Hajnali fél 3. Az éjszaka nem telik izgalmasan, már ami a fárasztásokat illeti. Még a sötétség beállta előtt jelentkezett néhány szilvaorrú, majd őket követte egy-két elkóborolt márna. Volt munkahelyi kollégámmal, Attilával vallatjuk a folyót. Ő már többször próbálkozott így éjszaka, nem rossz eredményekkel. De most valamiért elkerül bennünket a szerencse, nincsen az a halbőség, ami jellemezte az elmúlt hetek horgászatait. Utolsó éjszakai horgászathoz köthető élményem a tavalyi nyárhoz kapcsolódik egy tavon megrendezett versenyhez. Kár is lenne ahhoz hasonlítanom a mai kalandot, hiszen itt teljesen másak a körülmények, a fogható halak, a vízfelület, egyszóval minden. De egyáltalán nem bánom, hogy itt ülők a folyó sokat megélt kövezésén és várom a hőn áhított nagyhalat. Ahogy Bandi bácsi mondaná, – nagy dumás az öreg – amíg a horog a vízben van, bármi megtörténhet!

Mellettem a bottartóban pihen a márnás petrence, benne jobban bízok a halfogást illetően. Persze ebben közrejátszik, hogy a folyóvízi torpedókkal közelebbi viszonyt ápolok, ennek megfelelően gyakrabban is futunk össze. Egy messziről jött kérges utazón pihen a húsevőknek szánt botom remélve, hogy egy süllő, vagy harcsa felfigyel a fenéken nyugvó halszeletre.

Nem szoktam rablózni, abszolút nem az én világom. Mégis egy belső hang azt súgta, érdemes lenne az egyik botot a ragadozóknak bevetni. Nem készültem ilyen horgászatra, így Attilától kértem kölcsön egy nagyobb horgot és kanálólmot. A szerelékes koffer egyik fiókjából elhúzott egy zacskót, azok rejtették a hosszúszárú horgokat. A láda mélyében szanaszét hevertek a végólmok. A kisebb nehezékeket félrelökdöstem, mígnem ráleltem egy nagyobb darabra. Ahogy a szakirodalomba olvastam, készítettem egy hurkot és azt a háromnegyedénél elvágtam. A rövidebbik ágra az ólom került, a hosszabbikra a horog. Szerencsémre a világosban sikerült fognom egy bodorkát, amit rögvest az egyik kövön feldaraboltam.

Olyan éjfél körül járhatott az idő, amikor megszólalt a távolabbik botom fékje. Odanéztem és azt láttam, hogy valaki szépen játszik a halszelettel. Kettőt odaütött, majd megállt. Pár másodperces szünet után újbóli morzesorozat érkezett. Átváltottam a felkapókart és ujjaim közé szorítottam a zsinórt. Éreztem, ahogy a hal vonszolta a csalimat és megállt. Ekkor elszámoltam ötig és bevágtam, de üresen csévéltem ki a horgomat. Lelopta a halszeletet. Elsiettem, vagy túl sokáig vártam? Nem tudom, nem vagyok tapasztalt rablózó horgász, de kicsit elkeseredtem.

Később azért partra segítettem kettő darab másfeles marcit, de az elszalasztott halat nagyon bántam. Felettem Attila szépen fogogatta a bajszosokat, négyet-ötöt biztosan akasztott az éjszaka folyamán.

Bevallom kicsit több kapásra számítottunk, de ne legyünk telhetetlenek. A legjobb kapásidőszak még előttünk van, meglátjuk mit hoz a hajnal. Fejlámpám fényében a karórámra pillantok, 3 óra múlt pár perccel. Az álomkor kezdi elnyomni a fejemet. Fáradok. Hajnali 5 óta talpon vagyok, nehezen bírom a kiképzést. Már mondani akarom a társamnak, hogy szundítok egyet, amikor jobbról orsóciripelést hallok. Hirtelenjében azt se tudom hova kapjam a fejemet és alvajáró módjára odadöcögök a bot mellé. Leguggolok a botnyélhez és megmarkolom. Az orsóról pörögnek a méterek, lelki szemeim előtt egy hosszúra nyúló harcsafárasztás bontakozik ki. Ezzel én nem várok, biztos már kellően benyelte. Lefogom az orsó dobját és odaverek neki.

- Megvan? – kérdezi Attila.

- Meg bizony! – válaszolom örömittasan.

Abban a minutumban, ahogy megakasztom a halat megkönnyebbül a zsinór. Szinte felordítottam volna reményvesztett állapotomban, ha a hal nem veti ki magát a vízből és ránt vissza a kezdeti stádiumba.

