Körülbelül három évvel ezelőtt határoztam el, hogy belevetem magamat a busahorgászat rejtelmeibe. Pályafutásom alatt egyetlen horgásszal sem találkoztam, aki kifejezetten busára horgászott volna, így eléggé hiányos ismeretekkel vágtam neki a planktonevők keresésének. Próbáltam az interneten is kutakodni, de alig találtam néhány hasznos írást a témával kapcsolatosan. Hamar be kellett látnom, hogy kemény fába vágtam a fejszémet, ugyanis az első próbálkozások komoly eredményt nem hoztak, csupán egy-két keszeget sikerült horogra csalnom. Rengeteg időt fektettem a busahorgászat megismerésébe, melynek lassan, de végül meglett az eredménye…

Magyarországon jelenleg két busafajjal találkozhatunk, a fehér és a pettyes busával. Az 1990-es évektől problematikussá vált a megkülönböztetésük, mert megjelentek a két faj bélyegeit különböző mértékben hordozó hibridek. (A fehér busa növényi planktont, a pettyes busa állati plaktont szelektáló szűrőszervét ötvözi). Érdekesség, hogy napjainkban a Balaton teljes busaállománya csak hibridekből áll. A busafajok és hibridek komoly kárt okoznak hazai vizeikben: intenzív plankton fogyasztásukkal őshonos halfajaink, illetve azok ivadékai elől veszik el a táplálékot, ezért a busák jelenléte természetes vizeinkben nem kívánatos.

A fehér busa honosításának kezdetén nyomatékos érvként a szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy természetes körülmények között szaporodásra képtelen, így állományuk könnyen szabályozható lesz. Ennek ellenére a fehér busa szaporodásáról már az 1973-as évben sikerült bizonyítékokat gyűjteni a Tisza vízgyűjtő rendszeréből. A szakemberek egy víz alá került kubikgödörben nagy mennyiségű 4-6 grammos egyedsúlyú ivadékot fedeztek fel. Az érintett folyószakaszon e halfajból sem zsenge, sem előnevelt ivadék nem került kihelyezésre az adott évben. Később, 1976-ban Bodó a fehér busa oly tömeges megjelenéséről számolt be (Tisza, Bodrog), amit semmiképpen sem okozhattak tógazdaságból kiszökött példányok. Ezt követően a busa szaporodásának természetes közegben való felderítése valamiért abbamaradt, ezzel a vizsgálattal a magyar halas tudomány a mai napig adós maradt. A fehér és pettyes busa növekedésének üteméről szintén nincsenek adatok, eddig a halbiológusok csupán tógazdasági körülmények között végeztek vizsgálatokat. (1. táblázat) (Alighanem azért, mert kezdtek felhagyni a természetes vízi kihelyezésekkel, így nem volt haljelölésre lehetőség). Ugyanakkor általános megfigyelés, hogy a tógazdaságból kitelepített fehér busák növekedése az új környezetben felgyorsul, viszont fajtársa még nála is gyorsabban növekszik. Invazív hal, 1997 óta törvény tiltja mindkét faj természetes vizeinkbe való telepítését, és 2014 óta a szabályosan megfogott busát vissza sem ereszthetik a horgászok.

1. táblázat

Forrás: Pintér Károly - Magyarország halai

Némi hasonlóságot vélek felfedezni. :-)

