Folyó- és állóvizeink talán legnagyobb ellensége a civilizáció, az ember. A szemetelés, a horgászvizek mértéktelen kizsákmányolása, azok természetes állapotának szabályozása-változtatása, a halak védelmével kapcsolatos eszközök, cselekedtek hanyagolása stb. mindegyike hozzájárulhat a vizeinkben előforduló halaink létszámának a csökkenéséhez. Szeretnék elindítani a Vízparti randevúk oldalon egy cikksorozatot, melyben ezeket a horgászokat is értő témákat próbálom számba venni, feldolgozni. A sorra kerülő bejegyzések címéből megemlítek néhányat:

• A halak növekedése természetes vizeinkben
• A mértéktelen halelvitellel kapcsolatos okfejtések
• Milyen eszközök használatával csökkenthetjük a halak (száj, pikkely, nyálka) károsodását
• Mire kell ügyelnünk a fogás utáni szabadon engedésénél
• A nyilvános posztolások felelőssége
• és még sok hasonló témájú írás

Véleményem szerint csak azok a horgászok lehetnek igazán eredményesek, akik megalapozott tudással rendelkeznek a halakról, azok vízi környezetével kapcsolatos összefüggésekről, az ok és okozat egymástól el nem különíthető viszonyáról. A horgásztársadalmat kevésbé érintő témakörökben (pl. a növekedő hajóforgalom hatásai a vízi élővilágra) nem végeztem kutatómunkákat, mert úgy gondolom, hogy először a saját házunk táján – azaz a horgászfejekben kellene rendet rakni. (A horgász szervezetek keze sok esetben meg van kötve, a felmerülő problémákat, javaslatokat adott esetben legfeljebb csak továbbíthatják az illetékes szervek irányába).

Ha a bejegyzések elolvasása után lesz legalább egy olyan sporttárs, aki a jövőben nagyobb körültekintéssel, odafigyeléssel fogja művelni a horgászat pihentető tevékenységét, akkor már megérte a fáradozásom.

Halak védelemével kapcsolatos jogszabályok – egy kis érdekesség

Amikor fiatal gyerekként elkezdtem horgászni, még nem volt ekkora visszhangja az állatkínzásnak, a halak megfogásával kapcsolatos szabályoknak. Ha emlékeim nem csalnak, akkor egy horgászújság bojlis cikkében találkoztam először pontymatraccal és sebfertőtlenítővel. A cikk szerzője részletesen kitért a halvédelmi eszközök szakszerű használatára és gondolatait kifejtve részletezte az általa használt kellékek létjogosultságát.

Sokan úgy vélik, hogy a halak védelmével kapcsolatos jogszabályokat, az állatvédők és az ahhoz hasonló gondolkodású csoportok erőltetik rá a horgászokra. Az egyik téli estémen az 1988-as Horgászkalauzt lapozgattam, amiben egy érdekes cikkre lettem figyelmes. Az 1938-ban (!) megjelent Sporthorgász újság egyik híradását elevenítik fel. Arról számolnak be, hogy a III. hitleri birodalom Németországában milyen aktuális állatvédelmi törvényeket alkottak meg, illetve a meglévőket milyen mértékben szigorították, valamint súlyosbították a kiszabható büntetéseket a törvényszegőkkel szemben. Ezek közül szeretnék néhányat én is felidézni: Megemlítik, hogy a törvény indoklása szerint a melegvérű állatok fájdalomérzékelése sokkal nagyobb, mint a hidegvérűeké, ennek ellenére a hidegvérű állatok kínzása is szigorúan tilos. A törvény értelmében állatkínzásnak minősül a horgászok és halászok azon tevékenysége, amikor a kifogott halat élő állapotában hosszabb ideig szárazon tartják, fűbe-földre dobják, avagy a csónak fenekén vergődni hagyják. Súlyos állatkínzásért akár két év fogházzal is büntethető a szabálytalankodó személy. Az élő csalihallal való horgászatot is szabályokhoz kötik. Főként akkor elfogadható az élőhalas horgászat, ha az emberi táplálkozásában fontos szerepet játszó halfaj megfogására más eszköz nem áll rendelkezésre. Az élő halat úgy kell horogra tűzni, hogy annak minél kisebb fájdalmat okozzon a horgász. Kitérnek arra is, hogy a döglött csalihal, avagy mesterséges csalikkal sportszerűbb a horgászat. Véleményezik még a hal kíméletes visszaengedését, a fenékhorgok szabályos használatát és a fárasztás felesleges időbeli húzását is. „A jóérzésű horgász halzsákmányát merítőhálóval emeli ki a vízből aszerint, hogy élve vagy kimúlt állapotban kívánja a halat hazaszállítani. Hazavitel előtt a halat a kínlódást megelőzve megöli, megfelelő eszközzel a két szeme közt a fejére mért csapással elkábítja, életét kioltja. Hat hónap elzárást érdemel az a horgász, aki a mélyre nyelt horgot az állat hosszú ideig tartó kínzásával igyekszik kiszabadítani, legtöbbször a hal kopoltyújának és egyéb nemes szerveinek kitépésével.” Érdekes, hogy a cikkben nemcsak a horgászokat, hanem a háziasszonyokat is megemlítik. A halkereskedőnek kötelezővé teszik a hal megfelelő módon való leölését. A vevő, ha élve kívánja a halat hazaszállítani, azt csak megfelelő nagyságú és kellő mennyiségű víz felhasználásával teheti meg, különben állatkínzásért őt is felelősségre vonhatják.

Az idők folyamán ezen előírások többsége beépült a különböző országok horgászrendjébe. Az kétségtelen, hogy nagy ellentmondás látszik az akkori állatvédelmi szabályok és az emberi életek óvása között, de kijelenthetjük, hogy már a II. világháború idejében is felfigyeltek a halak védelmére és a horgászat szabályozására is.

Forrás: Horgászkalauz 88 – a Magyar Horgász évkönyve – Népszava könyv és Lapkiadó vállalat