Az ordasi megmérettetés után nagyobb munka vette kezdetét odahaza, így sajnos csak vizuálisan kerülhettem kapcsolatba szeretett horgászvizemmel, a Dunával. A meszelés nem tartozik a kedvelt munkák közé, de ha meg kell csinálni, akkor nem lehet halogatni. Egyszóval a horgászat egy hétvége erejéig a háttérbe szorult és átmenetileg a festőkorongot szorongattam a horgászbot helyett.

Természetesen a munka végeztével gyorsan száműztem a festő pemzlit és visszatértem a megszokott felszereléshez, mert a vérem igencsak bizserget egy kis dunai horgászatra. No meg különben is, szerintem a horgászbot jobban mutat a kezemben, mint a szőrme pamacs. :-)

Május közepén jártunk és viszonylag magas vízállást jósoltak a hydroinfon. A látottak alapján nem keseredtem el, hisz vannak itt olyan részek, melyek nagyobb mederteltség esetén is élményekben, halban gazdag napokat biztosítanak. Hétvégére az öböl be-, vagy inkább kifolyóját vettük célban, hátha sikerül az itt átvonuló halakból néhányat lekapcsolni. Azért beszélek többes számban, mert párom, Nóri is velem tartott. Újabban előszeretettel kísér el a vízpartra, pedig egyáltalán nem kényszerítem erre a külső szemlélő által unalmasnak titulált eseményre. Nóri azzal magyarázza új szemléletét, hogy rájött itt jobban ki tud kapcsolni. Körülveszi a csend, közben pihen, alszik és fejben is jobban tud felkészülni a vizsgáira. Én csak örülök, ha velem tart, mert így még több kellemes percet tölthetünk el kettesben a természetben.

Szombat hajnalban indultunk, hogy le ne maradjunk a kapásindexben ígéretesnek nevezhető napszakról. Mire kiértünk és elfoglaltuk a horgászállásunkat szépen kivilágosodott. Az élő nagyvíz vadul rohant délnek, csupán itt a part melletti részen csitult valamelyest a sodrás erőssége. Az összekötő kapocs az öböl és a nagy folyam között tejeskávészerűen kavargott. A part mellett kifelé a nagy Dunának, középen befelé, majd a túloldalt ismét kifelé áramlott. Jól kivehető volt, hogy hol fordult vissza a zavaros víz. Itt ennek a peremén olyan mértékben ugráltak a halak, hogy simán azt hihettük volna, egy telepített tavon vagyunk. Ennek a résznek a szélét céloztam meg a hosszú előkével ellátott feeder botokkal.

A kosárba az Ordasról hazahozott és visszafagyasztott csalogatóanyag került, kevéske csontival turbózva. Amíg a halak megérkeztek az etetésre közösen hallgattuk a bokorban megbújó énekesmadár fülbe mászó dalolását. Teste kisebb volt, mint egy rigó, de nagyobb egy verébnél. Nem láttam, csak a körvonalait tudtam kiolvasni, annyira rejtőzködött a kíváncsiskodó szempárok elől. Oly hevesen és erővel mondta a magáét, hogy éneke az egész öbölt hangosan körbejárta. Egy kiálló ágon hintázva, de sűrű növényzettel körbeölelve csőrrel a folyó felé fordulva dalolta a tavasz énekét. Ebben a hangosnak és szépnek nevezhető dalolásban, a víz felől megérkeztek az első érdeklődő vendégek a felkínált etetőanyag hívogató illatára.

Elsőnek egy ’bodrocska’…

…másodiknak egy ’bodrogit’ sikerült becsapni a trágyagiliszta, csontkukac kombóval.

A gyorsan jött bodorkák után valamelyest megtorpantak a kapások. Bagoly- és karika keszegek csipkedték a számukra talán kicsit túl méretes csalit, de olykor sikerült valahogy betuszkolniuk aprócska szájukba a nagy falatot. A szél is erőre kapott és fodrozni kezdte a víz felszínét. Megjelentek az első partot nyaldosó hullámok is, melyek tisztára mosták a nyárfapihétől fehéré változott kavicsos szárazföldet. Téli hóvihar kerekedett. A tavaszi szél repítette a nyárfák vattapamacsait az öböl hátsó, nyugodtabb vize felé. Újra felkerült a pulóver, mert a reggeli hűvös levegő belopakodott a pólóm alá. Néha alábbhagyott az erősödő szélroham, ekkor a nap sugarai gyorsan felmelegítette a dimbes-dombos tájat, átmeneti kellemes, langyos környezetet teremtve.

Megpróbálkoztam egy kicsit a csali meglebegtetésével, de hamar felhagytam vele. Kettő, igen méretes jászkeszeg veszett rajta az így felkínált csalin, de tilalom lévén inkább a dévérek izgatták jobban a fantáziámat.

Visszatértem a kezdetekhez, a gilisztás verzióhoz. Hátha azt mégiscsak valami jobb mohos szájú fogja elhúzni.

Kicsit olyan kiülős horgászattá alakult az eddigi halfogás, ugyanis csak így tudtam szákba terelni egy-egy dévérkeszeget. Engemet ez mégsem zavar, két kapás között legalább gyönyörködtem a bennünket körülölelő pilisi táj szépségében.

11 óra magasságában elhallgatott az aprócska tollas barátunk, valószínűsíthető, hogy elvonult magának valami élelmet keresni. De az is lehet, hogy csak a hangszálait pihentette a kitartó harsogást követően, mindenesetre a hirtelen jött csend egyből feltűnt mindkettőnk számára. Nórival mi is eddig terveztük a vízparti randinkat, így nekifogtunk a pakolásnak. Mire felpakoltunk a kiskocsira a titokzatos madárka visszatért pozíciójába és ott folytatta énekét, ahol abbahagyta. Oda settenkedtem a bokor közelébe, hogy megvizsgáljam miféle szerzemény az, amelyik ennyire kitartóan képes dalolni, de a sűrű növényzetnek köszönhetően kiléte ismeretlen maradt számunkra.

Bár hazafele menet még találgattunk milyen madárka lehetett, a bennünket szórakoztató „tollas Hacki Tamás”, de nem jutottunk dűlőre. Emlékeinkben így őriztük meg: az öböl titokzatos énekese.