Horgászhely

Télen nagy csapatokba verődik és a folyó mély gödreibe vonul telelni. Ebben az időszakban gyakran előfordul, hogy a fenéken gumihallal pergető horgászok véletlenül beleakadnak egy-egy példányba. Tavasszal, az intenzív táplálkozási ciklusban elhagyja a folyó medrét és felkeresi a kiöntéseket, öblöket, holtágakat. Amikor a víz hőfoka eléri a 15 ^OC-t, már jó eséllyel próbálkozhatunk busára. Én leggyakrabban a folyóval összeköttetésben álló öblökben szoktam a busákat keresni. Érdemes nyitott szemmel járni! Szélcsendes reggeleken, amikor a víz tükörsima, a vízfelszín közvetlen közelében vonuló, táplálkozó busák hamar elárulják magukat. Elsődleges árulkodó jelek lehetnek a tolóhullámok, a hatalmas burványok és a víztetőn kirajzoló sötétebb foltok. Az ideális horgászhely kiválasztásánál fontos szempont, hogy szélvédett, s lehetőség szerint csendes legyen. Ezek többnyire az öblök eldugottabb szegletei. A vízparton mindig vegyük figyelembe a légmozgást és ennek megfelelően válasszuk meg a horgászhelyet. Ha jobbról fúj a szél, akkor érdemes az ellentétes oldalon helyet foglalni, mert az áramlatok miatt a busák tápláléka is erre a területre koncentrálódik. Saját megfigyelésem, hogy ezek a halak valamiért szeretnek az enyhe törés szélén és a hínárral benőtt területek környékén tartózkodni. Sajnos nyár végére a sűrű növényzet oly mértékben benövi ezeket a részeket, hogy meghorgászásuk szinte lehetetlenné válik, ezért ajánlott a májusi-júliusi hónapokra terveznünk a horgászatot. A busa másfél méteres vízmélységig gond nélkül kicsalogatható. A reggeli órákban minden alkalommal több halat fogtam, mint a délutáni napszakban. Délelőtt általában nyugodtabb a víz, kevés a horgász, nincsen zajongás, és emiatt a planktonevők is bátrabban húzódnak ki a part menti sávba. A legeredményesebb periódusnak a 7 és 10 óra közti időszak bizonyult. (Az éjszakai horgászatot még nem próbáltam.)

Felszerelés:

• Spro Team Feeder 270 és 300 XH + Korum KXI 60-s nyeletőfékes orsó
• Főzsinór: 0,25 mm-es bordó színű GBN zsinór
• Dobóelőke: 0,15 mm-es Power Pro fonott
• Etetőkosár: 30-40 grammos bordás kosár
• Horogelőke: 0,13-0,15 Power Pro fonott
• Horog: Gamakatsu G-carp Specialis Hook 4-es méret

Nagy halakra horgászunk és itt bizony nincs helye finomkodásnak. Érdemes olyan botot választani, amellyel gond nélkül lehet a nagyobb össztömegű végszereléket bejuttatni és könnyedén megbirkózik a termetesebb halak fárasztásával. Mivel nem horgászunk messzire nem indokolt a 3,5-4 méternél hosszabb horgászbot igénybevétele. A botra célszerű nyeletőfékes orsót tenni, melynek pozitív tulajdonságai elsősorban a vehemens kapásnál fognak megmutatkozni.

A nagy halak miatt 0,25 mm -esnél vékonyabb monofil főzsinórt nem tanácsos használni. A fonott dobóelőkére azért van szükségünk, mert a fenéken előfordulhatnak vándorkagylók, illetve jobban ellenáll a hínár által okozott sérüléseknek. Horogelőkének is fonott zsinórt érdemes kötni, mert rendkívül tartós és jól tolerálja a fárasztás során fellépő nagyobb erőhatásokat. A horog mindenféleképpen erős, nagyméretű és öblös formájú legyen. Régebben kis horgokat kötöttem, melyről érthetetlen módon lefordultak a halaim. Csak akkor vált világossá, hogy hol követtem el hibát, amikor jobban megvizsgáltam a busa száját. A busa szája felső állású, és a horog rendszerint az alsó ajakba szokott akadni. Ezen a részen egy kemény, csontos perem húzódik, amit szinte képtelenség, hogy átüssön a horog. A nagyméretű, öblös horogra azért van szükségünk, hogy az minden kétséget kizáróan a csontos perem mögötti puhább szájrészbe akadjon.

