A horgászokat sokféleképpen lehet csoportosítani. Alkalmazott módszereik, életkoruk alapján, tavakon horgásznak-e, vagy folyóvízen, esetleg parti pecások, avagy csónakból kergetik a halakat. De lehet más szempontok alapján is „kategorizálni”. Például vannak azok a sporttársak, akik mindig visszaengedik a kifogott halat. De ismerhetünk olyan horgászokat is, akik minden kifogott halat mérettől függetlenül hazavisznek. Egyesek pedig még csak most ismerkednek a mértékletesség fogalmával.

Szeretnék egy kicsit magamról sztorizni. Talán kezdjük ott, hogy nem is szeretem a halat. Se sütve, se halászlébe, magyarul semmilyen formában. Édesanyám azt mesélte, hogy gyerekkoromban olykor megkóstoltam egy-egy halrudacskát, de a hal már akkor sem tartozott a kedvenc ételeim közé. Mégis néha szoktam halat elhozni, tudniillik a családom többi tagja nagy örömmel fogyasztja a halat. Anyu, fater, párom, nagymama, anyós, keresztszülők, a „szűk” tábor. Nekik bármikor viszek haza halat, ha megkívánják és igényt tartanak rá. Nyilvánvalóan vihetnék a szomszédnak is vagy Jóskának az utca végén, Gizike cicájának, a helyi presszóba a haveroknak, vagy akár a pultosnak is fizetés gyanánt, de nem teszem. Miért? Félreértés ne essék, nem azért mert sajnálom vagy irigylem a halat a többi embertől, hanem egyszerűen úgy gondolom, nem az én dolgom őket is etetni. És minden bizonnyal nem is a természeté. Persze tudom, a hal egészséges és népszerűsíteni kell a fogyasztását, de vannak határok. Nem azért járok le horgászni, hogy az év végén eldicsekedhessem az ismerőseimnek, mennyi profitot termeltem az engedélyem árából.

Érdekes információ, hogy az elmúlt 20 évben duplájára (!), 5,2 kilogrammra nőtt az egy főre jutó magyarországi halfogyasztás. Az EU tagállamainak átlagfogyasztása olyan számításon alapul, ahol a feldolgozott hal súlyát visszaszámolják élő tömegre. A fentebb közölt számnak a befolyásolásában a horgászoknak ugyanúgy szerepe van. Fontos megjegyezni, hogy az éves halfogyasztás statisztikai számításánál nem számolnak a nem regisztrált horgászfogással, valamint a törvénytelenül megszerzett és számla nélkül kiadott halmennyiséggel.

A 2015-ös év fogási adatainak az összesítése még nem elérhető, de a 2014-es évre vonatkozóan tudok néhány érdekes számadattal szolgálni. A fogási számadatok statisztikái óvatosan kezelendőek. Rengeteg hamis adat terheli a rendszert, de ezeknek csak egy része azonosítható egyértelmű műtermékként (pl. a Balatonból érdemi márna-, kecsege-, pisztrángfogás történt). A sok pontatlanság beleolvad a korrekt adatokba, így észrevétlenül, de jelentősen torzíthatja a végeredményt. Mindez rámutat, hogy jelentős ismeretterjesztő munkára volna szükség ahhoz, hogy a fogási naplók adatainak hitelességét tovább tudják növelni, és így a statisztika a horgászfogások tekintetében pontosabb adatokkal szolgálhasson. Arról nem is beszélve, hogy minden hal – akár horgász, akár halász vitte el -, amit nem írtak be a naplókba, nem lett része a statisztikának.

Országos halfogási adatok halfajonként 2014-ben (Forrás: OHA)

A 2014-es év országos fogási adatai alapján megállapítható, hogy a megelőző évhez képest mintegy 15%-kal növekedett az összes halfogás mennyisége. Ezek közül kiemelkedő volt a ponty (65%) és az angolna¹ (kétszerese) fogásának gyarapodása, de ígéretesen emelkedő tendencia mutatkozott a compó, menyhal és a kősüllő esetében is. Mégis számos fajnál még mindig a negatív irányba mozdult a görbe. A 2013-as évhez képes mintegy felére esett vissza az amurfogás, de csökkent a csuka (34%), a harcsa (31%), a fogassüllő (20%) és a márna (3,5%) fogása is.

