Szerintem a folyóvízi békéshal horgászat legnehezebb műfaja a téli horgászat. Nem elég az időjárás elemeivel megküzdeni, bizony a halakat is meg kell keresni és azokat valahogyan táplálkozásra késztetni. A télen nagyon ritkán horgászom, elkényelmesedtem az idők folyamán, de ahogy megjönnek az első tavaszt igéző nappalok, én se bírok a véremmel és egyre többet kacsingatok a folyó felé. A február vége, március eleje mindig nehezen jön el, amikor már érdemes útnak indulni egy halrandevúra. A hosszú tél után már mindegy volt, hogy fogok-e valamit csak vízparton legyek és lássam botom spiccét, vele a háttérben csendesen surranó víz kontrasztját.  

Helykeresés

A víz 5,1 Celsius fokos volt, tehát kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem ideális a dévér horgászatára. A szakirodalom szerint a halak csak 8-9 foknál mozdulnak ki vermelő helyeikről, ekkortól lehet őket nagyobb eséllyel több szakaszon is horogra csalni. Ilyen helyzetben nem tudunk mit csinálni, nekünk kell megtalálnunk pikkelyes barátainkat. Hogyan is fogtam ennek? Felhasználva eddigi helyismereteimet átfürkésztem egy majd 20-25 km-es szakaszt, bízva abban, hogy néhány hal felfedi rejtőzködési helyét. Reggel 6 órakor már a vízpartot jártam és árgus szemekkel kémleltem a halugrásokat. Egy helyen sem időztem 5-10 percnél többet, hisz tudtam ahol hal lesz, az gyorsan el fogja árulni magát. Számos pályát meglátogattam, voltak köztük sekély és mélyvizű részek is. Az összesnek egy közös tulajdonsága volt: egyik helyen sem rohant vadul a víz, hanem lassan csordogáló, örvénylő leszakadt partoldalak, öblösödések voltak. Így leltem rá egy régi elfeledett gyermekkori horgászhelyemre, amely felett az idő rendesen eljárt és a folyó alaposan átformálta az emlékeimben megőrzött partszakaszt. Ezen az egy helyen láttam három halugrást és biztató gyöngyöződések a vízfelszínen. Úgy élt a víz, mintha nyár lett volna, s ekkor már tudtam ide le kell jönnöm holnap horgászni. A titok csupán az volt, hogy milyen halak is foroghattak előttem, mik rejtőzködhettek a víz sötétzöld mélységében. A halkeresésre ráment az egész délelőttöm és némi benzin is, de nagyon felvillanyozva éreztem magamat a látottak alapján.

Etetőanyag

Valamennyire hiszek a mesterhorgászok marketingjének, hogy hideg vízre sötét tónusú, intenzív illatú csalogatóanyagra van szükségünk. Az én választásom a Van Den Eynde Turbo Black etetőanyagra eset. Ez egy kellemes illatú, közepesen finom szemcseméretű, fekete színű keszeg horgászathoz ajánlott etetőanyag. Sok olajos magot is tartalmaz (főként kendermagot), megítélésem szerint kiváló bodorkás keverék is lehet. Soha nem próbáltam még ki ezt az etetőanyagot, de az otthon két részletben megkevert málé elnyerte az érzékszerveim tetszését. Csupán némi agyagot és vegyes fluo morzsát, élőanyagnak csontkukacot és kevéske pinkit adagoltam hozzá, fokozva a mix csalogató hatását. Nem terveztem nagy mennyiségek beszórását a vízbe, megítélésem szerint a hideg vízben a halak csak ízlelgetik, csípegetik az etetést. A fél zsacskó, azaz egy kiló bőven elégnek bizonyult a 6 órás horgászathoz.

Felszerelés

Feeder kosaras horgászatot terveztem melyhez egy medium karakterisztikájú feedert és egy picker botot nyitottam. (Bár a címben feederbotos horgászat szerepel, mégis pickert botot is alkalmaztam. Én nem teszek különbséget picker és feeder bot között. Nálam a picker bot a feederezés ultra light vonalát képezi). A sodrás nem követelte meg az erősebb botokat, mert a karabinerbe csatolt kosarak mérete 30 és 60 gramm között váltogattam. Ezt a két méretet cserélgettem annak függvényében, hogy mennyire ingadozott a sodrás erőssége. Célom az volt, hogy a körülményekhez igazodva a legkisebb kosarat alkalmazzam, hogy a horoggal meginduló hal számára a lehető legkönnyebb ellenállást kelljen érzékelnie a kapás alatt. A botokra 0,20-as frissen csévélt (szezon eleje van) GBN főzsinór került, melyeken 0,12-es fluo carbon zsinór játszotta az előke szerepét. Horognak 18-as 1050-es Gamakatsu-t kötöttem, melyet a későbbiek folyamán 16-ra cseréltem.