Végszerelék

A legkönnyebben fenekező módszerrel lehet a busákat szabályosan horogra csalni. Fenekező horgászatnál a külsős akadás lehetősége nulla, legalábbis ezzel a technikával „kabátos” halat én még egyszer sem akasztottam! Lényeges szempont, hogy a végszereléket úgy kell összeállítani, ahogyan a képen is látható. Itt minden méretnek, hossznak fontos szerepe van, és ha ettől eltérünk, akkor búcsút inthetünk a busáknak. Ahhoz, hogy megértsük, miben rejlik a fenekező módszer sikere, előtte meg kell ismernünk a busa táplálkozását. Biztos minden horgász látott már víz alatti felvételt a ponty táplálkozásáról. Ezen rendszerint azt lehet látni, hogy a ponty odaúszik az etetésre és kissé előredőlve szépen, apránként a fenékről felszívogatja az etetőanyag szemcséket. A busa táplálkozása ettől merőben eltérő. Sajátos szűrőszervvel rendelkezik, melynek segítségével képes a vízben lebegő tápanyagot kiválogatni. Felvetődhet a kérdés, a busa tudatosan eszi meg a hungarocellt? A válaszom: nem. Az etetőanyag a vízben egy látványos felhőt képez, és ez téveszti meg a busákat. Felkelti érdeklődésüket és odaúsznak, mert azt hiszik, hogy egy hatalmas plankton felhőre találtak. A környéken tartózkodó halak mozgásukkal felkeverik az etetőanyagot, ezáltal a vízben egy még nagyobb felhő jön létre, amely még több planktonevőt vonz az etetésre. Amikor az etetőanyag kissé leül, akkor a busa közvetlenül a gombóc fölé úszik és elkezdi átszűrni az abból kioldódó felhőt. Hatalmas száját amikor kinyitja, vákuum keletkezik és akaratlanul beszívja a hungarocellel felcsalizott horgot. A hungarocellnek csak annyi funkciója van, hogy felemelje, lebegtesse és szinte súlytalanná tegye a horgot.

Végszerelék elkészítéséhez szükséges kellékek.

Etetés

Ahhoz, hogy igazán eredményesek legyünk etetni kell! Ha csupán az etetőkosárba használunk csalogatóanyagot, akkor lényegesen visszaesik a fogási esélyünk. Többfajta busázó terméket kipróbáltam, sőt házilag összeállított receptekkel is kísérleteztem, de igazán komoly sikereket az idei évben debütált Timár Mix Busa Sárga fantázianévre keresztelt etetőanyaggal tudtam elérni. Nagyon érdekes, hogy az általam tesztelt mindegyik etetőanyag színe, illata és összetétele merőben eltérő volt.

A Timár Mix busázó etetőanyag színe élénk sárga, íze enyhén édeskés, illatát pedig leginkább a tutti-fruttihoz tudnám hasonlítani. Szemcseméretét közepesen aprónak mondanám. Az általam használt recept pontos keverési arányai: 3 kg Timár Mix Busa Sárga, 1 doboz konzervkukorica, 1 marék színes fluo morzsa. Szándékosan nem szoktam élő anyagot a mixbe rakni, mert azzal csak odavonzanám a kisebb keszegféléket, olykor mégis megesik, hogy egy-egy nagyobb dévért, pontyot vagy jászkeszeget fogok a busáknak szánt etetésen. Többek között emiatt tuningolom kukorica és színes morzsa hozzáadásával a bekevert csalogatóanyagot. A keverék felhősítő hatását tovább lehet fokozni tejpor, krétapor vagy löszös agyag hozzáadásával.

A horgászatot mindig az etetőanyag megnedvesítésével szoktam kezdeni. Az ideális állagot úgy lehet elérni, ha két-három részletben adjuk hozzá a kívánt vízmennyiséget. Ha ezzel a művelettel megvagyok, a vödör tartalmát 15-20 percig állni hagyom, ez idő alatt kényelmesen felépítem a horgászállásomat.

Pihentetés után az etetőanyagban még előfordulhatnak száraz szemcsék, amit minimális víz hozzáadásával lehet korrigálni. Ezt követően a homogén, csomómentes állag elérése érdekében az egészet ajánlott rostán áttörni.

