Amikor jelentkeztem a 16. Duna NHT versenyre egy cél fogalmazódott meg bennem. Pihenni, kikapcsolódni, élvezni a társaságot, hogy olyan emberekkel lehessek együtt, akik az én szememben sokkal nagyobb egyéniségek, mint akiket ma az újságok címlapján olvasni lehet. És a legfontosabb, minél többet horgászni! Erről a horgásztalálkozóról olvashattok most egy rövid beszámolót…

Csütörtök reggel érkeztem meg a helyszínre, akarom mondani a szomszéd faluba. Szakítva az eddigi hagyományokkal nem sátraztam a Duna parton, hanem Géderlakon a Tóth vendégházban szálltam meg. Itt meg is állnék néhány mondat erejéig. Sokat nézelődtem az interneten, hogy hova kellene szállást foglalnom, nagy volt a választék. A szállással kapcsolatban voltak kételyeim (túl olcsónak találtam), de én ilyen kellemeset régen csalódtam. A vendéglátók (Tóth Éva, Tóth György) igazán szívélyes fogadtatásban részesítettek. Nem volt megkötve, hogy a házat csak délután kettő után foglalhatom el, Éva már reggel fél 7-kor nyitott kapubejáróval és frissítő üdítővel várt. Belülről megtekintve a helyiséget az állam eset le. Kellemes színekben pompázó előszoba és konyha. Az étkezőből hatalmas üvegajtó nyílt a csempézet, fedett teraszra. A kert gondozott, hátul gyerekeknek játszóhelység és medence. A szobák tágasak, melyet egy igazi kandalló tett varázslatossá. A szobámhoz külön fürdőhelyiség, benne sarokkáddal, igényes csempe burkolattal, hatalmas tükörrel. Az árat nem írom, hogy mennyi egy éjszaka, aki akarja, nézzen utána az interneten. Én csak ajánlani tudom a Tóth Vendégházat!

Megérkezést követően kipakoltam, birtokba vettem a házat és megpihentem egy kicsit. Jól esett az alvás, kellett is, mert az éjszaka alig aludtam 5 órát. 8 óra magasságában kidobott az ágy és nekiláttam az aznapi horgászat előkészítéséhez. Etetőanyagot kevertem, bepakoltam a szükséges kellékeket és nekiindultam az ordasi kövezésnek. Hamar a pályán találtam magamat, a 4-5 kilométeres távolság megtétele nem sok időt vett a horgászatból el. A töltésről már láttam, hogy a szokásos arcok bizony javában a vizet vallatják, kisebb-nagyobb sikerrel. Váltottam néhány mondatott az ott lévőkkel és valahol a C szektor magasságában foglaltam helyet.

Pár alapozó dobást követően megérkeztek az első karika- és bagoly keszegek. Nem voltak nagyok, de akadt köztük igazán duci példány is. A fogás mellett a társaság is gazdagodott, délutánra népes tábor gyűlt össze a sátorállításhoz. Csatlakozva a többiekhez, hamar felállítottuk a katonai sátrat, majd folytattam a horgászatot ott ahol abbahagytam.

Két karika megfogása után vehemensebb kapásra vághattam be. Egy jó másfeles jász kívánta meg a két szem piros csontit a 14-es horgon felkínálva. A jászt ikertestvére követte és egy kiló feletti dévér. Megörültem a három szép fogásnak, de korai volt boldogságom. A víz úgy lett néma, mintha egy üres lavórban lógatnám horgomat. Tanácstalanul álltam a váratlan események előtt és cselekvésre ösztönzött. Variáltam a csalikat, horgokat, előkéket, de csak két kölyök márna díjazta erőfeszítéseimet. Késő délutánra meguntam a ’mozizást’ és energiámat inkább a másnapi teszt horgászatra tartalékoltam. Az összegyűlt társasággal beszélgetésbe elegyedtem, tapasztalatokat cseréltünk és szállásom felé vettem az irányt.

Pénteken a tervezettnél hamarabb ébredtem, hajnali 4 órakor már aktívan az internetet bújtam az aznapi időjárással kapcsolatban. Délutánra erős szelet és borult, esős időt jósoltak. Még jó, hogy csak a nap első felére terveztem a horgászatot. Az etetőanyag keverést az este elvégeztem és a kocsiban is indulásra készen vártak a felszerelések. Készítettem magamnak két szendvicset és csomagoltam pár darab kókuszos süteményt, amit házigazdámtól, Évától kaptam az esti hazaérkezésem után.

