Az idei évben is rengeteg kellemes emlékkel lettem gazdagabb. A fényképezőgép mindig ott lapul a táskámban, ezért minden fogást megpróbálok dokumentálni, hogy vizuálisan is maradandó emlékeket őrizzek meg. Ahogy eljön a tél, kicsit visszafogom magamat horgászat terén, és nagyobb időt próbálok szakítani a családra. Ekkor előveszem a fényképeimet és elmerengek a vízparton töltött hosszú perceken. Az idők során ezekből lesznek a cikkek, az írások. Sok horgászatból azonban nem lesz írás, valamilyen oknál fogva. Néhány kép azonban mégis annyira megérint, hogy nem bírom megállni, hogy ne meséljek róluk. Ezekről olvashattok most egy rövid élménybeszámolót.

Az első rövid kis történet még augusztus végén zajlott le. A családomban soha senki egy árva horgászbotot nem fogott a kezében. 12 évesen azonban ez a sorozat megszakadt, és elkezdtem horgászni. Kezdetben minden rendben volt, de ahogyan egyre mélyebbre ástam magamat a horgászat rejtelmeiben, elkezdett ez a tendencia az ellenkező irányba átbillenni. Ekkor láttam elérkezetnek az időpontot, hogy megismertessem a családdal, mekkora élmény is egy halat horogra csalni és sikeresen kifárasztani. Titkon reméltem, hogy sikerül megfertőznöm őket, de sajnos nem így lett. Hiába fogattam velük sneciket, pontyokat, keszegeket, valamilyen oknál fogva mégsem sikerült a kívánt célt elérnem. Teljes mértékben megértem őket, ráerőltetni nem fogok semmit senkire.

Azonban az idei évben valahogy másképp jött ki a lépés, és édesanyám előállt az ötlettel, hogy ő most horgászni akar menni. Nem tagadom, elég rendesen meglepődtem a szándékán. Rendben van: a családfő szava parancs, irány a vízpart. A kiszemelt helyszín a Lóga-tó volt, amely kifejezetten családcentrikus horgászpark.

Több ismerős horgászcimborám mesélte, hogy lénai tokokat telepítettek a tóba. Én addig csak fotón találkoztam ezzel a hallal, így nem titkolt szándékom volt, ennek a halfajnak a horogra kerítése.

Reggel 7-re megérkeztünk és lepakoltunk a nyerőnek vélt helyre. Egy feederbottal fenéken vallattam a vizet, eggyel pedig a matchbotozás rejtelmeibe próbáltam belemélyedni. Nálam a tavi matchezés egyelőre még gyerekcipőben jár, de kitartóan gyakorlok, hogy minél hamarabb „profi” szintre emeljem tudásomat e téren. Többek között ezért is választottam egy bottal az úszózást. Az etetőanyag becsúzlizását követően hamar megjelentek az első halak. Az elején compók és dévérek voltak az érdeklődők, majd 2 órát követően megérkeztek a pontyok is.

Megdolgoztattam a medium matchbotot

Eközben a feederen egy kapás se volt. Amikor egy boton hosszú ideje nincs kapás, ott valami nincs rendben. Tudtam, hogy a szerelék és az etetőanyag (Topmix Special Feeder piros) jó. A megfelelő helyre dobáltam, hiszen folyamatosan ott mozogtak a halak is. Ekkor kezdtem el variálni a csalikkal, mert lehet, hogy éppen aznap valami más kellett a halak finnyás szájának. Csonti, giliszta, kukorica, ízesített kukorica, pellet, majd jöhettek ezek különféle kombinációi. Élő csalira semmi kapás, sima kukoricára úgyszintén, előkerültek a Topmixes kukoricák. Pálinkással indítottam, majd utána következett a scopexes. Egyikre sem volt érdeklődő, így utolsónak maradt az epres. És láss csodát, bedobást követően alig telt el 5 perc és ment a bot! Izgalmas fárasztást követően sikerült megszákolni az első feederes pontyot. Fotó, visszaengedés, csalizás és repült is vissza a szerelék az előző helyre. Ismét botvivős kapás, ami szintén egy gyönyörű pontyot eredményezett. Valósággal hihetetlen, de csak csalit cseréltem és egyre másra beindultak a kapások. Szinte minden halfajból sikerült fogni, ami a tóban fellelhető, azonban a lénai tok kimarad a sorból.