Utolsó lépésként a keverékhez hozzáadom a kukoricát és a színes fluo morzsát. Ezt kézzel jól eldolgozom, majd nekilátok a gombócok gyártásának. Akkor végeztünk jó munkát, ha a gombócok bedobáskor és csobbanáskor nem esnek szét, illetve a kosárba nyomva 5-6 perc elteltével teljesen kioldódik.

Meglepő, de a busákat nagy mennyiségű, koncentrált etetéssel könnyedén partközelbe lehet csalogatni. 15-17 méter az a távolság ahova kézzel még pontosan be lehet etetni. A busát kifejezetten zavarja a hangos csobogás, ezért csak egyszer, a horgászat megkezdése előtt célszerű etetni, viszont akkor nagy mennyiségben. Általában 12-15 darab gombócot dobok a jelzőként funkcionáló úszó köré.

A karabineres forgókapocs végébe egy method wagglert rögzítek, amely jó támpontot nyújt a pontos etetéshez.

Az úszót bedobom a kívánt távolságra, majd ezt követően beakasztom a damilt az orsón található zsinórklipszbe.

A botot letámasztom magam mellé és nekilátok az etetésnek.

A horogra csaliként 1-2 szem fehér hungarocellt szoktam feltűzni. Kulcsfontosságú, hogy az előke teljes hossza 100%-ban lebegjen, helytelen megoldás, ha csupán 1-2 centimétert emelkedik el az aljzattól.

A kosár köré jó öklömnyi méretű gombócot szoktam gyúrni, a horog hegyét pedig belenyomom az etetőanyagba, hogy bedobás közben ne gubancolódjon össze az előke.

Nem tapasztaltam különbséget, hogy az alsó vagy felső horogra több kapás érkezett volna.

Horgászat

Többnyire két bottal szoktam horgászni, de gyakran előfordul, hogy az egyik botot ki kell vennem, mert 3-4 percenként jelentkeznek a kapások. Egy végszereléket közvetlenül az etetésre szoktam dobni, míg a másikat az etetés mellé 2-3 méterrel. Lehet, hihetetlenül fog hangzani, de az összes 8 kiló feletti busámat az etetés mellett fogtam.

Két 9 kilós busa...

...15 perc alatt.

Fentebb már említettem, hogy gombócozás előtt mindig beakasztom a zsinórt az orsó klipszébe. Erre azért van szükségünk, hogy a későbbiek folyamán a lehető legpontosabban tudjuk meghorgászni az etetés környékét. Leszúrok két karót egymástól 3 méterre és pontosan kimérem, milyen távolságra is repültek a gombócok. Ha ezzel megvagyok, mindkét boton beállítom a meghorgászni kívánt távolságot. Kapástalanság esetén ettől maximum 2-3 métereket szoktam eltérni. A szerelék bevetése után mindig akasszuk ki a főzsinórt az orsó klipszéből, mert ha nem így tennénk, akkor kapásnál a hirtelen megugró hal rögtön eltépné a damilt. Általában 20-25 percig érdemes a végszereléket bent hagyni. Minden egyes újradobás előtt kimérem a távolságot. Tudom, ez első olvasásra macerásnak tűnik, de higgyék el, megéri a fáradságot, az egész művelet alig tart 1 percig. (A zsinórjelölőt nem szeretem, mert hamar lekopik).

9 kg

Majdnem végigéri a matracot.

6,8 kg

Ha a környéken tartózkodnak a busák, akkor az etetés után már 20-30 perccel jelentkezhetnek az első beleúszások, de előfordulhat, hogy másfél órát is várni kell. A 10 kg feletti busák rendszerint a parttól jóval távolabb forgolódnak, de pusztán lustaságból eddig még nem próbáltam beljebb horgászni. Máskülönben jól elszórakozom az 5-10 kilós példányokkal is. :-)

Átlagméret (5,3 kg)

