2017. már 11.

Csábítás

írta: Kenyeres László
Csábítás

Úgy érzem, egy egész életre eljegyeztem magamat az öreg folyóval. Szoros érzelmi kötelék van köztem és a Duna közt. Nem is vágyom idegen vizekre, mégis van egy másik régió, amelynek szépsége a mai napig lenyűgöz. A Balaton. Szoktam is idegeskedni, hogy vajon a vén Duna miként fogadja alkalmi kilengésemet, de eddig nem adtam okot a féltékenykedésre. Lelke mélyén szerintem a folyó is tudja, hogy hűséges maradok hozzá, illetve a Balaton és a köztem lévő vonzalom csupán átmeneti, nincs miért aggódnia.

A nyári iskolaszünet közepén jártunk, amikor végre megadatott a lehetőség, hogy újfent ellátogathattam a magyar tengerhez és rövid ideig élvezhettem baráti vendégszeretetét. Elviselhetetlen forróság jellemezte az egész júliust, nekem mégis sikerült kifognom pont azt az egy hetet, amikor egy markáns hidegfront uralta az ország nyugati medencéjét. Kicsit úgy éreztem, hogy elpártolt mellőlem a szerencse. Alacsony légnyomás, viharos szél, méteres hullámok, 10 fokos lehűlés. Mi ez, ha nem balszerencsék sorozata? Három napot kellett várnom, mígnem kedvezőbbé váltak a körülmények, csupán a szűnni nem akaró északi szél próbálta derékba törni elszánt lelkesedésemet. A hét közepére felhős égboltot, emelkedő hőmérsékletet, ám erős légmozgást jósolt a meteorológia. Megcsillant a remény sugara, és ebből kifolyólag nem habozhattam tovább, indulnom kellett! Az elhatározásom megingathatatlan, szilárd alapokon állt, így a vakáció harmadik éjszakáján a bélatelepi móló kibetonozott nyelvén próbáltam szerencsét. Ezen a részen még sosem horgásztam, de ez egy cseppet sem zavart. Mindig is szerettem új helyeket felfedezni, és különben is, egy ismeretlen szakaszon a halfogás jóval nagyobb dicsőség, mint egy bejáratott helyen.

A parton mostoha körülmények fogadtak. Tépett, sötét felhők rohantak az égen, melynek szakadásain keresztül a hold fehér fénye világította be a tó vizének ezüstösen csillogó csipkés vonulatait. A szél csak fújt, fújt, mint aki sosem akarja abbahagyni. Dühösen rángatta a tó vizét, a parti nádast és a botok spicceit egyaránt. Némileg nyugtalanított a dolog: hogy fogok én itt horgászni? A nagyobb hullámok nemcsak a kövezésen, de még a betonfalon is átcsaptak. Közvetlenül a botok mellett nem is tudtam helyet foglalni, ezért kénytelen voltam néhány méterrel hátrébb ülni és onnan szemlélni az eseményeket. A barátságtalan fogadtatás ellenére svédasztalos reggelivel kedveskedtem a halaknak, finomabbnál finomabb falatokkal próbáltam magamhoz édesgetni pikkelyes vendégeimet. Az első érdeklődök most is, mint mindig tenyeres dévér- és karikakeszegek voltak. Hidegfront ide vagy oda, a keszegek nem válogattak, gyakorlatilag azonnal rárontottak minden csalira, ami a szájukon befért. Rövid idő alatt nyolc dévért is szákba helyeztem, amellyel félig sikerült is letudnom a vacsoraasztalra szánt halmennyiség egy részét.

Hiába gyűltek a haltartóban a sütnivaló keszegek, a halászlének való húsosabb alapanyag még hiányzott, ezért kénytelen voltam nekilátni a „céltudatos” pontyhorgászatnak. A hajszálelőkére három-négy szem házi főzésű tengerit fűztem, amelyet egy kis szivacsdarabkával balanszíroztam. Amíg a csalizással voltam elfoglalva, addig a messzeségből pontyugrás hallatszott, melynek súlyosabb, tapsoló hangját a partig hozta a szél. Az etetőkosarat villámgyorsan megtömködtem mindenféle finom morzsával, majd a szereléket behajítottam olyan messzire, amennyire csak tudtam. Utolsó lépésként nem volt más dolgom, mint hogy fotelomban hátradőljek, szabadjára engedjek egy ásítást és felvegyem a „céltudatos” pontyhorgász pozitúrát.