A megyei halgazdálkodási hatóságok jelentései szerint 2014-ben állami horgászjegyet 313 077 felnőtt és 37 845 gyermek horgász váltott, a külföldi vendéghorgászok száma pedig 13 319 fő volt. Ha figyelembe vesszük az összes eladott állami horgászjegyek számát (felnőtt, gyermek, turista együttesen véve: 364 241 db) és a horgászok által zsákmányolt összsúlyt (kerekítve 7 003 963 kg), akkor az egy horgászra levetítve 19,2 kg-os átlagfogást takar. Természetesen ennek a számnak a valóságalapja nagyon minimális, hiszen mindig is voltak és lesznek olyan horgászok, akik ettől jóval többet, vagy kevesebbet vittek/visznek haza.

Megjegyzés: angolna¹ – 2013. december 5. óta nincs nyílt vízi halászati tevékenység a Balatonon, ellenben a Sió zsilipben megfelelő vízállás esetén kihelyezett angolnacsapda jelentős mennyiségű „kígyóhal” megfogását teszi lehetővé.

Megosztok egy-két számadatot a 2015-ös fogási naplómból. Tavaly összesen 49 kg halat hoztam el a Dunából és a Balatonból (magántavakra 2 éve nem járok). 8 kg ponty, 7 kg busa, 2 kg menyhal, 15 kg márna, 17 kg keszeg. Ezt a mennyiséget osztottam szét a családtagok között. Hogy ezek a számok soknak vagy kevésnek mondhatóak, azt mindenki maga döntse el. (Zárójelben megjegyzem, ha csak a megfogott méreten felüli márnák számát nézem (360 db) és azt beszorzom másfélkilós átlagsúllyal, 540 kg-ot kapok. Tehát lett volna rá lehetőségem, hogy akár több halat is elhozhassak).

13-14 évvel ezelőtt bátyám szomszédságában egy halász lakott. Testvérem mindig nagy átéléssel mesélt a halász aktuális fogásairól. Egyszer személyesen is meggyőződhettem az egyik éjszakai húzás eredményéről. Emlékszem, a garázs bejáratánál állt egy hatalmas, 1000 literes hordó. A nagyméretű műanyag edény színültig volt vízzel töltve, benne rengeteg márnával. Visszaidézve körülbelül 60-70 darab, 2-4 kilogramm közötti márna úszkálhatott benne. Egyszerűen nem láttam a fehér színű tárolóedény alját, annyi hal volt benne. Amikor megkérdeztem a halászmestert, hogy hova lesz ez a nagy mennyiségű hal, ő csak annyit válaszolt: „Szétosztásra kerül. Nagy a család, el fog fogyni”.

Baráti körömben több szakácsot is ismerek. Közülük az egyiket megkértem, hogy árulja el, egy fő egyszeri étkezéséhez mennyi halhús szükségeltetik. Úgy gondolom, 35 éves menzás, illetve vendéglátói tapasztalata kellő referencia az alább leírtakra:

„Menzás iskolai étkeztetésnél általában 300 főre szoktunk felszolgálni. A csoportok nagy részét iskolások teszik ki, a fennmaradó többség az óvodások és a felnőtt felügyelők (a felnőttek száma körülbelül 25 fő). Erre a 300 fős létszámra 45-47 kg tiszta, fagyasztott halfilét szoktunk rendelni. Olvadás után a hal veszít a súlyából, tehát ami kizsigerelve fagyottan 1 kg volt, az kiolvadt állapotban 70-80 dekát tesz ki. Az óvodásokra 6, az iskolásokra 8-10, a felnőtt korosztályra pedig 16 deka halhússal kell számolnunk. Itt még tiszta, panírozatlan súlyokról beszélek. Felszolgálásnál a gyerekek egy szeletet (óvodások kisebb, iskolások nagyobb), a felnőttek kettőt kapnak. Ezek az arányok a vendéglátásban is érvényesek, megállják a helyüket. Az éttermi konyhán több halat szoktunk feldolgozni, mert ott nem kerülhet a vendég tányérjára kisebb vagy nagyobb szelet. A fogásnak esztétikusnak, szemre tetszetősnek kell kinéznie. Van, hogy a halszeletek nem egyformán adják ki egymást, emiatt inkább feldolgozunk egy újabb halat. Az élő halból megpucolás után körülbelül 25-30% az, amit nem lehet felhasználni. Ennek aránya halfajonként eltérő lehet. Hogy a halászlé elkészítéséhez pontosan mennyi halhús szükségeltetik, abban nagyon megoszlik a szakácsok véleménye. Sokan arra esküsznek, hogy csak akkor jó a leve, ha sok hússal készült, míg mások inkább a kisebb mennyiségre teszik le a voksukat. Ezért is nem szeretnék pontos súlyokat mondani, mert tényleg nagyon eltérő lehet a felhasznált halmennyiség.”

"Ha adnak, fogadd el!"

Időnként azt látom a vízparton és a világhálón, hogy egyes személyek a szabályokkal takarózva megpróbálják elhárítani az ésszerű gondolkodást. Bizony, nem csak az újságok címlapján vannak profi, ügyes kezű horgászok, hanem a hétköznapi életben is. Vannak közöttük olyanok is, aki rendszeresen megfogják és haza is viszik a napi megengedett kvóta maximális mennyiségét. Nincs vita, ezzel a cselekedettel szabályszegést nem követnek el. Viszont érdemes lenne megvizsgálni, hogy hova is kerülnek ezek a kiugró fogások! Valóban a családi ebéd gasztronómiai értékét emeli, vagy inkább öncélú haszonszerzés lehet a kifogott halak sorsa?

Egy rövidke fejszámolást végeztem. Jelenleg (bár vízterületenként eltérő lehet) a Dunán a napi maximális kvóta az alábbiak szerint tevődik össze: 10 kg egyéb (0,1-3 kilogramm közötti keszegek), 3 db azonos fajú nemes hal (átlagban 2 kilós márnák), 1 db valamilyen ragadozó nemes hal (süllő, csuka, harcsa). Ha az előbb említett súlyokat összeadom és jószívű vagyok (számoljunk egy nemes hallal kevesebbet),végeredményként akkor is 16 kilogramm jön ki. Ha egy héten csak egyszer kerül haza ez a mennyiség, akkor az egy hónapra levetítve (4 héttel számolva) körülbelül 64 kilogramm halat jelent. És itt csak 1 hónapról beszélek! Érdekes, hogy ezeknél a horgászoknál a tányéron sosem látok kettő-három darab sült keszegnél többet. (Természetesen nem mindenki jár rendszeresen horgászni, így nem feltétlenül kell elítélni azt, aki a napi megengedett mennyiséget hazaviszi! Lehet épp egy nagyobb szabású családi ebédhez kell a friss fogás).

A számok jól mutatják, hogy az egy nap törvényesen elvihető halmennyiség túlságosan is magas, és csökkenteni kellene, mert sokak számára ez egy kijátszható kiskapu. Érdemes lenne a szabályalkotóknak egy reálisabb értékekre levetített kvótarendszert kidolgoznia természetesen vizeinkre. A megoldás talán az lenne, ha az éves elvihető zsákmány mennyiségét ésszerűen korlátoznák. A 2016-os év új szabálya, hogy évi 100 db nemes halat lehet elvinni. Sok, vagy kevés?

Dávid, dunai, fővárosi horgász:

„Nos, ha a napi megengedélyezett kvótát nézem (10 kg egyéb, 3 db békés + 1 db ragadozó nemes) az 1 embernek roppant sok kaja. (Most ne a Bud Spencer alkatúakra gondoljunk!) Saját magamból kiindulva, egy ültő helyemben legfeljebb 1 kiló halat burkolok be, de inkább a felét (főleg, ha van mellé köret, saláta stb.). Hetente ezt átlag 3x ismétlem meg, ez 1,5-3 kiló halat jelent. Még ez is jócskán alatta van az elvihető mennyiségnek. Mindent összevetve, szerintem 2 felnőttre 1 hónapra bőven elegendő a 10 kg egyéb + 3-4 db valamilyen nemes hal.”