Beszámoló

Reggel 6-ra érkeztem a vízpartra. A madarak tavaszi énekeitől zengtek a fák, a pirkadat sugarai már átsejlettek a fák kopasz ágai között. Észak felől borongós felhők érkeztek, melyek amint elérték a túlparti fák vonulatát eltakarták a reggeli napfény melegét. Hűvösre fordult az idő, lábaim fáztak a bakancsomban. Az elmúlt napok esőzései rendesen feláztatták a környezetet.  Horgászhelyemre a felszerelést két fordulóban tudtam levinni, járásomat cuppogó hang kísérte, köszönhetően a sűrű sárnak, iszapnak.

Kényelmesen kiépítettem horgászállásomat és nekiláttam a pálya feltérképezésének. A halak most is megmutatták, hogy jelen vannak. Közel, s távol szép fordulások jelezték, hogy nem vagyok rossz helyen. A feederbottal egy pontra dobáltam, míg a pickerrel amolyan kereső horgászatot folytattam. Hol rövidet, hol hosszabbat dobtam, miközben az örvénylő vízből megkíséreltem kiolvasni a gödör, gödrök helyzetét. 6-8 percenként frissítettem a horogra tűzött csalit és azok variálásával, kombinációival próbálkoztam horogra csalni a 2015-ös szezon első halát. Erre a 3. dobásnál került sor, amikor is feederem spicce aprókat rezzenve bejelzett. Finoman vágtam be az egyik ilyen dobpergő ütögetésre. Fárasztanom nem kellett, mert a hal méretei nem kívánták meg, de mégis szememben az aprócska bodorka (mert az volt) egy hatalmas fogásnak tündökölt. Bámultam, csodáltam a kis halacskát, majd amolyan aranyhalként szabadjára engedtem néhány kívánság kíséretében.  Fogtam halat! Szinte hihetetlen volt számomra, mert a régebbi emlékeim közül a legkorábbi fogásom folyóvízen március 9-re volt tehető.

Székemben hátradőltem, és mint aki jól végezte a dolgát elégedetten veregettem mellkasomat. Némileg lankadt a figyelmem, a természet éledése jobban lekötötte tekintetemet, mint a mozdulatlan spiccek hipnotizálása. Visszaemlékeztem a gyerekkor horgászataira, amikor még BMX-el és egy bottáskányi felszereléssel jártam a folyót. Itt is megfordultam, ezen a helyen, de halat nem adott. Csak csukát, ami egyből vitte a monofil előkére kötött horoggal együtt a kishalat. Hányszor is jártam így, belegondolni is rossz még így a távoli emlékekből. Bezzeg, ha drótelőkét kötöttem, rá se hederített a kishalamra a krokodilpofájú.

Feederem ismét aktív mozgásba kezdett. Az aktív szó talán túlzás, de az 1-2 centis bólintások igazán határozottnak tűntek az előzőhöz képest. Bevágtam és súlyt éreztem a zsinór végén. Először azt hittem elakadtam, de néhány másodperc után két rántást kaptam visszajelzésként. Ez hal és biztos nagyobb, mint az előző! Kicsiket pumpálva, óvatosan fárasztva csévéltem kifelé az elkövetőt, egyszer még a meredek rézsűben is megakadt kosaram. A merítőt kissé ügyetlenkedve fogtam kézbe és csúsztattam bele a zsákmányt. Dévérkeszeg volt, olyan 30-40 dekás. Nem nagy, de ahogy a gödörből kivezetve elkapta a sodrás erősen védekezett. Így tél végén ez a dévér nagyobb kincs volt számomra, mint egy nyári kapitális hal. 

