2017. már 11.

Csábítás

írta: Kenyeres László
Csábítás

Úgy érzem, egy egész életre eljegyeztem magamat az öreg folyóval. Szoros érzelmi kötelék van köztem és a Duna közt. Nem is vágyom idegen vizekre, mégis van egy másik régió, amelynek szépsége a mai napig lenyűgöz. A Balaton. Szoktam is idegeskedni, hogy vajon a vén Duna miként fogadja alkalmi kilengésemet, de eddig nem adtam okot a féltékenykedésre. Lelke mélyén szerintem a folyó is tudja, hogy hűséges maradok hozzá, illetve a Balaton és a köztem lévő vonzalom csupán átmeneti, nincs miért aggódnia.

A nyári iskolaszünet közepén jártunk, amikor végre megadatott a lehetőség, hogy újfent ellátogathattam a magyar tengerhez és rövid ideig élvezhettem baráti vendégszeretetét. Elviselhetetlen forróság jellemezte az egész júliust, ...

Tovább Szólj hozzá

Balaton Nyár Emlékek Történet Éjszaka Feeder Elbeszélés Ponty Karikakeszeg Dévérkeszeg Horgászhely Szél Kövek Éjszakai horgászat

2017. feb 11.

Horogelőke variációk folyóvízi feeder horgászok számára

írta: Kenyeres László
Horogelőke variációk folyóvízi feeder horgászok számára

A folyóvízi horgászat sikerességét több tényező befolyásolhatja. Nagyon fontos a megfelelő horgászhely kiválasztása, a jó minőségű és állagú etetőanyag bekeverése, a fogható halakhoz igazodó felszerelés és így tovább, az aprónak tűnő, ámde nélkülözhetetlen technikai megoldásokig. Ebben az írásban a végszerelék utolsó egységéről, az előke, a horog és a csali ideális párosításáról fogok saját tapasztalásaimból tippeket, trükköket megosztani.

A sporttársak egy része csekély hangsúlyt fektet a megfelelő horogelőke kiválasztására, pedig ha belegondolunk, a szerelékünknek ez a része, találkozik a hallal, illetve segít túljárni az eszén, és nagyban hozzájárul a fárasztás sikeres végkimeneteléhez. Tehát ...

Tovább Szólj hozzá

Teszt Duna Csonti Módszerek Jászkeszeg Feeder Ponty Dévérkeszeg Márna Paduc Hungarocell Giliszta Fonott zsinór Hosszú előke Rövid előke Horog Horog előke

2017. jan 14.

Emlékek 2016-ból

írta: Kenyeres László
Emlékek 2016-ból

Vágyom a szabadba, de odakint repkednek a mínuszok. Fagyos szelek fújnak és a folyó hátán hatalmas jégtáblák utaznak. Fájó szívvel, de kénytelen vagyok beletörődni, hogy a következő vízparti randevúra még nagyon sokat kell várnom. Hogy valamelyest csillapítsam horgászlázamat, fellapozom az elmúlt év képes krónikáit és a megkopott emlékeket újra felidézem.

A tavalyi tél hiába volt enyhe, mégis hosszúra nyúlt. Az első rezgős próbálkozásokat március környékén ejtettem meg, amikor is mindegy volt, hogy mit fogok, csak vízparton lehessek. Eleinte kisebb keszegek húzgálták a feederbotok érzékeny spicceit, majd egyre gyakrabban futottam bele egy-egy eltévedt pontycsapatba. Először a szerencsének tulajdonítottam meglepetésszerű ...

Tovább Szólj hozzá

Balaton Duna Tavasz Ősz Nyár Emlékek Történet Horgászok Süllő Jászkeszeg Feeder Elbeszélés Ponty C&R Dévérkeszeg Márna Leánykoncér Horgász Ívás

2016. okt 11.

Októberi márna parádé

írta: Kenyeres László
Októberi márna parádé

Azok a horgászok, akik követik a Vízparti randevúk facebook oldalát, már megszokhatták, hogy egy jól sikerült horgászat után általában jelentkezem néhány fotóval. A posztot követően rendszerint kapok 6-7 privát üzenetet, amelyben a horgászatom legapróbb részletei iránt érdeklődnek. Úgy gondoltam, hogy most megosztom mindenkivel ezeket a részleteket, hátha mások is hasznos információkat találnak benne.

Vízterület neve: Duna

Vízállás:

- 1. nap: budapesti vízmércénél 200 cm, a horgászat ideje alatt 3-4 cm-t apadt

- 2. nap: budapesti vízmércénél 199 cm, stagnált

Vízhőmérséklet: egyik napon sem változott, mindvégig 13,1 O C

Légmozgás, légnyomás, levegő: Nyugodt, eseménytelen, reggelente ködös párás, majd ...