Munkám a horgászat

Elmesélek egy újabb történetet. Nem szeretnék pontos helyszínt és neveket leírni, maradjunk annyiban, hogy ez egy Duna mellett található napijegyes horgásztó. Kora reggel, nyitásra érkeztünk meg András barátommal abban bízva, hogy sikerül egy olyan állást kifognunk, ahol kényelemesen horgászhatunk egymás mellett rakós bottal. Amíg a bejáratnál várakoztunk, a Duna felől érkezett egy csónak, benne két horgásszal. Kikötöttek, majd vártak. Közben a többi horgász megvásárolta a napijegyet és mindenki nekilátott a bepakolásnak. Amint a bejáratnál elfogyott a sor, megjelent a két csónakos horgász, kezükben egy hatalmas tejes ládával, abban kettő darab 8-9 kilogramm közötti nyurgatestű ponttyal. A tógazda részéről gyorsan megtörtént a mérlegelés és a gyönyörű halak egy mozdulattal új otthonra leltek. Kicsit lefagytam a látottakon, hiszen ott, mindenki szeme láttára bonyolították le az üzletet.

Az idők folyamán több ilyen jellegű magántavat ismerhettem meg, ahová így jutottak el a kapitális halak. Egy ideje próbálom nagy ívben elkerülni ezeket a horgászvizeket, mert nem szeretném sem a tógazda, sem pedig a megélhetési horgász „bankszámláját” tovább gyarapítani. Egy 10-20 kg súlyú egészséges pontyért vagy amurért már kisebb vagyonokat fizetnek a tógazdák. A célzottan erre az iparágra szakosodott nagyhalas horgászok nem szórakoznak a keszegekkel. Amint sikerül megfogni a jókora pikkelyest, már rakják is a kocsiba és viszik a közelben található napijegyes tóhoz, ahol tovább élheti „vadvízi” életét egy kevésbé vonzó környezetben.

Zoltán, folyóvízi pergető horgász:

„Nálunk, ami nagyon kelendő, az a süllő és a harcsa. Ezekből minden évben hazaviszek 2-5 db-ot. Méretben minimum 50 cm, maximum 70 cm süllőből. Harcsából nyilvánvalóan a nagyobbat 5-10 kg között, ha fogok. Apám imádja a halat, de így is nagy ritkán viszek neki halat (3-5 kg keszeget és 1-2 pontyot).

Süllőből idén már le kellett vágnom egy 60 cm-est, mert mélyre nyelte a wobblert és szilványba akadt, ami elég ritka, viszont ettől azonnal elvérzik, így nem volt más választásom, ezzel nagyjából ki is merítettem az idei kvótámat. Még a fagyóban van, mert nem volt időm, meg igény megcsinálni. Nálunk így fogy a hal. Értelmetlen lenne bespájzolni nagyobb mennyiséget. Értelmezni sem tudom, mikor más horgászok nap-nap után viszik haza a napi kvótát és reszketnek érte, hogy másnap is meglegyen, amit haza kell vinni. Volt, akinek azt mondtam, hogy leülök és megnézem, mennyi halat zabál meg abból, amit elvisz, mert ha csak egy szeletet meghagy, agyonverem egy lapáttal. Ez a csávó egyébként mázsaszám hordja el a halat, ügyelve a napi limitre. Elmondása szerint mindet megeszi.”

Arany középút

C&R – fogd ki és dobd vissza. Mindig, mindent? Szerintem nem! Számomra a C&R fogalom nem azt jelenti, hogy az összes halat minden körülmények között vissza kell engedni, hanem inkább egyfajta mértékletességre próbálja tanítani a horgászokat. Ésszerűen kell gondolkodni! Csak annyit elvinni, amennyit valóban elfogyasztunk. És ha mód van rá, akkor a konyhaasztalra szánt halak mérete átlagos legyen. Gyakoroljunk minél többször mértékletességet és ne használjuk ki a kiskapuk nyújtotta lehetőségeket. Nincsen azzal baj, ha valaki elviszi a fogását, de azt tegye minden esetben az elvárható erkölcsös, épeszű és szabályozott keretek között. Ténylegesen csak annyi halat vigyünk haza, amennyire valóban szüksége van egy családnak. Tisztában vagyok vele, hogy folyóvizeinkben rengeteg hal van, de az ott ma még meglévő halállomány megőrzése a horgászok feladata is.