Amikor megérkeznek a plaktonevők az etetésre, azt könnyen észre lehet venni, rendszerint elkezd a bot spicce remegni vagy hirtelen megugrik a zsinór. Ezek csak beleúszások, tehát semmilyen esetre se vágjuk be! Elő szokott fordulni, hogy a főzsinórnak úszó hal akkorát ránt a damilon, hogy elhúzza a kosarat az etetésről. Egy ilyen vehemens nekiúszás után mindig dobjunk újat. A kapást nem lehet összetéveszteni semmivel sem: folyamatosan bólogat a bot spicce, vagy megy a bot. Az ilyen vad kapások kivédéséhez nyújt segítséget egy jól beállított nyeletőfékes orsó. A busa fárasztás alatt módfelett agresszíven viselkedik. Jellemzően hirtelen irányt változtat és határozott kirohanással képes akár 30-40 méternyi zsinórt is lehúzni az orsó dobjáról. Eleinte én is belefutottam abba a hibába, hogy túlságosan vékony zsinórral és kis horoggal horgásztam, melynek számtalanszor halvesztés lett a végkimenetele. Egyszer megtörtént, hogy másfél óráig fárasztottam egy hatalmas pettyest, majd elszakadt a főzsinór. A kudarcot követően hónapokig úgy fájt a bicepszem, hogy bedobni is alig tudtam a végszereléket. Jó tanulópénz volt számomra.

Kézzel-lábbal.

A halfárasztás javítja a horgász állóképességét. :-)

A nagyméretű bojlis merítő elengedhetetlen kellék.

Néhány gondolat…

Mint látható, a busa szabályos horgászata elégé összetett folyamat, de némi odafigyeléssel és gyakorlással hamar elsajátítható. A környezetemben néhány horgászbarátomnak megmutattam a módszer lényegi részét, azóta némelyikük a busahorgászat rabjává vált. Rendkívül költséghatékony módszer, hiszen alig emészt fel 1500 forintot egy horgászat, és még szoktató etetést sem igényel. Egyébiránt a busa hús laza, közepes minőségű, zsírtartalma alacsony, szálkái a pontyénál nagyobbak. Elkészítésének módja a lakosság körében kevésbé ismert. Jól fűszerezve, egy napig fokhagymás tejben áztatva kifejezetten finom étel készíthető belőle. Ha nem így lenne, akkor vélhetően az ismerőseim már mondták volna, hogy köszönik, de ilyen halat többé ne hozzak.

A busa invazív halfaj, visszaengedni tilos, mégis azt tapasztalom, hogy sokan figyelmen kívül hagyják ezt a szabályt. Pl: az ezüstkárászt is sokan visszaengedik. Ha nincs összhangban az elv és a gyakorlat, akkor ott bizonyára valami nem működik jól. Egy célzottan busára horgászó ember mit kezdjen 40-50 kg hallal? Az előírások jó célt szolgálnak, de kevésbé találom életszerűnek. Úgy vélem nem a horgászok dolga az állomány kordában tartása, elsősorban ez a vízkezelők feladata lenne. Nem is értem miért nem szerveznek például busafogó (gyérítő) versenyeket? Valamilyen formában meg kellene teremteni a gyakorlati hátteret, segítséget a szabálykövető magatartásnak. Például a frekventált helyeken kisebb gyűjtőedények, konténerek kihelyezése, amibe a hazavinni nem kívánt invazív halfajok helyezhetőek. Vagy maga a szabályt kell újragondolni, finomítani. A horgásztól elvárható, hogy segítse a nem kívánatos fajok visszaszorítását. (Pl: egy alkalommal megfogott 8-10 db busát senki sem fogyaszt el, de 2-3 db megtartását kötelezővé lehetne tenni. A horgászok számára ettől lenne életszerűbb az előírás). Jelen esetben a horgásznak el kell döntenie, hogy akar-e célzottan busára horgászni a szabályok ismeretében. Lehet, ha nagyobb népszerűséget kapna a módszer bemutatása, akkor a sporttársak körében némiképp megváltozna a busát övező negatív vélekedés. Ez az írás is ilyen tájékoztató, oktató jelleggel került megírásra, hátha mások is kedved kapnak a busa horgászathoz.

Felhasznált forrásanyag: Pintér Károly – Magyarország halai, Mezőgazdasági kiadó 2015.