A nap vörösen izzott az égbolton, a határban kisebbfajta füst gomolygott. Csupán egy aprócska felhőcsík úszott be a sárga korong elé, hogy megzavarja a reggeli fénysugarakban való fürdőzésemet. Az út szélén egy vadnyúl figyelte mozdulatlanul, ahogy közelítek felé, ezért lassítottam. Nyugodtan ugrált előttem, amolyan felvezető személyként a kocsi előtt. Pár méter után mégis megunta az üres járatot és kapcsolt, hogy kettőnk közül bizony neki kell irányt változtatni a kocsiútról. Egyik pillanatról a másikra kitért jobbra és csak úgy porzott utána a kopár, barnás szántóföld. 

A pálya alsó szakaszára hajtottam le, láttam a csapat még a tegnapi este mámoros éjszakáját pihente ki. Fiatal volt az idő, alig múlt el 5 óra. Senkit nem láttam még horgászni, kissé korán érkeztem. Csináltam néhány képet a hajnalról, szép színeket produkált a természet.

A töltésről leereszkedve hordtam le a táskákat, vödröket és nekiláttam a horgászállásom kiépítésének. A harmatos fű eláztatta nadrágom alsóbb szárát, melyből a cipőnek is kijutott. A tálcára amolyan terülj-terülj asztalkám effektus állt elő, ízek és színek kavalkádja borította. Volt itt csonti, giliszta, szúnyog, színes morzsa, lebegő csalik, egyszóval minden. Ha már tesztelek, mindent ki kell próbálni, mi ízlik a halak szájának.

Pontban fél 7-kor kezdtem el a horgászatot, bizakodó voltam. Sokat nem kellett várnom az első érdeklődőre, a negyedik dobásra megérkezett egy karikakeszeg. Őt követte egy bagolyszemű, majd egy jász és egy kiló feletti dévér. Ahogyan tegnap is történt, most is a dévér után tűntek el a halak és süket percek következtek. Nem lesz ez így jó, gondoltam magamban. Van itt hal, de mintha ezt a filmet már láttam volna. Kétszer egymás után megnézni kicsit unalmas lenne, kénytelen voltam valamit kiötleni, mert így a másnapi versenyen súlyos csapást mérnek rám a Duna lakói. Elhagytam a csontit etetőanyagomból és a színes morzsákat kezdtem el gazdagon betermelni a hengeres kosárral. Ismét jött egy-két hal.

Megörültem a fogásoknak, azt hittem megvan a titok nyitja, de tévedtem. A csend újfent megtalált. Elkenődtem és értetlenül által a történtek előtt. Leszálltam a ládámról és egy nagyobb kőkupacra kuporodtam le. Néztem a vizet, az agyam alig fogott. Elfogyasztottam egy szendvicset néhány kocka süti kíséretében, s mérlegelni kezdtem a helyzetet. Van sok tenyeres vagy attól kisebb karika- és bagoly keszeg, ezeket lehet ütemesen fogni. Ha a versenyen végig rájuk építem a taktikámat, még így is kevés lehet a kifogott összsúly, mert egy-egy nagyobb jász megfogása, vagy akár a ritkán felbukkanó 1-1,5 kg dévérek hamar sokat dobhatnak mások fogásán. Tehát a nagytestű halakra kellene építeni a stratégiát. Igen, de azok csak szakaszosan úsznak be az etetésre és gyorsan tovább is állnak. Mi lehet a gond? Nem táplálkozik? Az nem lehet, mert 6-8 dobás után megjelennek az etetésen és jól foghatóak bármilyen csalival. Az etetőanyag kellően meg van nehezítve, azt kétlem, hogy elvinné az erős sodrás. Akkor az élő anyag felkínálásával lehet valami gond. Nézzük: a giliszta mehet be, mert az kell a nagy dévérnek. Nem darabolva, egészben, mert akkor tényleg a testesebb dévéreket fogom az etetésre becsalni. Csonti: lehet, elhagyom a szemes csontit és csak ragasztott, kaviccsal nehezített csontkukacot juttatok be. Ez garantáltan ott marad, a kicsi halaknak nagy falat, a nagy jász és dévér viszont nem veti meg, sőt talán egy bónusz márna is beugorhat így. A szemeset elvihette a sodrás, ezért állhattak tovább a halaim. Igen, ez lesz a megoldás! Ekként futtattam le a gondolatokat és kerestem a miértekre a magyarázatot.

