Mivel az utóbbi években a rezgőspicces módszer rabjává váltam, szeretett, dédelgetett match botom már jó ideje ott pihent a sarokban a többi úszós kellékkel, várva, hogy ismételten hadrendbe állítsam. Mi sem volt jobb apropó erre, mint a tartósan, hetekig elhúzódó szinte afrikai forróság, amikor olyan jól esik egy-egy hűsítő, vízben állós horgászat a munka után.

A folyó alacsony vízállása kifejezetten kedvezett a módszernek, így buzgón vetettem magamat bele az úsztatós tananyag felelevenítésébe, s leporoltam hajdani jegyzeteimet. Az orsó dobjára friss zsinórt csévéltem, a korábban sérült úszókat újra renováltam. Felkerestem a számomra eredményesnek gondolt horgászhelyeket, és megpróbáltam a régi emlékeimet újból felidézni. Hogy most a szerencsének köszönhettem, vagy más egyéb tényezőknek, nem tudom, de már az első alkalommal sikerült több márnát szákba terelnem – négyet is, mellettük paducok és jászok varázsolták szebbé a dolgos hétköznap fullasztó délutánját. S bár az eredményre nem lehetett panasz, biztos voltam benne, hogy ebből sokkal több is kihozható lenne. A sikeren felbuzdulva tehát azon kezdtem el gondolkodni, hogy miként is tudnám a márnákat szelektáltan fogni az etetésről. Aztán ahogy nőtt az úszós horgászattal eltöltött délutánok száma, úgy találtam választ egyre több kérdésemre...

Horgászhely

A megfelelő hely kiválasztásában hamar lyukra futhat a lelkes horgász, ha nem körültekintő. Emlékszem az egyik ilyen délutánomra, amikor is egy hozzám korban közel álló fiatalember telepedett le mellém, szintén úszós pecához készülődve. Szinte egyszerre kezdtük el a „vadászatot”, de nála nem akartak jelentkezni a halak. Pedig ő volt alattam, tehát abszolút nem hátrányból indult – igaz, én biztos voltam benne, hogy számára már a hely kiválasztásánál eldőlt minden aznapra. Abból gondolom ezt, hogy ő egy élesen befelé tartó kanyar kezdetére telepedett le, ahol a víz erőteljesen húzót a meder irányába. Látszott a folyáson, hogy ott nagy valószínűséggel egy alacsonyabb vízmélységgel párosuló, amolyan „hordalék-félszigetet” építhetett a folyó. Ő ezt a víz alatti dombot horgászta meg, ahol az úszót jóval nehezebben lehetett kontrollálni, és vélhetően a halak is másik, egy belsőbb útvonalon közlekedhettek…

Én mindenféleképpen olyan szakaszt javasolnék, ahol a vízmélység a meghorgászni kívánt távolságon viszonylag egyenletesnek mondható (nem ugrik kettőről három-négy méterre), és a sodrás is egy vonalban folyik legalább 30-40 méter hosszan, tehát az áramlat nem tolódik kifelé vagy befelé - az etetés sávjában. Természetesen a márnák előszeretettel tartózkodnak az alig egy méteres mélységekben is, de az ilyen részek igen ritkák, és általában csak azért vonulnak itt a halak, mert bőséges táplálékra lelnek – természetes eredetűre, vagy például a rendszeres etetések miatt. Érdemes olyan helyet felkeresni, ahol korábban már sikerült márnákat horogra csalnunk, de az egyik leglényegesebb információ a meder szerkezete. A sóderos, kisebb kövekkel tarkított, kagylós aljzat a márnák egyik legkedveltebb lakóhelye. Néhány üres horoggal való úsztatás igen jó támpontot adhat a fenék feltérképezéséhez, megismerve szerkezetét és annak alakulását. A folyás sebességére is fektessünk nagy hangsúlyt: a lassan csordogáló víz éppúgy rossz választás lehet, mint a vadul rohanó. Tanácsos olyan folyószakaszt választani, ahol a becsapódó gombócokat a sodrás 1-2 (max. 3) méternél távolabb nem viszi el.