Remek érzés fogott el. A hideget is sokkal melegebbnek éreztem, kabátomat levetettem és így vártam a folytatást. A picker botot is a nyerőnek számító részre dobtam be. Alig telt el egy-két perc, s ez a bot is bejelzett. A kicsi, vékony testű pálcával igazi élmény volt a halat kifárasztani. Igen, fárasztani kellett, mert a sodrásban vitorlázva vitette ’bronzos’ testét a dévér. A tiszta vízben már távolról látszódott a hal teste, így próbáltam magamhoz közelebb terelni. Nagyot nyújtózva csúszott merítőm fejébe a hibátlan pikkelyű mohós szájú.  Testét nászkiütések díszítették, kopoltyúja alig mozdult. Szegény hal még nagyon le volt zsibbadva, lehet nemrég ébredt téli álmából. Alig akartam elhinni, amit látok, hogy ilyen szép halakat fogok a Dunából a zimankó végén…

A februári dorozsmás dévér témájával kapcsolatban felkerestem Csörgits Gábort, hogy 4-5 mondatban írja le a „tudomány” mai állását. Gábortól a tőle megszokott bőségben :-) megosztotta tapasztalatait, amit ezúton is köszönök!

„A "dorozsma" (nászkiütés) a pontyfélék egyes fajainak jellemzője, ami az ívási időszakhoz és viselkedéshez kötődik. A dorozsma ideiglenes, később eltűnő bőrszöveti elváltozás, amit a halak (főként a hím, tejes egyedek) külső nyálkarétegét is termelő kehelysejtek hoznak létre. Normális esetben ezek kifakadnak, a belsejükben megtermelt nyálkát a bőr felszínére juttatják, majd elpusztulnak és le is kopnak. Az ívási időszakot megelőzően azonban ezek a sejtek nem a szokásos módon kopnak le, hanem erősen elszarusodnak. Ennek eredményeként alakulnak ki a fajra jellemző szemölcsök vagy akár komoly méretű tüskék (utóbbiakat pl. a nászruhás leánykoncér visel) a fejen és gyakran a háton.

A folyamat tehát időigényes, ezért jellemzően már az ívást megelőző időszakban kialakul, ill. kialakulása megkezdődik. A halak ívási viselkedésének kiváltása mögött természetesen a külső ingerek által is jelentősen befolyásolt hormonális változások állnak. A mérsékelt égövön - a vízhőmérséklet és a tavaszi hóolvadás, valamint esőzések révén bekövetkező hígítás mellett - a napszakok változása, azaz a nappalok hosszabbodása is komoly szerepet játszik a halak tavaszi aktivitásának fokozódásában, így az ívásra való felkészülésben is. Ennek megfelelően még az adott faj ívásához túlságosan hideg vízben is beindulhatnak olyan folyamatok, amik már az ívás előfutáraként jellemezhetők - ilyen a dorozsma kialakulása is.

Érdemes azt is észben tartani, hogy a változó testhőmérsékletű halak teste a téli nyugalmi időszak hideg vizében nem képes érdemi mennyiségű anyagot megtermelni, így pl. a kora tavasszal ívó halak többsége már az előző év őszén elkezdi a következő évben beérő ivartermékek szintézisét. Ezért gyakori élmény, hogy egy október-november táján fogott halban már ikrát (ikrakezdeményt) talál a horgász. A hal ennyi "előnnyel" indíthatja a szaporodással kezdődő következő évet: a tavaszi melegedő vízzel felgyorsuló anyagcseréjével már "csak" beérlelnie kell az ikrát. E stratégia nyilvánvalóan kiállta a szelekció próbáját, hiszen a ma élő fajok jelentős része ilyen - a szaporodásra így készülő fajok hosszú távon sikeresebbek voltak, így ezek maradtak fenn.

A dorozsmát is ehhez hasonlóan érdemes kezelni: az ívást (akár jóval) megelőzően kialakuló jellemző, ami jól mutatja, hogy a hal ívásra készül, ívási viselkedést fog mutatni, de önmagában nem azonosítható a már beinduló, bekövetkező ívással.”

Azon a napon 9 dévért és két bodorkát sikerült fognom, néhány „egyéb” kategóriás hal kíséretében. Gondoltam, hogy kezem nem lesz halszagtól mentes, de nem reménykedtem, hogy ennyire eredményesen zárom a délelőtti horgászatot… telente ilyen horgászatokról álmodoztam. Vagy lehet nem is álmodtam? :-)