Úgy gondolom a soron következő témáról is illik néhány mondatban említést tennem, ha már a mértékletes halelvitellel kapcsolatban koptatom a billentyűzetet.

Halhús minősége

A halhús minőségét az izomszövetek összetételéből, a fehérje, zsír és víztartalom arányai szabják meg. Minél magasabb a zsírtartalom, annál nagyobb a kalóriaérték is. A víztartalom a halhús tartósítását befolyásoló tényező, de az ember számára a halhús legfontosabb tápanyagforrása a fehérje. A halhús értékét tovább növeli, hogy benne jóval kisebb arányban található meg az „egyéb anyag”, ezért sokkal könnyebben emészthető, fogyasztása egészségesebb bármelyik más fajtájú húsokénál. A koponya alsó felében, a kopoltyúfedő alatt található meg a halak legfontosabb szerve, a kopoltyú. Ennek színe, szaga sok mindent elárulhat a halhús frissességét illetően. Ha a szilványok élénkpiros színűek és enyhén halszagúak, akkor a hal nagy valószínűséggel friss, egészséges.

A hal életének kioltása

A homlokcsont alatti üregben található az agyvelő. Ennek sérülése rendszerint halálos, hiszen teljesen megbénítja a hal szervezetét. Erre a pontra egy jól irányzott, erős ütéssel tudjuk a legkíméletesebben kivégezni a zsákmányállatot. Más emlősfaj, mint például a vidra, a legtöbbször is itt ezen a részen roppantja el szájával a hal testét, így megelőzve további küzdelmét áldozatával.

Érdekesség: a halak agyveleje a testméretükhöz képest kicsinek mondható, viszont ez nem vonja maga után azt, hogy buták is. Kísérletek bizonyítják, hogy a fix ponton elvégzett rendszeres etetésre a halak 90 nap után is emlékeztek! Azt hiszem, nem kellenek laboratóriumi vizsgálatok a fentebb leírt tények valóságalapjához, hiszen mi, horgászok is ezt a tanulási folyamatot használjuk ki a szoktató etetés alkalmával.

A hal elhalálozását szemének mozgásáról lehet a legkönnyebben leolvasni. Ha a szemmozgató reflex teljesen megszűnik, a hal kimúlt. Mégis ha bizonytalanok vagyunk magunkban, akkor szíven szúrással, vagy a kopoltyú mögött a gerinc átmetszésével garantáltan kiolthatjuk a hal életét. Ha az otthoni konyhaasztalra szánt halat a vízből kiemelve még élve szállítjuk el, akkor a horgászatunk tárgyát képező prédát komoly kínoknak tesszük ki. Úgy gondolom, a legyőzött ellenfélnek ugyanúgy kijár a tisztességes, gyors, szenvedésmentes halál, ha már a sors ezt szánta neki. Lehet, a természet némának teremtette meg őket, de gyanítom, a szenvedő halak is adnának ki hangokat, ha képesek lennének rá. Fontos, hogy minden helyzetben csak élettelen, kimúlt pikkelyest szállítsunk haza otthoni fogyasztásra! Mindemellett 2014 óta már jogszabályt sért, aki a 30 cm-nél nagyobb halat élve szállítja haza, tehát erre érdemes odafigyelni!

A sorozat következő részében egy kissé eltérő, de szintén érdekes témáról a halak növekedésről és életkoráról fogok írni.

Felhasznált forrásanyag: Dr. Papp Károlyné – Vízről, halról horgászoknak MOHOSZ

Udvari Zsolt, Csörgits Gábor – Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2014-ben – Halászat, 2015