Etetés

A hangsúlyt célravezető a mennyiségre helyezni, de ne essünk túlzásokba, 20-30 liternyi etetőanyag beszórását feleslegesnek tartom egy 3-4 órás horgászat alatt.

Megéri egy olcsóbb árfekvésű etetőanyag családból választani, ha nem akarunk mélyen a zsebünkbe nyúlni. Én általában valamelyik 3 kg-os Timár mix folyóvízi változatát szoktam bekeverni, melyek közül a legjobban az alábbiak váltak be: Big fish (folyóvízi), River (10% parmezán), Paduc-Márna, Folyóvízi mix – Mega pack (5 kilós kiszerelésben kapható). A recept, azaz az arányok pedig: 4 liter száraz dara (ez kb. 2-2,5 kg etetőanyag), 2-3 liter agyag (1,5-2 kg), fél kiló áztatott kenyér, 6-7 dl csontkukac, 2 marék színes süllyedő morzsa, kavics. Ez a mennyiség megnedvesítve, horgászatra készen, áttörve nagyjából 12-14 liternyi kész etetőanyagot jelent.

Egy ekkora márna szó szerint porszívózza az etetést

A jó állagú etetőanyag elkészítéséhez sok idő szükségeltetik, ezért már jóval a horgászat előtt érdemes elkezdeni.

Az etetőanyag elkészítésének lépései:

Elsőnek szemre kimérek nagyjából fél kiló száraz, szeletelt kenyeret, és azt felengedem bőségesen vízzel. Hogy ez csapvízzel, vagy dunai vízzel történik, szerintem teljesen mindegy, hiszen az én általam versenyzés során is használt mixeimet is otthoni körülmények között szoktam elkészíteni - tehát a víz minőségét illetően nem tapasztaltam eltéréseket. A beáztatott kenyeret bő egy órán át hagyom a vízben ázni, ez idő alatt a szeletek kellőképpen megszívják magukat.

Miután felpuhultak a kenyérszeletek, azokból két kézzel gombócot formálva jól kinyomkodom a vizet, és egy nagylyukú rostán áttöröm az egészet. Ha ezzel a művelettel megvagyok, a pépes, grízszerű kenyérhez hozzáöntöm a 4 liter száraz etetőanyagot, és jól összedolgozom a kettőt. A művelet elvégzése után 20 percig állni hagyom az egészet.

1:1 arányban keverve a Big Fish a Folyóvízi mixel

Az etetőanyag további nedvesítést igényel, de előtte hozzáadom a nehezítő anyagként szolgáló agyagot, jól összekeverem őket, és csak ezután kezdem el óvatosan hozzáönteni a plusz vizet. Amikor úgy érzem, hogy a kívánt állagot elértem, akkor ismételten 20 percig pihenni hagyom az etetőanyagot. Ennyi idő alatt a nagyobb szemcsék is jól megszívják magukat nedvességgel, így nem kell attól tartani, hogy az etetőanyagban maradnak további felszálló morzsák.

Ha jól dolgoztam, akkor már csak minimális korrigálásra van szüksége a keveréknek. A tökéletes állagot úgy fogom elérni, hogy az egészet egy nagy lyukú rostán áttöröm, és ezzel készen is vagyok a főbb mozzanatok munkásabb részével.

A kavicsot, a süllyedő morzsát és a csontkukacot a folyóparton adom hozzá. Ezekből mindig annyit rakok bele, hogy a gombócok a bedobás és fenékre érés közben ne essenek szét.

