Az előző napi edzésen megfogott halak bizakodásra adtak okot egy jó szerepléshez az egyesületi versenyen. Talán kicsit jobban is izgultam, mint egy rangosabb verseny előtt, pedig ez csak egy barátias hangulatú megmérettetés volt. 3-4 állással távolabb foglaltam helyett az előző nap teszt helyszínétől. Mondanom se kell az első órában egy darab kölyök márnán kívül semmit sem fogtam. Variáltam mindent, amit csak lehetett. Horog, csali, zsinór mind változtatásra kerültek. Forgolódtam a ládán, sorban kötögettem az előkéket, amikor spiccem komótosan meggörbült.

Odasuhintottam neki és karikába hajolt a bot. Először azt hittem kőbe húztam a szereléket, de hirtelen megmozdult az akadó. Most írhatnám, hogy a hal elszáguldott a zsinórral, de nem így történt. Lomhán, ráérősen elindult a sodrásnak lefelé én pedig úgy döntöttem, hogy utána megyek. Nagyon nem is tudtam mit tenni, mivel a damil be volt akasztva az orsó klipszébe. Lemásztam a ládáról és a többi versenytárs botja felett botladoztam a hal után. Sikerült jó messzire eltávolodnom a kisorsolt helyemtől, a többiek úgy hozták utánam a kiemelő szákot.

Közben loptam a métereket és lassacskán biztonságosabb távolságban tudhattam ellenfelemet. Nem akartam erőltetni, mert a 0,14-es előkét, és a finom 14-es keszegező horgot nem ilyen vadvízi szörnyek megfogására tervezték. A fárasztás alatt egész szép nézősereg gyűlt mögöttem össze, párom viccesen jegyezte meg: „most már ne szúrd el!”. :-) Mégis aggódtam, hogy nem éreztem a zsinór váratlan megugrásait, ebből arra következtettem, hogy „külsős” a hal. A többiek azért próbáltak nyugtatgatni, hogy ne ezzel törődjek, hanem inkább a hal eredményes kifárasztásával. A legtöbben harcsára tippeltek, de a gyanúsan lassú mozgás miatt felvetődött a busa lehetősége is. Szép nagy köröket írt le a kéklő mélységben, útját ping-pong labda nagyságú buborékok kísérték. Fokozatoson fáradt a hal, ahogyan én is. 20 perc után már két kézzel kapaszkodtam a bot nyelébe, annyira elzsibbadtak végtagjaim. Óvatosan pumpáltam a felszínre, majd hirtelen egy hatalmas fehérlő test borult a víztetőre. Busa volt és sajnos nem szájba. Elkeseredtem a látottakon, hiszen tudtam, ha én megfogom ezt a halat, akkor a hal legyőzése kevésbé lesz oly dicsőítő, mintha szabályosan akasztottam volna meg.  Még 10 percig tartott a huzavona, mire harmadik próbálkozásra sikerült merítőbe húzni a kifáradt plankton evőt.

Az apró horog alulról a szája és melluszonya közé akadt be. Végül lemérlegeltük és lefotóztuk a halat, de valahogy erre a fogásomra azóta se tudok teljes mértékkel büszke lenni. Szívemben keserűség van, melyet az idő nehezen gyógyít, de talán majd máskor a szerencse jobban mellém szegődik. A verseny végéig kitartóan küzdöttem az elsőségért, melynek gyümölcse a lefújás előtti utolsó órákban beérett. Ekkora tudtam folyamatos kapásokat produkálni és – a busától eltekintve - 10 darab márna, dévér, jász megfogásával elhoztam az elsőséget jelentő helyezést. A legtöbb súlyt adó fogás mellé begyűjtöttem a legnagyobb halért járó kupát is, így ezeknek a díjjaknak a megnyerése nagymértékben kompenzálták kedvem bús hangulatát.

Az őszi halfogó versengések ezzel még nem értek végett, következett az év második Duna NHT-s találkozója. S bár a viadalon nem tudtam maradandót alkotni, mégis úgy gondolom, hogy a profi mezőnyben elért 13 kg-s fogásommal nem kellett szégyenkeznem. Számomra most mégis nem a verseny hagyott feledhetetlen emlékeket, hanem az edzésnapon megfogott kapitális márnám. Tisztán emlékszem csütörtöki nap volt és gyönyörű, napsütéses őszi idő úszott a folyó felett. Egy nagyon gyenge horgászaton voltam túl és már a pakolás gondolatát is felvetettem, amikor megérkezett a hőn áhított nagyhalam. Óriási szerencsém volt, mert a hal nem indult meg a folyásnak befelé, hanem csak lassan úszott a sodrással szemben. Elég hamar sikerült a sekélyebb vízbe pumpálnom az akkor még ismeretlen elkövetőt. Amikor először megpillantottam körvonalait a tiszta vízben, nem márnára tippeltem. Olyan régen találkoztam ekkora méretű hallal, hogy egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Csak az első pipáltatás után tudatosult benne, hogy egy hatalmas matuzsálemi bajszos akadt a horgomra. A nagy izgalmaktól végtagjaim remegtek, annyira felment véremben az adrenalin. Általában mindig ilyenkor szokott bekövetkezni egy balul sikerült merítés, zsinórszakadás, vagy horog kihajlás, mégis azokban a percekben Murphy megkegyelmezett és „bemákoltam” a gyönyörű halat. Tényleg mázlim volt, mert a horog félig már kiengedett a küzdelem végére (Gamakatsu 2260-A1 12-es méret). Egyéni márna rekordomat 7 év után tudtam megdönteni, remélem, a következő trónbitorlóra nem kell ennyit várnom. :-)