Tovább Szólj hozzá

Teszt Duna Ősz Csonti Módszerek Feeder Márna Fonott zsinór River kosár Etetőanyag teszt

2016. jan 11.

Emlékek 2015-ből - 2. rész

írta: Kenyeres László
Emlékek 2015-ből - 2. rész

Az előző napi edzésen megfogott halak bizakodásra adtak okot egy jó szerepléshez az egyesületi versenyen. Talán kicsit jobban is izgultam, mint egy rangosabb verseny előtt, pedig ez csak egy barátias hangulatú megmérettetés volt. 3-4 állással távolabb foglaltam helyett az előző nap teszt helyszínétől. Mondanom se kell az első órában egy darab kölyök márnán kívül semmit sem fogtam. Variáltam mindent, amit csak lehetett. Horog, csali, zsinór mind változtatásra kerültek. Forgolódtam a ládán, sorban kötögettem az előkéket, amikor spiccem komótosan meggörbült.

vagolap13.jpg

Odasuhintottam neki és karikába hajolt a bot. Először azt hittem kőbe húztam a szereléket, de hirtelen megmozdult az akadó. Most írhatnám, hogy a hal elszáguldott a ...

Tovább Szólj hozzá

Teszt Sorozat Duna Ősz Emlékek Csonti Történet Feeder Elbeszélés Márna Giliszta

2015. dec 27.

Emlékek 2015-ből - 1. rész

írta: Kenyeres László
Emlékek 2015-ből - 1. rész

Decemberben beköszöntött a tél, a természet álomra szenderült és vele együtt én is a képzeletbeli fogasra akasztottam felszerelésemet. Egy-egy magányosan eltöltött téli éjszakán jó újra felidézni az elmúlt év emlékeit és elmerengeni a nem is olyan távoli múlton. Egymás után villannak fel bennem az emlékmorzsák, s ilyenkor előkeresem a régebbi képeket és megpróbálom újra feleleveníteni a hozzájuk tartozó történeteket, izgalmas kalandokat. Mindegyik fotóhoz tartozik egy-egy mese, egy hosszúra nyúlt fárasztás, de vannak melyekhez csak színeket-, vagy illatokat tudok hozzákapcsolni. Ezekből a sztorikból válogattam most össze egy csokorra valót, melyeket szeretnék megosztani a kedves olvasókkal. A történetek mellett szeretném ...

Tovább Szólj hozzá

Sorozat Duna Tavasz Nyár Emlékek Csonti Történet Balin Feeder Elbeszélés Dévérkeszeg Márna Matchbot Szilvaorrú keszeg

2015. dec 07.

Balatoni horgásztúrám első napjai - Pelso anyó tanítása

írta: Kenyeres László
Balatoni horgásztúrám első napjai - Pelso anyó tanítása

Vasárnap este jelentek meg az első komorabb felhők. A szél is kezdett erőre kapni, így jelezve, hogy megérkezett a változást hozó hidegfront. Egész éjjel nyugtalanul aludtam. Hol a huzat játszott a redőnnyel, hol a kutyák kezdtek vad ugatásba az utcában. Emiatt nem is bírtam sokáig pihenni, hamar kidobott az ágy. Az udvarra vonultam, leültem a kert végében található diófa alá és ott szürcsölgettem el a reggeli kávémat. Hangok szűrődtek ki a konyha résnyire nyitott ablakán, a rádióbemondó az aznapi híreket olvasta be. „Sok helyen egy havi csapadék is leesett, a Budapest és Balaton vonalon özönvízszerű esőzések voltak, amelyek komoly fennakadásokat okoznak most is a közlekedésben”. A kibetonozott kapubeállón vizslattam a nedves ...

Tovább Szólj hozzá

Balaton Nyár Történet Éjszaka Feeder Elbeszélés Ponty Dévérkeszeg Horgászhely Szél Kövek Éjszakai horgászat

2015. sze 14.

Hosszú, vagy rövid?

írta: Kenyeres László
Hosszú, vagy rövid?

A horgászat egy olyan sport, hobby ahol mindig is voltak, vannak és lesznek kérdések, amelyekre a választ a halak fogják megadni. Így voltam én a method és hagyományos feeder kosaras keszeghorgászattal kapcsolatban is. Vajon a két módszer közül melyikkel lehetünk eredményesebbek? Esetleg a hosszú előkén felkínált, természetesen aláhulló csalit részesítik előnyben a dévérek? Vagy az etetőanyagba rejtett horog a megoldás kulcsa? Ilyen és ehhez hasonló felvetésekre kerestem a magyarázatot egy dunai dévérezésem során, ahol megversenyeztettem a két módszert.

