott zsinórok közül válogatni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fonott zsinórból megkötött előkén ritkább a kapás, viszont nagyobb hatékonysággal terelhetjük szákba halainkat a horogmarasztaló környezetben. A fonott zsinór negatívuma, hogy a szövetek egy idő után megszívják magukat vízzel, ezáltal az előke megmerevedik. A hiba kiküszöbölésére célszerű fél-, egy órás időszakonként egy új előkét feltenni, a korábbit pedig hagyni száradni. Aki nem lusta kötözgetni, az megtapasztalhatja, hogy a kapás, ha nem is azonnal, de rövid időn belül jelentkezni fog!

3_kep_12.jpg

Az általam bemutatott előkéket a klasszikusnak mondható folyóvízi feederkosaras horgászathoz javaslom.

Alap előketípus (általános)

Horgászataim alatt ezt az előketípust alkalmazom a leggyakrabban. A zsinórméretek, horogméretek, formák és a csali kombinációk tárháza itt a legszélesebb. Felhasználásánál tényleg csak a horgász fantáziája szabhat határokat.

Melyek azok a követelmények, amelyeket egy sztenderd előke kialakításánál figyelembe szoktam venni?

  • Ahogy már előzőleg is említettem a fluorocarbon előkék alkalmazása javasolt. Alapértelmezett méretnek mondható a 0,14 - 0,16 mm-es zsinór, de márnázáskor ez a méret felmehet akár 0,18 - 0,20 mm-ig is. Viszont számolni kell azzal, hogy a vastagabb előke merevebbé teszi a végszerelékünket, vagyis ne essünk túlzásokba!
  • A folyóvízi horgászat során a 80-100 centiméter hossz az ideálisnak mondható előkeméret. Ha sok a rontott kapás, tanácsos egy ennél is hosszabb előkét felhelyezni, így a halaknak több idejük lesz a csali beszippantására, és ennek köszönhetően kevesebb lesz az üres bevágás is. Ellenben vannak szituációk, amikor halkíméleti szempontból ajánlott rövidebb előkét felkötni. Ilyen például, ha a megfogott halak szájában a horog túlzottan mélyen akad.
  • Az előkéhez optimálisan passzoló horog kiválasztásánál mindig figyelembe kell venni a fogható halak és a csali méretét, illetve mindig a horog méretéhez kell igazítani a csali súlyát és mennyiségét. Rossz kivitelezés, amikor egy vékonyhúsú, 14-es méretű keszegező horogra 7-8 szem csontkukacot helyezünk fel. A hibás elképzelés miatt halaink döntő hányada le fog pattogni az akasztást követő percekben, mert a jó akadást gátolja a túlzottan sok csali. Szintén helytelen koncepció, ha a nagytestű halak megfogáshoz feltűnően kicsi horgot használunk. A kis horog nem fog megfelelően ülni a hal szájában, és szintén halvesztés lesz a fárasztás végkimenetele.

4_kep_14.jpg

A dévéreknek szánt giliszta-csonti párosítást kívánta meg ez a mutatós jászkeszeg.

Mint fentebb is olvasható, az előke egyes részei szakaszosan épülnek fel egymásra. Tehát csak a körültekintően összeállított előketípus fog tökéletesen működni.

5_kep_14.jpg

Merev bot, erőgumi hiánya, vastag zsinór, gyenge horog: a helytelen kombinációnak meg is lett az „eredménye”.

Zsinórvastagság

Előkehossz

Horogméret

Horogtípus

Ajánlott csali

0,14-0,16 mm monofil

80-100 cm

12-14

Gamakatsu 1310N

2-3 vékony giliszta, 1 fehér csonti kombó

0,14-0,18 mm monofil

80-100 cm

12-14

Gamakatsu A1-2260B

3-4 színes csonti

0,16 mm monofil

80 cm

12

Owner Furansu

3 fehér, 1 piros csonti kombó

0,14-0,16 mm monofil

80-90 cm

12-14

Preston PR 355

3-4 színes csonti

6_kep_12.jpg

A mohos hátú dévérek favorit csalija.