Október, novemberre a vízállás megállapodott és a haljárás is igencsak kedvezett a horgászatoknak. Számítottam is erre, mert régebbi tapasztalataim azt mutatták, hogy ezek a hónapok nyújtják a leggazdagabb fogásokat. Statisztikai felméréseket végeztem több szempontot is megvizsgálva. Első körben arra voltam kíváncsi, hogy az egy-, vagy két botos horgászattal tudok nagyobb zsákmányra szert tenni. Sokszor látom, tapasztalom, hogy a kapásokban gyakori időszakoknál a több bot használata kifejezetten zavaró tud lenni. Gondoljunk csak bele milyen bosszantó tud lenni, amikor egyszerre van érdeklődő mind a két horgon. A szerelékek fárasztás közben összegubancolódnak, nincs idő az újra csalizásra, rosszabb esetben a hal is befut egy akadó mögé. Vannak ettől nagyobb veszteséggel járó szituációk is, mint például amikor rohanás közben elesünk, vagy nem figyelünk oda és a hal lekapja botunkat a tartóvilláról. Egyszóval a kapkodás és bosszúság jellemzi az egész pecánkat.

Szerintem egy bottal, sokkal jobban össze lehet koncentrálni a halakat egy pontba, míg kettővel inkább egy etetési sáv jön létre és ez által a halak egy nagyobb távolságon szóródnak szét. Úgy gondolom két bottal akkor érdemes kísérletezni, ha egy-egy kapás között 20 percnél is több idő telik el. Ekkor az a helyzet állhat fenn – persze ha mindent jól csinálunk -, hogy kevés hal van az etetésen, vagy csapatban vonulnak és nem állnak meg. Ha mégis 10-12 percen belül 2-3 kapás is érkezik, akkor az egyik botot mellőzöm a horgászatomból.

Nos, az október 21 és 22-én elvégzett teszt horgászatokat felvezettem egy táblázatba. Ebből a felmérésből sok minden kitűnik, de talán a leginkább az, hogy a halakat nem zavarta a mérlegelés utáni közvetlen visszaengedés. Sokan azt hangoztatják, hogy a megriadt hal szétzavarja az etetésen összegyűlt halakat. Ez a megfigyelés megdőlt mind az úszós (erről egy későbbi írásomban fogok említést tenni), mind a feederes horgászataim során. Tehát feleslegesen ne gyűjtsük a halakat szákba, ha nem szükséges. (Mindezek mellett az elvitelre nem szánt halat, azonnal vissza kell engedni, ezt ma már törvény szabályozza)! Ha mégis valakit zavarna ez, sétáljon a hallal pár méterrel odébb és ott engedje szabadjára.

A 2 botos teszt statisztikája

Bár későn – 10 óra után - kezdtem el a horgászatot, így ősszel ennek nincsen nagy jelentősége, hiszen a halak nappali körülmények között is jól táplálkoznak. A terített asztalra a bajszosok gyorsan rátaláltak, - vagy inkább már ott vonultak, - mert az első bedobás halat eredményezett. A halak súlyából jól kitűnik, hogy a márnák csapatban vonultak és a bandákban nagyjából azonos méretű halak tartózkodtak. Egy-egy termetesebb példány megfogása után, rövidke szünet következett, amit annak tulajdonítok be, hogy az elhúzódó fárasztások miatt szétugrottak az etetésen falatozó halak. Csalinak teljesen mindegy volt, hogy mit tűztem a horogra. Látható, hogy az alsó bot mennyivel eredményesebbnek bizonyult a felsőnél. Ennek okát az etetőanyag szemcsék és a csontkukac nagyobb távolságra való elmosódásának tulajdonítom be.

Az 1 botos teszt jegyzőkönyve

Ezen a napon a második dobás adta az első halat. Rövid, egy órás horgászat után sikerült annyira egy pontba koncentrálnom a márnákat, hogy megnövekedtek a beleúszások száma. Ezt bizonyított az, hogy amint bedobtam a kosarat, szinte azonnal rárontottak a halak annak tartalmára. Rendszeresen hol erősen, hol finoman bejelzett a feederem spicce. Ténylegesen akkor vágtam csak be, ha már repült a bot, de ez korántsem volt megoldás a problémámra. Kicsit variáltam az élőanyag bejuttatásán és a csalin is változtattam. Az egy-két szem csontkukac-, vagy az egy szál vékony trágyagiliszta feltűzése hozta meg a kívánt eredményt. Sajnos ezen a napon 45 perccel kevesebb idő jutott a halfogásra, de korántsem maradtam el sokkal az előző napi teszt összsúlyától. Ha lett volna még lehetőségem maradni, abszolút túlszárnyaltam volna az első nap számadatait. Külön hozzátenném, hogy a második napon az átlagsúly is valamelyest kisebb volt, viszont a legnagyobb halat ekkor sikerült horogra csalni.

A befejező harmadik rész is hamarosan felkerül...