Jöttek a pontyok szép sorban

Amur

Délután édesanyám közölte, hogy ideje pakolni, odahaza még sok a teendő. Persze nálam is a bot az utolsó eszköz, amit elrakok, hiszen amíg a szerelék a vízben van, bármi megtörténhet. Szemem sarkából látom az apró pöccintéseket a feeder spiccén. Gondolatomban már érzem, hogy compó próbálja begyömöszölni a két szem kukoricát. Bevágást követően azonban a bot a kezemben maradt. Huha, ez nem compó, hanem valami bitang jószág! Hirtelen elindult a parttal párhuzamosan és lehúzott vagy 40 méter damilt. A távolban látom, kiugrik egy lénai tok a vízből. Kezem, lábam remegni kezdett az izgalomtól, adrenalinom is a magasba szökött. Negyed óra fárasztást követően a halat sikerült magam elé irányítanom. Néhány levegővétel után, a part mellé húztam és a farkánál fogva (a merítő kicsinek bizonyult) a vízből kiemeltem. Szegény hal szájában még másik 3 horog fityegett, melyeket szintén eltávolítottam.

A csodaszép halról készítettünk néhány fotót és ő is visszakerült onnan, ahonnan jött.

 Gyönyörű hal a lénai tok (11 kg)

C&R

Ugorjunk egy kicsit az időben és helyszínben. Októbert írunk, és a Dunán vagyunk. Dunaalmási horgászatom után kedvet kaptam egy kis márnázáshoz, így másnap feederrel már őket vettem üldözőbe. A hideg és ködös reggelen 5 db márnát sikerült fognom.

 Az idei szezon első márnái

Másnap ment is a telefon Takács Zoli cimborámnak, hogy munka után irány a folyóvíz, mert eszik a „nagytestű”. Késő délután már a kapunk előtt állt a kocsijával és indultunk horgászni. Zoli nem sok márnát fogott eddig az életében, de most neki jött el az ideje. Elmondtam neki az instrukciókat, hogy mit hogyan szereljen és hova dobjon. Bekevertem fél kiló Topmix River Crysalist, ami bőven elegendő volt a 3 órás horgászatra. Hát mit ne mondjak, rendesen belenyúltunk a tutiba! 2 óra alatt, 2 bottal 7 db márnát fogtunk, a helyiek nem kis megrökönyödésére. Zoli öröme leírhatatlan volt. Jó volt nézni, ahogyan fárasztja a halakat és minden egyes halnak úgy örült, mint a kisgyerek egy új játékautónak.

Zoli öröme leírhatatlan volt

Ezek után természetesen minden nap a vizet vallattam, a folyóvízi torpedók pedig szépen jöttek esténként.

 Kedvenc halam (3,8 kg)

Idővel megunva a fenekezést, áttértem a rakósbotos horgászatra, amihez egy másik helyszínt kellett keresnem. Itt is jókat horgásztam, a Duna bőkezű volt minden esetben.

 Rakós bottal sem tétlenkedtem (3,3 kg)

A nyár sem telt el tétlenül. A nagy, kilós feletti dévérek és paducok fogása feledtették a mindennapi munka fáradalmait.

Dévérek az épülő Megyeri híd alatt

Itt pedig egy bronzos dévér

Legyen szó folyóvízről vagy állóvízről, minden horgászatom után kellemes emlékekkel tértem haza, még ha halat nem is fogtam aznap. Mindig tanultam valami újdonságot, vagy ha nem, akkor a természet sokszínűsége kápráztatott el.

Az 2008-ban nagy hangsúlyt fektettem a nagytestű halakra való horgászatra (11 kg rakós bottal)

Így év végén mit is mondhatnék? Fantasztikus évet zártam horgászat terén, hiszen ismét rengeteget tanultam és gyönyörű halakat sikerült merítőbe terelnem.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és halban gazdag, boldog új esztendőt kívánok minden kedves olvasónak és horgásznak! Jövőre ismét találkozunk!

2008. December