Tipp: ha 3-4 percen keresztül nincsen kapásunk, érdemes a botot egy orsótekerésnyire megemelni (de csak abban az esetben, ha akadóktól mentes a mederfenék!). Ekkor a fenéken fellibben a csalink, és ez várhatóan felkelti az etetésen táplálkozó halak figyelmét. Ugyanezt a hatást szokták kiváltani az elúszó hajók által előidézett hullámok is. De minek várni egy hajóra, ha mi is ugyanúgy alkalmazhatjuk ezt az egyszerű és fogós praktikát? :-)

7_kep_12.jpg

Az utazó monstrumok tolják maguk előtt a vizet. Vélhetően itt is megmozdult a fenéken nyugvó csali, amelyre rögtön felfigyelt egy márna.

8_kep_9.jpg

Mire sikerült magam elé kormányoznom ellenfelemet, addigra a hajók által gerjesztett hullámok is partot értek.

Fix előketípus

Sokan vélik azt, hogy az aljzat közvetlen közelében nincsen sodrás, szerintem viszont minimális áramlás tapasztalható, de nem akkora, mint a vízoszlop felsőbb részében. Minél nagyobb az előke hosszúsága, annál intenzívebb mozgást fog végezni a vízben. Viszont figyelembe kell venni az előkezsinór vastagságát is, amely merevségével pont a csali élethű liftezését képes megölni. És akkor még nem esett szó a horog és a csali súlyáról, amelyek szintén képesek tönkretenni az előke természetes mozgását. Azonban vannak szituációk, amikor pont ez a fajta csali felkínálási módszer az, amit a halak megkívánnak. Megfigyeltem, hogy a kapitális folyóvízi békés halak nem igazán szeretnek elmozdulni az aljzattól, mert vélhetően lusták levadászni az állandóan mozgásban lévő csalit. Sokkal inkább előnyben részesítik a fenéken stabilan nyugvó, mozdulatlan csalit, hiszen így nem kell plusz energiát kifejteniük a táplálék megszerzéséhez. Hátránya ennek a technikának, hogy kevesebb kapásunk lesz, ellenben a halak egyedsúlya drasztikusan növekedhet. Én ritkán alkalmazom, mert jobban szeretem a pörgősebb, akciókban gazdagabb horgászatokat, ahol ugyanúgy bármelyik pillanatban beugorhat egy bónuszhal.

9_kep_7.jpg

10-es Drennan Carbon Feederen 6 szem csonti.

Zsinórvastagság

Előkehossz

Horogméret

Horogtípus

Ajánlott csali

0,18-0,20 mm monofil, vagy fonott 0,13 mm

80 cm

10-12

Drennan Carbon Feeder

4-5 fehér csonti, 1 piros kombó

0,20 mm monofil

80 cm

10

Gamakatsu Carp Feeder

2-3 szál giliszta

0,13-0,15 mm fonott

80-90 cm

12

Preston PR 39

Vegyes csonti csokor csonti karikán

10_kep_5.jpg

Gamakatsu Carp Feeder 2-3 szál gilisztával.

11_kep_5.jpg

Ez a gyönyörű dunai tőponty a fenékre letett gilisztára éhezett meg.

12_kep_5.jpg

Csonti karikán tálalt színes, nagyhalas csemege. Imádják a márnák!

13_kep_5.jpg

Kikönnyített, lebegtetéshez használt előketípus

A lebegtetés titka abban rejlik, hogy a kis csali a sodrásban olyan valósághű liftező mozgást fog végezni, amelynek kevés hal tud ellenállni, hiszen számukra a mindennapi táplálékot a sodrás hasonlóképpen szállítja a vízben. (A fel-lelibbenő falat jól közelíti a halak természetes táplálékát adó fenéklakó gerinctelenek jellemző mozgását). Vagyis minél természetesebb mozgást fog végezni a csalink, annál több lesz a kapásunk is!

