2018. jan 06.

Egy dunai verseny története 2. rész

írta: Kenyeres László
Egy dunai verseny története 2. rész

A most következő versenybeszámoló kicsit más jellegű lesz, mint a többi. Nem lesznek benne márkák, nem fogok konkrét etetőanyagokat reklámozni, nem teszek említést a felszerelésről, csupán azokat a gondolatokat, ismereteket szeretném megosztani az olvasókkal, amelyek véleményem szerint hozzásegítettek a sikerhez. Szándékosan nem fogok bizonyos dolgokról említést tenni, pl. megfelelő távolság kiválasztása, végszerelék összeállítása, élő anyag felhasználása, alapozó-, és ráetetés üteme, etetőanyag oldódási idejének befolyásolása, paduc horgászatánál a csali helyes feltűzése, stb. Inkább meghagyom más horgászoknak a kísérletezés lehetőségét. :-)

(A cikkben szereplő néhány fotó csupán illusztráció, ezek nem minden esetben az adott versenyen, vagy az edzéseken készültek).

vagolap16_2.jpg

Az edzés fontossága

Úgy gondolom, ha valaki félvállról vesz egy versenyt, és mások információira hagyatkozva építi fel a stratégiáját, az már alapból hátránnyal indul. Ugyanez a meglátásom akkor is, ha valaki megpróbálja egy másik versenyző horgászatát lemásolni. Nem mondom azt, hogy így nem lehet jó helyezést elérni, de lássuk be, az eredményes versenyző minimum egy lépéssel vagy gondolattal a többiek előtt fog járni. Ezért is szükséges egy megmérettetés előtt - lehetőségeinkhez képest - minél többször edzeni, gyakorolni, mert az ott megszerzett tapasztalatok és a korábbi évek rutinja keverednek, amelyekből fel lehet építeni az egyéni taktikánkat. A saját felkészülésemre összesen három alkalmat szántam, úgy véltem ez elegendő lesz ahhoz, hogy kellően felkészülten és friss információkkal vágjak neki a viadalnak.

vagolap02_18.jpg

Egy héttel a verseny előtt ilyen gyönyörű szilvaorrú keszegeket lehetett fogni.

vagolap01_21.jpg

Az átlagsúly 70 deka!

Célok megfogalmazása

Első körben az volt feladatom, hogy eldöntsem, milyen halfajra szeretnék horgászni. A tréningek során hamar feltűnt, hogy a pálya halösszetétele megváltozott. Az előző évek jellemző halfaja a márnák, teljesen eltűntek, helyettük a termetes paducok uralták a pályát. Ezen ismeretek birtokában arra a döntésre jutottam, hogy a taktikámat a paduc horgászatára fogom építeni. Ez volt a fő irány, és ehhez kerestem a legjobb megoldásokat. Maga az elhatározás komoly rizikófaktort hordozott magában, tudniillik a paduc nagyon rafinált hal, nehéz megfogni, sőt ha finnyásan táplálkozik, akkor gyakran előfordul, hogy több a halvesztés, mint a sikeres szákolás. Viszont kockázatvállalás nélkül nincs győzelem, és rám kimondottan igaz, ha egy versenyen elindulok, ott győzni szeretnék.