Felszerelés

A márna horgászata során célszerű egy olyan matchbotot választani, amely könnyű, karcsú, ámde jól terhelhető a fárasztás alatt. Megfigyeltem, hogy amikor egy erős, robosztus bottal horgászom és agresszíven bánok a hallal, az rendre megvadul, és erőteljes kirohanással válaszol a goromba bánásmódra, viszont egy lágy, finom matchbottal ez sosem fordult velem elő. Ez abból a szempontból érdekes és hasznos, hogy így kivédhető a küzdelem legkritikusabb periódusa, a hal első kirohanásai. A márna, amikor megiramodik, a fejét lefelé tartja, szó szerint felszántja a meder alját, és ekkor szokott bekövetkezni, hogy az előke megadja magát - köszönhetően a köveken élő borotvaéles vándorkagylóknak. Valószínűsíthető, hogy a hal kevésbé érzi magát veszélyben egy lágyabb szinte karikába hajló bot alatt, mely gyönyörűen kirúgózza, felőrli a hal megugrásait. Hosszát tekintve szerintem egy 4,20 méteres jó választásnak bizonyulhat, hiszen úgysem dobálunk 10-15 méternél távolabb, és nem kell 4-5 méteres vizeket meghorgászni.

Matchbot akció közben

Az orsónk jó súlyelosztást biztosítson a botnak; ne felejtsük el, hogy az összeállítást órákon keresztül kézben kell tartani, tehát nem mindegy annak tömege, súlyelosztása. Egy felszerelt horgászbot akkor mondató jól kiegyensúlyozottnak, ha annak súlypontja az orsótalp közelébe esik.

Főzsinórnak szerintem teljesen mindegy, hogy milyen színűt használunk, a lényeg, hogy a mérete legyen 0,18-as, és ésszerűbb a már jól bevált fajtákból válogatni, mert a Duna eszi a zsinórt. Én például évek óta csak GBN damilt használok nagy megelégedettséggel.

Az előke minden esetben fluo carbon, hossza változó, de az arany középút a 60-65 centiméter. Ezt a horgászat alatt folyamatosan variálom, hol rövidebbet, hol hosszabbat kötök, mert mindegyik másként dolgozik a sodrásban. A tapasztalt nagytestű márnákat igen nehéz becsapni, ezért is szükségeltetik a rendszeres változtatás. Ám vannak horgászatok, amikor minden összejön, és a kezdetektől működik a kigondolt stratégia - de valljuk be, az ilyen elég ritka. Az előke vastagsága is kulcsfontosságú, mert minél vékonyabbat kötünk, annál természetesebb mozgást fog végezni a csali a vízben, viszont a végletekig sem lehet lefinomítani. A 0,14-0,16-os előke jó választás lehet, én rendre ezeket használom.

Horognak megéri valami vékonyabb húsút felkötni, de azért rendelkezzen tartással, erőtartalékokkal. Nekem a 12-14-es méretek váltak be a leginkább, de extrém körülmények között olykor a 16-os is felkerül. (Hozzáteszem, ez a legkisebb méret már egy nagyobb koncentrációt követel meg a fárasztás során, ezért nem árt tisztában lenni a szerelék tűréshatáraival).

A régi, jól bevált úszótípusokat szoktam használni: például az Exner által gyártott, Stella fantázia névre keresztelt kétpontos rögzítésűt. Ez egy duci testű, acél szárral és műanyag antennával rendelkező típus, a bedobásnál nem kóvályog (ha nincs orkán), a kapást és elakadást jól meg lehet rajta különböztetni, és a sodrásban stabilan áll a fém szárnak köszönhetően. Hátránya, hogy a testébe rögzített szár a sok használat után kilazulhat, ezért ide indokolt némi ragasztót cseppenteni, hogy orvosoljuk a problémát. Jellemzően 6-8 grammos úszókkal vallatom a folyót. A megfelelő méret kiválasztásánál figyelembe veszem a sodrás erejét és a víz mélységét is, de az esetek nagy részében a kisebb - 6 grammos – is elegendő.

A szerelék: úszó 6 grammos Exner Stella, főzsinór 0,18, cseppólom (5 gramm), közvetlenül alatta 5 db 0,1 grammos sörétólom egyben összehúzva egy forgókapocs felett, előke 0,14-0,16, hossza 60-65 cm, horog 12-14-es.