Meg merem kockáztatni, hogy ez a fajta csali-felkínálás az, amely „majdnem” minden körülmény között működik. Messze a legfogósabb. A jászra és a paducra különösen hatékony. Megesik, amikor egész nap csak az így felkínált csalira van kapásom, de általában a horgászat utolsó egy-két órájában válik igazán eredményessé. A halak vélhetően addigra már annyira jóllaknak az etetésen, hogy csak csipegetnek, és nem érdeklik őket a nagyobb falatok. De hasonló megfigyelést tapasztaltam a nagyhalas horgászataim során is. Gyanítom, hogy a jókora csali a korábban akár többször megfogott, tanult halakban gyanút kelthet és emiatt csak óvatosan veszik fel azt. Gondoljunk csak bele! Ott van a vízben egy nagy csonti csokor, vagy a sodrás által életszerűen liftező egy szem csontkukac. Vitathatatlan, hogy az utóbbi kisebb gyanakvást fog kelteni a rutinos, óvatosan táplálkozó halak számára. Ha tehát ezt az előkét választjuk, a finomra hangolt összeállítás harmóniája miatt nem hagyható ki végszerelékünkből az erőgumi.

14_kep_5.jpg

A paducok kedvencei a színes és lebegő csalétkek.

A gyakorlatban kétféleképpen szoktam alkalmazni. Lebegtetéshez lehet használni puffasztott rizst, kütyüt, lebegő csontit, de nálam az aduász a hungarocell. A horgon ez bírja a legtovább, ellenáll a szerelék mederfenéken gördülő mozgásának, és az apróbb halak is csak nagyon nehezen tudják lecsipkedni. Legcélszerűbb úgy applikálni, hogy az egy szem csontkukacot kikönnyítem annyi hungarocell golyócskával, hogy a csali lesüllyedjen a mederfenékre, de a lehető legkisebb áramlásra is fellibbenjen, elmozduljon onnan. Észrevettem, hogy a hungarocell színével is érdemes játszani, mivel annak szelektáló hatása van. A világos, rikító színeket a nagy halak szeretik, az ennél sötétebb árnyalatok (például a piros) a kisebb halakat vonzza.

A másik lebegtetési variáció, amikor extrém hosszú, 120-180 centiméter hosszúságú, vékony előkét helyezek fel és annak végére egy már-már drasztikusan kicsi horgot kötök. (Az előke felfelé-lefelé való mozgását továbbra is a sodrás fogja kiváltani). Mondhatni, a halak szájába rakom a csalit – az egy-két szem pinkit vagy szúnyoglárvát. A végszerelék hátránya, hogy a jobb halak megfogása csaknem lehetetlen feladat a végletekig lefinomított zsinór és horog miatt. Kompromisszumos megoldást nyújthatna, ha egy vastagabb húsú horogtípus után felkötnénk egy 0,35 mm-es csalitüskét, azonban a nagyobb horog nagyobb súlyt is jelentene. Szóval, lássuk be, a horgász egyáltalán nincs könnyű helyzetben, de némi előnyt a halaknak is adni kell. A lágy erőgumi itt is kihagyhatatlan eleme a végszerelékünknek.

15_kep_4.jpg

Hosszú, finomra hangolt előkén két szem pinki.

16_kep_4.jpg

Az átlagos méretű jászok megfogásához a legjobb összeállítás.

Zsinórvastagság

Előkehossz

Horogméret

Horogtípusa

Ajánlott csali

0,14 mm monofil

80-100 cm

14

Preston PR 355

2-3 piros mikro hungarocell, 1 fehér csonti

0,12 mm monofil

120-150 cm

16-18

Gamakatsu 1050N

2 szál szúnyog, vagy 2 pinki

0,12 mm monofil

120 cm

16-18

Gamakatsu 1310N

2 pinki

17_kep_4.jpg

Gamakatsu 1050N 16-os, 2 száll szúnyog…

18_kep_4.jpg

… a 30-40 dkg-os dévérek kedvence.

Akármelyik előkét is találjuk éppen ideálisnak, ne sajnáljuk az időt a változtatásokra, mert sokszor csak egy aprócskának tűnő módosítás is kapások sorozatát eredményezheti! A befektetett idő és energia mindig megtérül, és ez a szállóige a horgászatra is igaz. Hogy az adott napon melyik előketípus lesz igazán nyerő? A választ egyértelműen a halak fogják megadni.

Szólj hozzá

Teszt Duna Csonti Módszerek Jászkeszeg Feeder Ponty Dévérkeszeg Márna Paduc Hungarocell Giliszta Fonott zsinór Hosszú előke Rövid előke Horog Horog előke