- Úristen kecsege! – mondom hangosan.

Kiugrása elárulja mivoltát és próbálok jobban koncentrálni a fárasztás minden egyes mozzanatára. A zsinór vadul vágja a vizet, alig bírom lekövetni a hal mozgását. Attila hirtelen mellém fut a merítővel és ketten várjuk az izgalmas fárasztás kimenetelének a végét. Még kétszer kiveti testét az égnek, a szívem is majdnem kiugrik a helyéről. Sikerül gyorsan a part mellé kormányoznom ellenfelemet, most már csak azon kell imádkoznom, hogy a víz alatti kövek nehogy elvágják zsinóromat. Szorosan tartom a gyeplőt és megpróbálok erőteljesebbeket belepumpálni a botba. A hal újból kiugrik a vízből, majd hirtelen letör a mélybe. Meglesz ez, ha eddig nem akadt ki a horog és a zsinór is bírta. Meg kell lennie! Ezek a gondolatnak futnak végig a fejemben és csak reménykedem. Már a lábunk előtt jár, amikor megvillantja magát a lámpafény homályában. Attila jól kapja el a pillanatot és a hal beleúszik a merítőbe. Egyik kezemben a bottal, másikban a merítővel szaporázom lépteimet a matrachoz. Addig segítőm hozzám dob egy törülközött és azzal fogom le a merítőben forgolódó halat. A nagy horog elvész a hatalmasra nyíló harmonika szájában. Itt fekszik a matracon ez a csodás folyóvízi élőlény és örömömben nem tudom, hogy mit mondjak. Fogást keresek érdes testén és gyorsan készítünk néhány fényképet. Alig akarom elhinni, hogy egy ilyen gyönyörű teremtményt tarthatok a kezemben. Nem húzom sokáig az időt, farkánál és tarkójánál átfogva óvatosan visszahelyezem a folyóba. A parti sóderoson még megpihen egy időre, majd elnyeli az ismeretlen sötétség mélysége. Álmomba se gondoltam volna, hogy majd egy kecsege veszi fel a halszeletet. De ettől ilyen fantasztikus a Dunán horgászni, mert itt tényleg sose tudni, hogy mivel találkozik a kitartó horgász.

A nagy izgalmak engem is lefárasztanak, álomra szenderülök. A fékeket lazábbra engedem, összekuporodva, féloldalasan lehunyom a szememet. Félóra adásszünet következik. Nehezen hittem, hogy a Duna parton a szabad ég alatt elalszok horgászat közben, de most megtörténik. A megcsörrenő telefon ébresztő ritmusa hamar észhez térít. Kómásan, kicsit még homályosan nézem a mozdulatlan világítópatronokat. Attila jelzi, hogy nem maradtam le semmiről, a halak továbbra sincsenek kapókedvüknél. Frissítek a csalikon és most már fittebb állapotban várom a reggel eljöttét.

A távolból zajok érkeznek. Ágak törnek, bokrok mozognak.

- Valami jön és az nem kicsi. – mondom Atinak kicsit még álmosan, de rémülten.

Ez a rossz a sötétben, hogy sose tudod, mi okozza a zajt és hozza az emberre a frászt. A valami egyre csak közeledik. Két fújtatást hallunk. Nagyon ijesztő, mély hangja van. Mintha egy hatalmas mérges bika sétálgatna a Duna parton, olyannak képzelem az egészet. Szarvas lesz, de nem kicsi! Újabb gallytördelő lépesek hallatszódnak. Szinte már itt van mögöttünk a bokorsor takarásában. Érezni, ahogyan a talaj megremeg minden egyes lépésénél. Tiszta halálfélelmem van.

- Ez kapitális példány lehet!

- Megnézed? – kérdi viccelődve társam.

- Megörültél. Össze is csinálnám magamat. Még a végén ijedtében nekem jön a vad. Két hete láttam, nem messze innen egy lótól is nagyobb agancsost. Megneszelve a veszélyt úgy futott a fák közé, hogy azokat majdnem kidöntötte. Ha most odamennék és meglesném, még a végén halálra taposna!

Ahogy jött úgy továbbhaladt az éjszakai szörny. Egyre csak távolodnak a hangok és csend ismét körénk telepszik. Hajnalodik. A nappal első sugarait egy beúszó felhősáv zavarja meg, nehezen jön a világosság.

Közösen átbeszéljük a kecsegés élmény történéseit és felelevenítem a régebbi emlékeimet.