vagolap19_2.jpg

vagolap21_2.jpg

Az ideális etetőanyag összeállítása

Néhányan azt hiszik, ha megvásárolnak egy jó minőségű etetőanyagot, akkor garantált a siker. Ez sajnos nem így van. Az etetőanyagot különféle adalékok hozzáadásával mindig a helyi viszonyokhoz kell igazítani! Utólag biztosan állíthatom, hogy az arányaiban jól összeállított etetőanyagnak kulcsfontosságú szerepe volt ezen a versenyen. Ezt a kijelentésemet alátámasztja az utolsó edzésnap tapasztalata, amikor is a felhasznált adalékok segítségével merőben eltérő recepttel ültem le horgászni. A pénteki tréningnapon feltűnt, hogy kizárólag az extrém - 120-150 centiméter - hosszúságú előkékkel tudtam halat fogni. Sokan figyelmen kívül hagynák ezt az információt, és elkönyvelnék, hogy megtalálták a nyerő előketípust. Engem mégis kifejezetten zavart, hogy a leggyakrabban használt 80 centis folyóvízi előkékkel egyszerűen nem tudtam kapást kicsikarni. Tudjuk jól, hogy a hosszabb előke távolabb helyezkedik el a kosártól, és a vízoszlopban is intenzívebb mozgást végez, ergo a csalit is vélhetően vízközt kaphatja el a hal. Minden jel arra mutatott, hogy a pályán rengeteg hal van. Bármikor mentem ki, folyamatos halugrásokat lehetett látni. Előfordult, hogy pikkelyt fogtam, sőt az egyik paducomnál a horog nem is a szájába, hanem a fejébe akadt. Hasonló furcsaságok csak akkor szoktak előfordulhatni, ha az etetés környékén nagyobb halcsapatok tartózkodnak, de azokat valamiért nem lehet horogra csalni. A fentebb leírt ismeretekből arra következtettem, hogy túlságosan könnyű az etetőanyagom, és sok benne a felszálló szemcse. Ezt a megállapításomat, több gyakorlott folyóvízi horgász barátom is megerősítette, akikkel minden nap kielemeztük az adott nap történéseit. Sodrásban a vízközt táplálkozó halat roppant nehéz megfogni, tehát valahogyan el kellett érnem azt, hogy a halak lehetőleg fenékről vegyék fel a csalit. A következő edzésnapon változtattam, dupla annyi nehezítő anyagot kevertem az etetőanyaghoz. Az arányokat tekintve 2 kiló száraz anyaghoz 4 kiló nehéz földet kevertem. Ez a merész változtatás hozta meg az igazi áttörést, ugyanis rögtön a harmadik dobásra halat szákoltam, és onnantól fogva nem is volt megállás. Alig akartam elhinni, egymás után merítettem a szebbnél szebb halakat. Főként paducokat sikerült horogra csalni, de olykor egy-egy jász, leánykoncér és szilvaorrú keszeg is színesítette a repertoárt. Mindezt a 80 centis, sztenderd folyóvízi előkékkel. A folyamatos csobogásra az alattam horgászók is felfigyeltek, így rövidesen megjelent Csapi Károly, Döme Gábor háttérembere. Az igazat megvallva nem akartam, hogy a kíváncsiskodó tekintetek információt gyűjtsenek, ezért jobbnak láttam, ha szüneteltetem egy ideig a horgászatomat. A kényszerszünet még kapóra is jött, hiszen így megvizsgálhattam, ténylegesen fenéken marad-e az etetésem. A válasz nem váratott sokat magára: fél órán keresztül semmilyen etetőanyagot nem jutattam be, majd miután visszaültem 6 dobásból 4 halat fogtam. Tehát biztos lehettem abban, hogy sikerült az arányaiban jól összeállított receptet eltalálni. A sodrás nem vitte el az etetőanyagot, így az a halakat mindvégig helyben tartotta. További bizonyítékként szolgált az is, hogy a horgászat elején egy kisebb gombócot bedobtam magam elé, amely még összepakoláskor is ott virított a kő felületén. Számomra ezek a megfigyelések oly meggyőző visszaigazolást szolgáltattak, hogy jobbnak láttam, ha aznapra végleg összepakolok és hazamegyek. Ennyire magabiztosnak talán még egyetlen verseny előtt sem éreztem magamat.

vagolap20_2.jpg

vagolap22_3.jpg

Megnyitó, sorsolás

Elérkezett a verseny napja. Összesen 45 fő nevezhetett a megmérettetésre, mégis „csak” 29 fő gondolta úgy, hogy megpróbálja a folyó titkát megfejteni. Az igazat megvallva, hiányoltam is több közismert folyóvízi teszthorgászt, akik nagy meglepődésemre valamiért nem neveztek. Ettől függetlenül az indulók között számos ügyes kezű, elismert, világversenyeket is megjárt (!) horgászt köszönthettek a szervezők.

A sorsolást tekintve számomra az lett volna az előnyös, ha a pálya alsó, kanyar utáni részére húzok. Azon a szakaszon közel 1 méterrel mélyebb a víz, és szerintem több a hal is. Sajnos nem így lett, a szerencse elpártolt mellőlem, ugyanis sikerült fentről a 7. helyet kihúznom. Az igazat megvallva esélyét sem láttam annak, hogy erről a helyről győztesként álljak fel.

vagolap14_6.jpg

A „tuti” recept

Mint már annyiszor az elmúlt években, most is a saját készítésű etetőanyagommal vágtam neki a versenynek. A száraz anyagot már előző este megnedvesítettem, a kezdés előtt csupán annyi dolgom volt, hogy spricnivel kissé korrigáljak az állagán. A bevált recepten csak minimális mértékben módosítottam, sárga színező porral tovább fokoztam az etetőanyag figyelemfelkeltő hatását. Erre a lépésre azért volt szükség, mert a versenyt megelőző időszakban a folyón egy kisebb árhullám vonult le, ami zavarossá változtatta a vizet, csökkentve annak átláthatóságát. Az etetőanyaghoz – a föld mellett - plusz adalékként melaszt, dextrózt, édes ízesítésű folyékony aromát és színes fluo morzsát adagoltam. A keverékhez szemes anyagként két marék sós ízesítésű főtt búzát is tettem, amely a paducok egyik kedvenc tápláléka. A búza felhasználása mellett szólt az is, hogy a szervezők a nagyobb fogások reményében három napig áztatott takarmánnyal szórták a pályát, így vélhetően az ott tartózkodó halak szintén ezt a fajta táplálékforrást részesítették előnyben.