Tippek, trükkök, miértek

Döntően az ereszték tökéletes beállításában és a szerelék késleltetett vezetésében rejlik a módszer titka. Ahhoz, hogy a legpontosabb eresztéket tudjuk beállítani, érdemes a horgászat elején több üres úsztatást is végezni. A szerelék akkor működik maximális hatékonysággal, ha az ólmozás szinte karcolja a meder alját, és a csali, – vagyis az előke – a fenékkel párhuzamosan követi az úszót. Szerintem az nem jó megoldás, amikor az ólom pattog a fenéken, mert ez már inkább nevezhető görgetésnek, mint úsztatásnak. Onnan tudhatjuk, hogy nem jó az eresztékünk, ha az előke feltekeredik a főzsinórra, vagy rendszeresen alábukik az úszónk: ilyenkor túlságosan hosszú az ereszték, és az ólom a meder alján görög, emiatt gubancolódik az előke is. A teljes ólmozás közvetlenül a forgókapocs felett helyezkedjen el, így bedobás közben szinte nullára csökkenthető a gubancolódás veszélye, és a csali is gyorsan az etetés közelébe kerül.

A csalivezetés során mindig ügyelni kell a helyes bottartásra. Így állandó kontaktot lehet tartani az úszóval, nem kell attól félni, hogy lemaradunk a kapásról.

Az etetést 2-3 méterrel a horgászállásom alatt, a vízben állva végzem el. Ilyenkor besétálok a vödörrel vagy dézsával a vízbe, és ott gyúrom meg a gombócokat. Nem szeretek előre legyártani többet, mert akkor a nyüvek szép lassan szétrúgnák a golyókat. Az élőanyag használata nélkülözhetetlen: a csonti húzza be az etetésre a halakat, az etetőanyag szerepe pedig, hogy ott tartsa őket. Alapozásnak 10-12 darab kétkezes gombóccal indítok, majd 20-25 percenként további kettő-három gombóccal ráetetek. A csobogás hangja nem riasztja a márnát, vagyis nem kell attól tartani, hogy a halak megijednek a nagy hangzavartól. Ennél a módszernél is roppant lényeges a pontos etetés, tehát erre mindig ügyeljünk! A horogra minden esetben csontkukacot tűzök, ezek színével-számával folyamatosan variálok.

Ilyen az ideális etetőanyag gombóc. Nem esik szét, nem húz csíkot, kellően fajsúlyos.

10-15 méter, nem távolabb

Elsőként a kisebb márnák szoktak érdeklődés mutatni, és azok is inkább távolabb az etetéstől, de ahogy telik a horgászidő, úgy egyre több és nagyobb hal érkezik az etetésre. Általánosságban elmondható, hogy az 1,2-1,7 kilogramm közötti példányok a leggyakoribb vendégek. Darabszámra 4 és 9 volt az átlag, de volt kimagasló horgászatom, amikor 14-et is sikerült kifognom. (A méreten aluli márnát nem számolom).

Azért ilyen kicsik nem szoktak jönni :-)

A vadvízi horgászat különlegessége a rendkívül változatos halfauna. Így megeshet, hogy a márna helyett egy-egy kapitális dévér, jászkeszeg veszi fel a horgunkat, de fogtam már így balint, domolykót és leánykoncért is.

„Na még egy utolsó úsztatás” – meglepetés koncér

Olykor megeshet, hogy a megakasztott hal rövid úton lemarad, mert ahogy a márna szinte beledörgölődzik az etetésbe, sok külső akasztáshoz vezet. Ilyenkor jó megoldás lehet az előke hosszának változtatása, vagy a csalik számának csökkentése, növelése.

Másfél kilóig könnyen kiveszem kézzel a halat, e felett a merítő használata nagyobb biztonságot nyújt.

Márna bukfenc

Átlagméret

Ez már inkább a merítős változat 

Feszült pillanatok

Jó kezekben

Egy nézet szerint az etetés vonalában visszaengedett riadt hal, szétugrasztja a már ott tartózkodó társait, ezért régebben sokan szákba helyezték a fogásukat, majd azt csak a horgászat végén – jobb esetben – engedték újra szabadon. A halak betárolását a 2015-ös évtől szabály tiltja! A magam részéről pedig elmondhatom, hogy én minden kifogott halamat visszahelyezem egyből a folyóba, mégsem fordult velem elő soha, hogy emiatt eltűntek volna az etetésről a márnáim.