A nyáron ritkán futottam össze a nyálkás bőrűekkel, de talán kijelenthetem, hogy célzottan nem is horgásztam rájuk. Az egyik augusztusi reggelen barátom telefonhívása ébresztett ...

Tovább Szólj hozzá

Teszt Duna Nyár Csonti Módszerek Jászkeszeg Method Éjszaka Feeder Ponty Dévérkeszeg Giliszta Fonott zsinór Etetőkosár Feeder kosár River kosár Öböl Etetőanyag teszt Éjszakai horgászat Hosszú előke Rövid előke

2015. aug 10.

Váratlan vendégek

írta: Kenyeres László
Váratlan vendégek

Hajnali fél 3. Az éjszaka nem telik izgalmasan, már ami a fárasztásokat illeti. Még a sötétség beállta előtt jelentkezett néhány szilvaorrú, majd őket követte egy-két elkóborolt márna. Volt munkahelyi kollégámmal, Attilával vallatjuk a folyót. Ő már többször próbálkozott így éjszaka, nem rossz eredményekkel. De most valamiért elkerül bennünket a szerencse, nincsen az a halbőség, ami jellemezte az elmúlt hetek horgászatait. Utolsó éjszakai horgászathoz köthető élményem a tavalyi nyárhoz kapcsolódik egy tavon megrendezett versenyhez. Kár is lenne ahhoz hasonlítanom a mai kalandot, hiszen itt teljesen másak a körülmények, a fogható halak, a vízfelület, egyszóval minden. De egyáltalán nem bánom, hogy itt ülők a folyó sokat ...

Tovább Szólj hozzá

Duna Nyár Történet Éjszaka Feeder Elbeszélés Bodorka Márna Fenekezés Kövek Éjszakai horgászat Kecsege Rablózás Halszelet

2015. júl 28.

Új helyek varázsa

írta: Kenyeres László
Új helyek varázsa

A spirálos falinaptár májusi oldalai gyorsan átpörögtek és hamar ránk köszöntöttek az igazi nyarat idéző nappalok. Június első hetére kánikulát ígértek, így nem volt mit tenni, a vízpartra kellett menekülnünk. Nem mintha kihagynék egy kínálkozó lehetőséget a horgászatra, de be kell vallanom, két hétvégét végigtölteni a Duna partján számomra teljes felüdülés. A kalandos túrák alatt a párom, Nóri is mellém szegődött és így közösen osztoztunk az új helyszínek nyújtotta ismeretlenség varázsában.

A folyón felfelé, északnak vettük az irányt, egy nagyon-nagyon régi helyet akartam ismételten felkutatni, meghorgászni. Egyszer már jártam itt, és ha az emlékeim nem csalnak, akkor az első próbálkozásom alkalmával csupán ...

Tovább Szólj hozzá

Duna Nyár Történet Feeder Elbeszélés Karikakeszeg Márna Paduc Szilvaorrú keszeg Bagolykeszeg Horgászhely Kövek

2015. jún 29.

Csepeli élménybeszámoló

írta: Kenyeres László
Csepeli élménybeszámoló

Tudom azt ígértem, hogy idén nem fogok sokat versenyezi, erre tessék itt a következő beszámoló. Bevallom őszintén nem tudtam ellenállni a kísértésnek és beneveztem az első alkalommal megrendezett RDHSZ Egyéni Feeder botos Horgászversenyre, amely a csepeli Csőhídi pályán került megrendezésre.

Sokat nem horgásztam itt, de volt némi rálátásom a helyszínre. Mikor fiatal kissrác voltam, gyakorta megfordultam a pályán különböző versenyek alkalmával. A háttérből figyeltem a nagy neveket és próbáltam ellesni azokat a fortélyokat, trükköket, amire saját kútfejtőből talán sose jöttem volna rá. Az évek rohantak, és ha jól emlékszem 2013-ban elindultam az itt megrendezésre került Pecatusa egyik fordulóján. Akkor sikerült a víz ...

Tovább Szólj hozzá

Duna Verseny RSD Balin Jászkeszeg Feeder Bodorka Ponty Karikakeszeg Dévérkeszeg Kárász Szilvaorrú keszeg Versenybeszámoló Csőhídi versenypálya

süti beállítások módosítása