Az első dobások

Pontban 9-kor megszólalt a kezdést jelző dudaszó. Eleinte 240 grammos kosárral horgásztam, majd később áttértem a kisebb tömegű 220 grammos változatra. A hétköznapi horgászataim során már korábban kitapasztaltam, hogy a külső nagy dunai (hajózó) ágon 8 és 9 óra között több turistahajó is elhalad, amelyek hatására a kis ágban felgyorsul a víz. Kezdésnek ez indokolta a nagyobb méretű kosár használatát.

vagolap12_5.jpg

20 perc elteltével kettő darab gében kívül értékelhető halat nem tudtam felmutatni. Közel fél órát kellett várnom az első normális kapásra, amelyért egy kilós paduc volt a felelős. Kezdetben úgy kalkuláltam, hogy a lefújásig összesen 14-15 kapásra lehet majd számítani. Ez az elgondolás nem jött be, ugyanis a halak csekély aktivitást mutattak, az egész pályán alig lehetett néhány halfogást látni.

vagolap05_10.jpg

vagolap17_1.jpg

A lényeg a részletekben rejlik

A beszámolómban már utaltam rá, hogy a fenéken való horgászra alapoztam a stratégiámat, mégsem hagyhattam figyelmen kívül a vízközt tartózkodó halakat. Saját kezdeti hibámból kiindulva arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára lesznek olyan horgászok, akik az etetőanyaghoz kevés nehezítő anyagot fognak keverni, ezért jobbnak láttam, ha bizonyos időközönként rápróbálok a vízközti horgászatra. A technika helyes kivitelezéséhez 120-150 centiméter hosszú, 0,12 mm-es előkéket kötöttem 16-18-as méretű, könnyű horoggal kombinálva, amelyre általában 2 szem piros pinkit tűztem. Később az így felkínált csalinak 2 db paducot is köszönhettem.

Most bizonyára többen felteszik a kérdést: mit csinálok, ha ezzel a finomra hangolt szerelékkel akasztok egy jobb márnát? A válaszom pofon egyszerű, semmit. Annak az esélyét, hogy belefussak egy márnába, nagyon minimálisnak láttam. Már az edzések alatt is alig lehetett találkozni egy-egy kósza példánnyal. Sokan azt gondolják a márna buta hal, s könnyű megfogni, mert falánk. Ebben van némi igazság, de azt kevesen tudják, hogy a külső környezeti változásokra érzékenyen reagál és ilyen helyzetekben módfelett óvatossá válik. Az óbudai kis Dunán az elmúlt években egyetlen versenyt sem szerveztek. Tehát biztos lehettem abban, hogyha leül ide 25-30 ember, akkor egy jó időre a márnákat el lehet felejteni. A folyóvízi horgászversenyeknek van egy alaptörvénye: a halak alulról úsznak felfelé és általában bentről kifelé mozognak. Akik alul horgásznak, azoknak van a legnagyobb esélyük hallal találkozni. Ez a felvetés a verseny lefújását követően is megállta a helyét, hiszen a legtöbb márna a pálya alsó részről került ki.

vagolap15_3.jpg

Amikor változtatni kell

Félidőnél 3 paducnál jártam, amikor is az alsó szomszédom halat merített. Ő rendszeresen túldobott rajtam, körülbelül 4-5 méterrel beljebb horgászott, mint én. Teltek-múltak az üres percek és egyre inkább elbizonytalanodtam. Szükségét éreztem annak, hogy valamin változtassak. Hezitáltam és éreztem, hogy nekem is be kell mennem a szomszéd távjára, mert a halakat egyszerűen nem tudom a parthoz közelebb csábítani. Hasonló nehéz döntések meghozatala komoly kihívás egy versenyző számára. Merjek-e változtatni a kigondolt stratégián vagy sem? Mi történik, ha pont az ellenkező hatást érem el és szétetetem a halakat? Ehhez hasonló kérdések villantak fel az agyamban. Egy ilyen kiélezett helyzetben előnyös, ha a versenyző mögött van egy háttérember, aki külső szemlélőként segíthet a helyes döntés meghozatalában. Én szerencsésnek mondhattam magamat, mert a pecámat több, a versenyre kilátogató horgászbarátom is segítette. Nekik külön kijár az elismerés és örök hálával tartozom, hiszen a közös elképzelés jónak bizonyult, a kapott információk alapján, a belső távon sikerült újabb két paduccal tovább gazdagítani a szák tartalmát.

vagolap03_13.jpg

vagolap10_7.jpg

Csoda történt!