Most, hogy megvolt az elképzelés felvetődött a kérdés: mi kerüljön a horogra? Fogtam szúnyoggal, gilisztával, csontival is halat, de a légylárvát valahogy mégis jobban ette a hal, mint a többi horogra valót. Ha már nagy hal, legyen nagy csali is! Felraktam egy 0,14-s előkét 12-es öblös horoggal, rajta öt szem csontival. Újult erővel és elszántsággal láttam neki a horgászatnak. Az első három dobás nem adott semmit, majd beindult a műsor: egy jász és még egy, majd egy duci karika, egy másfeles márna után közel kilós dévér és zárásként ismét jász.

Itt tudtam, éreztem, hogy eltaláltam valamit. Szinte biztosra vettem elképzelésem jó, azt a fejemből kiverni lehetetlen. Nekem ez elég meggyőzőnek mutatkozott, össze is pakoltam, nem horgásztam tovább. Megkötöttem az előkéket a holnapi megmérettetésre és elvonultam a többiekkel társalogni. Zsákovics horgász kolléga olyan remek vaddisznó pörköltet alkotott, hogy az leírhatatlan. Akkora tállal vágtam be, hogy ha azt meglátja Schobert Norbi, lehet szívrohamban viszi el a mentő. Természetesen este az ágyban nem kellett altatni, teli hassal és egy forró fürdő után úgy aludtam, mint a bunda.

Apró kopogásokra ébredtem. Kitekintettem az ablakon, esett az eső. A fene vinné el, elromlott az időjárás. Nézegettem a köpönyeg radarképét, de semmi jót nem mutatott. Szinte az egész ország felett egy hatalmas kékes-zöldes eső pacni rondította el a képernyőt. A szöveges előrejelzésben ez állt: „délelőtt borult, esős idő várható, majd feltámad a szél és délutánra itt-ott előbújhat a nap is”. Szuper, tehát esőben kell lepecázni a versenyt. Nem baj, ahogy régi kémiatanárom mondta röpdolgozat előtt: - Gyerekek ez van, ezt kell szeretni!

Kávé, reggeli, öltözés, pakolás, kocsikázás, megérkezés, 6 óra. Pontos vagyok, akár a svájci óra. Mögém Titusz állt be a régi Ladájával, aminek lassacskán inkább egy old timer kiállításon lenne a helye. Viccesen azért megkérdeztem, hogy leszünk-e ismét szomszédok? Itt magyarázatként szolgáljon, hogy mi ketten rendszeresen egymás mellé húzunk és mindez pusztán a szerencsének tudható be. Lehet családiban kéne legközelebb indulnunk? :D

A sátorban mindenki mérgelődött az időjárásra és csipkelődő megjegyzésekkel próbálták a borult kilátásokat, derűsebbnek látni. A szervezők óva intettek minden nevezőt a gyors mozdulatokra, hisz ilyenkor a felázott köveken lépkedni, olyan akár a tűkör jégen futni. Nem húztuk az időt, gyorsan lezajlott a sorsolás, mindenki megtalálta a maga helyét. Én az A10-re kerültem, ami négy hellyel volt fentebb, mint ahol pénteken horgásztam. Alsó szomszédom Titusz volt ismételten, ha jól számolom 3. vagy 4. alkalommal. :-)

Apránként, inkább többet fordulva hordtam le a felszerelést, táskákat. Féltem, hogy ha túlpakolom magamat, akkor nagyobb az esélye annak, hogy elesek és ebben az esetben nem csak a versenynek, de a testem épségének is lőttek. Csak csali ernyőt nyitottam, mert a nagy ernyő alól bedobni a 200-210 grammos (!) üres kosarat lehetetlenség volt kivitelezni. Sikerült időben elkészülnöm mindennel, az eszközök a helyükre kerültek és nekiláttam az alapozó etetésnek. A második dobásnál el is akadtam egy víz alatti horogmarasztalóban, ez nem sok jóval kecsegtetett.  5-6 etető dobásra nyílt lehetőségem és máris kezdetét vette a 16. Duna NHT horgászversenye. Remekül indult a halfogás, alig telt el 2 perc és egy jász pihent a szákomban. Őt követte egy karikakeszeg, majd ismét egy jászkeszeg. (Itt jegyezném meg a szervezők dicséretét, hogy a versenyen mindvégig folyamatosan járták a pályát az eső ellenére és mérlegelték a halakat).