Az álmosság hamar eluralkodott rajtam. Fáradtságtól meggyötört szememet alig bírtam nyitva tartani, emiatt álomra szenderültem és a továbbiakban a hallásomra hagyatkozva vártam a hőn áhított nagy hal kapását. Már majdnem sikerült is elaludnom, amikor váratlanul a hozzám közelebb eső orsóm nyeletőfékje ébresztőt fújt. Egy szempillantás alatt ott teremtem a bot mellett és beavatkoztam a meglepetésszerű események folyamába. A megakasztot hal szépen, komótosan elindult a mély víz irányába, majd egy erőteljes rúgást követően oldalazva felém vette útját. Rögtön éreztem, hogy nem egy kapitális példány akadt a horgomra, ettől függetlenül a fárasztás izgalma ugyanúgy átjárta egész testemet. Viszonylag gyorsan part mellé kormányoztam ellenfelemet, ahol többször is megpipáltattam, végezetül megmerítettem a szemrevaló pénzes pontyot.

vagolap01_15.jpg

Egy órányi kapástalanság következett. A fotelban összekuporodva bámultam a tisztuló eget, az egyre halványabban fénylő csillagokat, és egyik pillanatról a másikra a hajnalból reggel lett. A szél továbbra sem csillapodott. Éreztem, ahogy a hűs levegő egyre gyakrabban furakodott be vastag öltözetem alá és árasztotta el libabőrössé vált testemet. Fél szemmel azért a botokat figyeltem, amikor észrevettem, hogy a jobb oldali készségem csúcsa ismét mélyebbre hajolt a kelleténél. Izgatottan vágtam be, s karcsú pálcám íve hirtelen kiflit formált. A megriadt hal először Badacsony felé menekült, majd váratlanul irányt váltott és Fonyódnak vette útját. A zsinór szélsebesen pergett lefelé, a kikapcsolt visszaforgásgátló mellett nem győztem a damilt folyamatosan adagolni. Próbáltam egy kicsit erőszakosabban bánni ellenfelemmel, melynek meg is lett az eredménye; a hal fokozatosan veszített erejéből és szépen, lassan átvettem felette az irányítást. Óvatosan, méterről méterre loptam vissza a kikért madzagot vetélytársamtól. A sekély vízben még leírt néhány szabályos kört, majd végérvényesen elkészült erejével és felfeküdt a víztetőre. Ekkor tudtam, elérkezett a fárasztás legidegtépőbb pillanata, a botot még magasabbra tartottam, a hal fejét kiemeltem a vízből és nagyot nyújtózva alámerítettem a kövér aranyhasúnak. Gyönyörű, 4 kiló feletti tükrös potyka volt. A vastaghúsú horgot alig bírtam kifordítani erős szájából, olyan jól akadt. A pórul járt hal izmos farkával még erőtlenül ütött egyet-egyet a puha matracon, de kőszívűen ítélkeztem sorsa felett és a fotózást követően haltartóba helyeztem társai mellé.

vagolap02_12.jpg

Újabb üres, kapástalan percek következtek. Hunyorogva pásztáztam a hatalmas vízfelületet, de az egyre nagyobb hullámokon kívül nem láttam semmilyen halra utaló mozgást, ezért jobbnak láttam a horgászatot befejezni. Miután bepakoltam a kocsiba, még utoljára a tó vizére szegeztem tekintetemet és eszembe jutottak érkezésem első gondolatai: ilyen haragos víz mellett, hogy fogok én halat fogni? És erre tessék, fogtam két pontyot, jó pár keszeget és volt egy élményekben bővelkedő éjszakám. Azt hiszem, jó döntést hoztam azzal, hogy hallgattam Pelso anyó hívó szavára.

Szólj hozzá

Balaton Nyár Emlékek Történet Éjszaka Feeder Elbeszélés Ponty Karikakeszeg Dévérkeszeg Horgászhely Szél Kövek Éjszakai horgászat