- 12 éve történt, hogy életemben először és (ezidáig) utoljára kecsegét fogtam. Emlékszem egy péntek délutáni nap volt, amikor közvetlenül a suli után letekertünk Dáviddal a folyóhoz. Fogdosgattuk a keszegeket, de a vödörben ott lapult egy nagyobb sajtkocka. Levágtam belőle egy darabot és rákanyarítottam a horgom öblére. A bedobás után nem sokkal fel is vette egy kecsege a büdös csalimat. Azt hittem márnával birkózok, ha barátom nem szólal meg, hogy valami furcsa külsejű hal vívódok a zsinórom végén. Én nem láttam, mert társam teste eltakarta a nemes jószágot, de amint megpillantottam őkelmét kicsit lazábbra engedtem a féket. Sikerült partra segíteni és megfogni horgász pályafutásom első kecsegéjét. Azóta se találkoztam egyel se. Bár megeshet, hogy a horgomon olykor viaskodott, de a személyes találkozásig egyszer sem jutottunk el.

Az alsó botra két ütés érkezik. Még az orsó fékje is megszólal egy pillanatra, de abbamarad a kapás.

- Na, ez mi volt? Lehet, hogy egy újabb kecsege? Mintha valahol olvastam volna, hogy először kettőt oda kostól, és ha a horgász nincsen a botja közelében már csak a kiköpött, megtépázott csalival találkozik.

Várok még öt percet, hátha visszajön az érdeklődő, aztán kitekerem, hogy leellenőrizzem a csalimat. Eltelik a türelmi idő. Semmi. Odamegyek a bothoz és felemelem. Súlyt érzek és a nyél váratlanul visszarugózik.

- Ati ezen rajta feküdt a hal. Hozhatod is a merítőt. – utasítom cselekvésre barátomat.

Derekasan küzd, fejét rázza. Mondanám, hogy süllő, de nem merek ilyen határozott kijelentéseket tenni az előző harcsás vágyálmaim után. A part mellett mindig visszatör a mélybe, nehezen akarja felfedni mivoltát. A bottal szépen lekövetem minden egyes megiramodását. A zsinórt folyamatosan feszesen tartom, majd egyszer csak megpillantjuk az ólmot a víztetőn. Egy világos, hosszúkás test kirajzolódik, de még a víz alatt. A hal megérezve a veszélyt, nagyot csap és újból letör a mélybe. Remegő kézzel emelem a botot. Az ismeretlen egyszer csak elkészül erejével és hátára fekszik egy újabb, de kisebb kecsege. Hihetetlen, hogy egy horgászat alatt kettő is a horgomra akadt. Valószínű egy csapat beúszott elénk, ez nem lehet a véletlen műve. Matracra fektetem és gyönyörködöm egy kicsit a hal szépségében. Lándzsás hátán óvatosan végigsimítom az ujjaimat. Feje egy merő csont, orra hegyén egy kicsit megkopott a sárgás-zöldes színárnyalat. Lehet, sokat szereti a köveket borogatni, elvégre úgy keresi táplálékát. Megmarkolom a halat és őt is lefotózzuk. Ekkor veszem észre, hogy szegénykémnek hiányzik a bal oldali mellúszója. Vizsgálom, de nem találok semmilyen külső sérülésre utaló nyomot. Lehetséges, hogy így „torzként” jött a világra? Nem tudom, de a szememnek így is pazar látványt nyújt a legyőzött ellenfél. Gyorsan vissza is helyezem a zöldes, zavaros folyóba. Cápaszerű farkával integetve búcsúzik, talán ez a kép, ami a leginkább megmarad emlékeimben.

Ő volt az utolsó zsákmányolt halam, utána csak a gébek mutattak érdeklődést. Pár percre az eső is elered, így a távozás mellett döntünk. Mire a kocsikhoz érünk, a nap ismét melegen süt, fülledté válik a levegő. Homlokom erősen gyöngyözik, torkom akár a puskapor, fejem megfájdul a nyomott időben.  Bepakolunk és az autóknak támaszkodva összegezzük az éjszaka eredményét. Nem vitázok, Attila szépen odatette magát. Pontosan nem tudom mennyi márnát terelt szákba, én ötig követtem a számolást, majd elvesztettem a fonalat.  Jómagam sokkal kevesebb halat fogtam, de a váratlan vendégek piros betűs napként gazdagították horgászélményeim naplóját. Ezért is szép társaságban horgászni, mert közösen osztozunk a másik sikerében, vagy kudarcában.

Búcsúzóul megbeszéljük a következő közös horgászat időpontját és hazafelé vesszük az irányt. Kimerülten, fáradtan, de elégedetten.