De minden csoda úgy látszik nem csak három napig, hanem három fogásig tart, mert innentől elindultam a lejtőn lefelé. Azt a bizonyos akadót a halaim is remekül felfedezték, egymás után négy halamtól kellett búcsúznom szákolás előtt. Hol az előke szakadt, volt, hogy a hal maradt le, de előfordult, amikor fárasztás közben megakadtam egy pillanatra és üresen csévéltem ki horgomat. Felhurkoltam vastagabb előkét hátha minimalizálni tudom veszteségeimet, de három kapástalan dobás bizonyította rossz úton járok. Elő a fonott zsinórral, 0,08 méterben kötöttem egyet. Ez a lehetőség is gyorsan megbukott, mindvégig érintetlen maradt a horogra tűzött csali. Visszatértem az eredeti verzióhoz és törekedtem arra, hogy a kapást követően egyből felállva, a botot magasba, az égnek tartva fárasszam ki ellenfeleimet. A soron következő halnál elmondhatom a szerencse is mellém állt. Megfogtam az első dévérkeszegemet a maga 1,8 kg-s súlyával. Ez sokat dobott a mérlegelt súlyon, de azért a szomszédokat kicsit hecceltem is. Maga a hal méretre inkább 2-2,5 kilósnak nézett ki, de rendesen le volt soványodva. Szegényt valamilyen betegség megtámadhatta, vagy a tél folyamán a kormoránok csúnyán elbánhattak vele, mert bőrén komoly hegek és sebek éktelenkedtek. Horogszabadítás alatt kettőt rúgott a merítőben és olyan szerencsétlenül fordult, hogy visszaesett a vízbe. A szomszédok fel is szisszentek. Szerencsémre nem úszott el megvárta, amíg másodjára is alámerítek és ideiglenes fogságra ítélem. Mázli!

A kapások kicsit elmaradoztak, üres percek következtek. Hallgattam, ahogy a cseppek kopognak az ernyőn, esőruhán, takarófólián. Talán nem is az égből hullottak alá, inkább a fák levelei dobták le utazóikat. A vízen csak apró gyöngyöződések mutatkoztak, az égi áldás visszavonulót fújt. A szél egyre csak viharossá fokozódott, a Duna közepén megjelentek az első hullámok. Délnek Paks látképe kezdett kirajzolódni, fent Északon a távolban pipáló felhőket sodort a szél. Spiccem feszesen kanyarodott a folyóra, várva a kapást. 15 percig így ültem kapástalanul némán, csendben és néztem bambán ki a fejemből. A nyugalom annyira magával ragadott, hogy teljesen megfeledkeztem arról horgászversenyen vagyok. Ideje volt újat dobni és a tettek mezejére lépni.

A lendület nem maradt oly intenzív, mint az első két órában, de csípegettem a halakat és gyarapítottam a szák tartalmát. Természetesen akadtak járulékos veszteségek is. Nem megakadt kapás, lemaradás, előke szakadás fárasztás közben, egyszer pedig komplett végszerelék elvesztése. Így ért véget a találkozó, valamelyes keserű szájízzel. A 6030 grammos fogásom elegendőnek bizonyult a profi kategória első helyére és a vándorkupa ismételt elnyeréséhez. És bár lehet nyertem, szerintem akkor ott a Duna kifogott rajtam.

A díjátadó már száraz körülmények között zajlott le mindenki nagy örömére. Mellettem Titusz (Tolnai István) jól hajrázott, a kisebb keszegeket ütemesen gyűjtögette a verseny végéig. 4400 grammal nyerte az amatőr kategóriát, amiért keményen megdolgozott. A képzeletbeli dobogó második helyezettje Cega (Czeglédi Csaba) lett, akinek szép dévérei nagyban hozzájárultak a szektorgyőzelemhez. Harmadiknak Kósa Pali futott be. Palival az eredményhirdetés után jót beszélgettem és meglepődve tudtam meg, hogy ő bizony még csak most kezdte a folyóvízi horgászatot. Taktikáját megmosolyogtam, mert horognak, damilnak és csalinak is ugyan azt a méretet és fajtát használta, amit a versenyen én is alkalmaztam. A 4. szektorban Varga Gyuri bácsi diadalmaskodott, bizonyítva nem csak a célba dobásban mozog otthonosan. 

Hölgyeknél Palkó Gabriella, a fiataloknál pedig Szabó Péter győzedelmeskedett.

A pénteki dobóverseny győztese Pintér Zoltán lett.

Gratulálok minden díjazottnak és résztvevőnek, akik valamilyen formában részesei voltak eme találkozónak!

Születtek szép fogások, és annál szebb kézzel készített díjak is. Varga Gyuri bácsi saját kézzel faragott horgásza és Zsákovics séfmester, erre a versenyre címkézett bora emelte az eseményt igazán egyedivé. Ezekkel a képekkel búcsúzom, találkozunk ősszel!

Fotó: Jeszenszki János, szerző