Horgászok közt gyakran elhangzik az alábbi mondat: amíg a csali a vízben van, addig bármi megtörténhet. Ez az állítás nekem abszolút bejött. A lefújás előtt 6-7 perccel kötöttem egy új horogelőkét, felcsaliztam, bedobtam és rögtön kapásom lett. Sajnos a horog nem akadt, így villámgyorsan újracsaliztam és visszadobtam a nyerőnek vélt helyre. Alig telt el néhány másodperc, és ismét kapásom lett. Ez a hal viszont már megakadt, úgy bántam vele, akár egy hímes tojással, melyet nagy izgalmak közepette végezetül sikeresen megmerítettem. Egy gyönyörű, kiló feletti paduc volt. Csak a mérlegelést követően tudatosult bennem, hogyha ezt a halat nem fogom meg, akkor bizony lecsúszok az első helyről. Hihetetlenül boldognak éreztem magamat!

vagolap11_6.jpg

Összesen 6 darab paducot zsákmányoltam, melyekből 4 darab kilós vagy a feletti volt. Sajnos a megfogott halak mellett még egy termetesebb példány elment, illetve egy kisebb, 30-40 dekás paduc közvetlenül a merítés előtt kirázta a horgot. 3 vehemens kapás érthetetlen módom még csak meg sem akadt, gyanítom ezek a halak szintén paducok lehettek. A nagyarányú halvesztést annak tulajdonítom, hogy a paduc kemény, porcos szájába nehezen akad meg a horog, amelyet tovább tud tetézni, ha óvatosan táplálkozik.

vagolap06_11.jpg

vagolap07_10.jpg

Plusz infó

Érdekes módon a legtöbb kapást a két szem sárga csontival vagy a két szem piros pinkivel tudtam kicsikarni. Szerintem ez sem a véletlen műve. Gondoljunk csak bele, egy ilyen versenyen iszonyat mennyiségű élő anyag kerül a vízbe, amihez a Dunában fellelhető halak nincsenek hozzászokva. A sodrásban ilyenkor milliószámra úsznak a csontik, melyeknek 90-95 százalékát a fehér színűek teszik ki. A halak nagy valószínűséggel beállnak az etetés sávjába és elkezdik összeszedegetni az eléjük kerülő nyüveket. Pörögnek az értékes percek, de a versenyzőnek ilyenkor nincs ideje várakozni, törekednie kell a minél gyorsabb kapás elérésére. Ezt elsősorban úgy tudja elérni, ha olyan színű csalit helyez a horogra, amely felkeltheti a halak érdeklődését. Én szintén ezt a megoldást választottam a hozzá passzoló előketípussal kombinálva, aminek a végelszámolásnál meg is lett az eredménye.

Értékelés

Önmagamat értékelve azt kell mondanom, hogy csak részben vagyok elégedett a teljesítményemmel. Ebben a horgászatban sokkal több hal volt. 11 kapásból csak 6-ot tudtam megfogni. Ez borzasztóan rossz arány. Kezdetben nem koncentráltam elégé, már a horgászat elején reagálnom kellett volna a szomszéd távoli horgászatára. Ez jó tanulópénz volt. Ahogy Yoda mester mondta a Star Warsban: „a legjobb tanár éppen a kudarc.” :-)

Szeretnék köszönetet mondani a barátoknak, ismerősöknek, aki kilátogattak, szurkoltak és segítették a horgászatomat. Ez az eredmény az ő érdemük is! Igazi csapatmunka volt! KÖSZÖNÖM!

vagolap09_7.jpg

Az első 9 helyezett versenyző

Helyezés

Versenyző neve

Fogás

Szektor

1.

Kenyeres László

5140 g

A

2.

Döme Gábor

4740 g

C

3.

Sivák Mátyás

2230 g

B

4.

Gombás Gábor

2780 g

A

5.

Tihanyi Attila

1790 g

C

6.

Sipos Gábor

1660 g

B

7.

Tolnai István

1520 g

A

8.

Gyalus István

1040 g

C

9.

Nagy Csaba

820 g

B

vagolap08_8.jpg

Röviden ennyit terveztem leírni. Remélem, a cikkben mindenki talált számára hasznos információkat, és meglévő tudását tovább tudta bővíteni.

A 2018-as évre hasonlóan szép horgász élményeket és izgalmas pillanatokat kívánok minden kedves olvasómnak!

Fotó: Haldorádó horgászportál, Balla Csaba, szerző

Szólj hozzá

Teszt Sorozat Duna Ősz Verseny Csonti Történet Módszerek Feeder Elbeszélés Márna Leánykoncér Paduc Etetőanyag készítés Horgászhely Zsinór Fonott zsinór Etetőkosár Feeder kosár River kosár Versenybeszámoló Etetőanyag teszt Hosszú előke Fürdőző halak Halugrás Horog Horog előke Damil Erőgumi Power gum Extreme River Feeder Alt product Alt kosarak Főhesz Óbuda Duna